34. fejezet

Drágáim!

Jelentem, sikeresen leérettségiztem infóból, így végre nálam is szünet van. 
Eredetileg 40 részesre terveztem a blogot, de majd meglátjuk mi lesz belőle, addig is remélem kitartotok velem a végsőkig.:)

Legyetek jók!

Ölelés. xx

Szörnyülködve néztem a tükörben rám meredő lányt, aki egykor nem így nézett ki. Szinte csontváznak mondanám magamat, barna bőröm sápadttá vált és szemeimből a csillogás fénye kihunyt már hónapok óta. Nem tudom miért hittem, hogy minden jobbra fog fordulni, csak mert ott hagytuk azt a házat. Igaz, a kapcsolatunk jobb, szorosabb lett, de én csak rosszabbul néztem ki. Hiába akartam tagadni, megjátszani, hogy minden rendben, a kinézetem nem erről árulkodott. A magabiztosságomnak lőttek, amint a tükörben viszont láttam ezt a barna hajú lányt, az önbizalmam mindig eggyel csökkent, ezáltal a kedvem is. Gyakran teszem ezt.. Állok a tükör előtt és próbálom elfogadni a látványt. Az életem szépen lassan kicsúszott kezeim közül. 

- Még mindig gyönyörű vagy.- