35. fejezet

Sziasztok Drágáim!

Döntöttem a bloggal kapcsolatban, és arra jutottam, hogy ez az utolsó rész. Illetve lesz még egy epilógus, de vége a kis történetnek ezáltal. Nem szeretném tovább húzni, nagyon sajnálom. Akármennyire is imádom írni, vannak akiknek már annyira nem tetszik, én pedig nem szeretném így folytatni.. Csak addig amíg Ti szívesen olvassátok.:)

Ölelés. xx

/ Zayn szemszöge /

Harry eddig bírta a terhet, a súlyt, ami Lex betegségével járt. Teljesen kifordult magából az újabb kórház miatt, és ismét az alkoholhoz nyúlt vigasz után. Csak idő kérdése volt, hiába is akarta tagadni, látszott rajta, hogy nehezen viseli, talán nehezebben, mint Lexi.. Persze előtte erős maradt, de mi mégis tudtuk mi van a háttérben, annak ellenére, hogy velünk sem volt hajlandó erről beszélni. Az ő helyében mindenki frusztrált lenne, főleg így, hogy senki sem tud konkrétat mondani, és az összes orvos csak találgat. Már-már azt hiszi az ember, csak kísérleteznek szegény lányon, és nem hogy segítenének neki, csak rontanak az állapotán és az egész helyzeten. Harry fél, hogy egy nap el fogja veszíteni, ahogy mindenki.. De ő más.. Lexi neki a mindene, és a végsőkig is képes lenne elmenni, csakhogy segítsen neki, és hogy megoldást találjon, de ezekben a próbálkozásokban benne van a csalódás is, amin már túl sokszor kellett nekik átesni. Senki sem érdemelné ezt.. Az élete napról napra hullott porrá és még csak nem is tehetett ellene semmit sem. Fáj erre gondolni, mert Lexi kiskorom óta az egyik legjobb barátom, és végignézni ahogy a szervezete leépül, mindennél rosszabb. Senki sem akarja elveszíteni, mégis az emberek képesek ilyenkor a legrosszabbakra gondolni, és nem a jókra.

- Nem akarom elveszíteni.

- Nem fogod.- vállára tettem kezem, de magam sem voltam biztos abban, hogy szavaim igazak-e.- Nem fogjuk..- ahogy ő sem, úgy se én, se a többiek, akik szeretik nem akarták elveszíteni.. De ezt az újabb kórházat a legtöbben úgy könyvelték el, mint ha a legrosszabb dolog lett volna, köztük én is, de magam sem tudom miért, csupán bennem volt az a rossz előérzet, amit minél előbb el akartam tüntetni a fejemből.

- Harry.. El kell mondanod mi történt.- Niall lépett hozzá közelebb. A fürtös hajú barátunk láthatólag küszködött a szavakkal, ahogy a levegővel egyaránt, mégis muszáj volt elmondania mi történt. Mikor megszólalt hangja halk volt, de továbbra is lehajtott fejjel ült előttünk.

- Natalie volt nála.. El szeretett volna menni fagyizni.. Felszaladt, hogy átöltözzön, de nem jött le.. A földön találtam meg..- hangja elcsuklott mondandója végén.- Be akarok menni hozzá.
- Az orvos azt m..
- Nem érdekel.. Mellette akarok lenni.
- Harry..
- Ott akarok lenni amikor felébred.- hangja ezúttal határozott volt.
- Nem gondolod, hogy előtte le kéne nyugodnod?
- Majd összeszedem magam út közbe.- azzal már fel is kelt és kisietett a házból.

/ Lexi szemszöge /

Kissé felemeltem fejemet, hogy körbenézhessek a helységben, de azonnal, nagy lendülettel már vágtam is vissza a párnába. Becsuktam szemem, és azt kívántam bárcsak ne történt volna ez megint. Nem voltam szomorú, ahogy nem is féltem, az egyetlen érzés, ami bennem kavargott az a düh volt. Dühös voltam magamra, mert megint ez történt és megint itt kötöttem ki. Abban a pillanatban ki akartam rohanni a kórházból és elutazni valami távoli helyre, ahol egyedül lehetek és ahol nem okozok folytonos csalódást és fájdalmat másoknak. Már nem féltem semmitől sem, ami történhet velem, ugyanis felkészültem minden lehetséges dologra, ellenben a körülöttem levőkkel..  
- Eszedbe se jusson.- összerezzentem, ugyanis nem vettem észre, hogy bent volt. Összevontam szemöldökömet, ezzel is jelezve, nem értem mire céloz.- Nem fogsz elmenni.- ajkamat rágcsáltam, közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam. Miatta.. Amiatt, amit arcáról és szemeiből ki tudok olvasni.. Szenved, és ez csakis az én hibám. Mikor újra észbe kaptam már mellettem ült, tekintete aggódó volt, és óvatosan simított végig arcomon, mintha azzal is fájdalmat okozhatna.. Alig egy hete én ültem a kórházi ágya mellett, most pedig fordítva történik minden. A helyzet csupán annyiban más, hogy ő gyógyultan távozott innen, én nem úgy fogok.
- Harry..? Félek..- az egyetlen dolog amitől féltem, hogy nélküle kell lennem.
- Nem kell félned.- magához húzott, hangja halk volt, de nyugodt. Azonban másképp viselkedett, mint ezelőtt. Nem csak bennem, benne is megváltozott valami, talán érezte azt, amit én.. Hogy nem sok jó történhet velem most már. Talán eddig bírt erős maradni.. Tudom, hogy nehezen viselte az elmúlt időszakot, ugyanis nem vagyok hülye, és éreztem hiányát éjjelenként. Volt, hogy egyedül ébredtem az éj közepén, és ő sehol sem volt.. Nem véletlen.- Vigyázok rád.. Nem engedem, hogy bajod essen.- hiába, sajnos nem tehetett semmit sem, hiszen ő sem tudta mi ellen kéne megvédenie, mégis kicsit megnyugodtam, de nem magam miatt voltam zaklatott, hanem miatta. Hogy mi lenne vele, ha történne velem valami szörnyűség.. Néhány perccel később, a fürtös hajú fiú eltűnt egy fehér köpenyes alakkal. Csak az ablakon keresztül nézhettem beszélgetésüket, mégis rosszat sejtettem. Harrynek kellett néhány pillanat, míg összeszedte magát mielőtt belépett volna.. Arcán minden tisztán tükröződött vissza, kérdeznem sem kellett, a választ leolvashattam róla.
- Mennyi?- csupán ennyit tudtam kipréselni számon, ő azonban válasz helyett megrázta fejét és hátat fordított nekem.- Harry.. El tudom viselni.
- Én nem.- hirtelen fordult felém, szemeit könnyek lepték el.- Nem tudok nélküled élni és nem is akarok Alexis!
- De igen. Igenis tudsz.
- Lexi, a legrosszabb pillanatot választottad most erre..
- Higgy nekem.. Csak most az egyszer.
- Inkább hazaviszlek. 
- Nem hiszek nekik.- feljebb tornáztam magam az ágyon, karjaimat összefontam mellkasom előtt. Nem értette miről beszélek, szerintem egy pillanatra azt hitte még meg is őrültem.- Hogy..- nem tudtam megfogalmazni rendesen mondandómat.- Hogy képesek megmondani mi..
- Ne mond ki.- szemeimet forgattam.
- Ha az okát sem tudták.- pakolászni kezdtem, majd kimásztam az ágyból.
- Mit csinálsz?- szinte azonnal mellettem termett.
- Haza megyek.- félve néztem fel rá, de vége az lett, hogy szemeimet könnyek homályosították. Habozás nélkül fontam köré karjaim, arcomat nyakába fúrtam és próbáltam összeszedni magam. Ez a "minden rendben" dolog egészen addig működik, míg nem találkozok zöld tekintetével. Szívfájdító látvány, pedig elnézném életem végiéig ragyogó tekintetét, most azonban csak a könnyeket váltják ki belőlem. Még mindig túl óvatosan bánt velem, így mikor hazaértünk még azt sem engedte meg, hogy saját lábaimon menjek fel a szobába. A házban csend volt, ami majdhogynem idegesített, még sem tudtam ezzel foglalkozni. Karjai közt feküdtem, fejem mellkasán pihent, Harry úgy szorított magához, mint még ezelőtt soha. Eltitkolta előlem azt a dolgot, testbeszéde, és viselkedése azonban mindent elárult. A levegő egyre nehezebbé vált, mellkasom feszült minden egyes vételkor. Behunytam szemem, majd próbáltam természetes lenni mikor megszólaltam.- Mondanom kell valamit.
- Nem, nem kell.
- Hallgass meg, oké? Nem kérem többször.
- Lexi..
- Csak..- hangom elcsuklott, arcomon egy könnycsepp gördült végig, de nem engedtem érzéseimnek, be akartam fejezni mondandómat.- Szeretnék megköszönni mindent.
- Miért érzem úgy, hogy most búcsúzkodsz?
- Mert talán így is van.- elhallgattam egy pillanatra.- Megváltoztattad az életemet.
- Nem Lex.. 
- Ne szólj közbe.- felnéztem rá, arcomon mosoly jelent meg, ellenben az övével. Szemeit könnyek lepték el..- Kitartottál mellettem..- újabb sós csepp hagyta el szememet.- Te vagy a mindenem, és ez nem fog változni soha sem..- mély levegőt vettem, majd mikor újra megszólaltam már zöld íriszeinek szenteltem tekintetemet.- Nagyon szeretlek Harry.
- Nem hagyhatsz itt..- arcát kezemre tette. Megtört.
- Nem foglak.. Mindig vigyázni fogok rád, ahogy te tetted velem.
- Alexis..- torkom elszorult, képtelen voltam megszólalni, fájt minden.. Fájt a tudat, hogy elveszítem, hogy magára hagyom, és fájt, amit át kell élnie miattam. Csakis szenvedést és fájdalmat vagyok képes magam mögött hagyni, és aki a legjobban megsérült mindez idő alatt, az ő. Hiába segíthettem neki, ez sokkal rosszabb.. Szorosan fonta körém karjait, majd egy puszit nyomott hajamba. Hozzá bújtam és mélyen szívtam be illatát, csak hogy még egyszer érezhessem..- Mindig szeretni foglak.- hangja inkább csak hüppögés volt, számomra viszont az utolsó amit hallani akartam. Behunytam szemem és ezúttal engedtem a sötétségnek, had ragadjon magától, had vigyen messzire attól a fiútól, akit mindennél jobban szerettem a világon. Megszűnt az összes fájdalom, amit éreztem, mégis minden olyan üres volt..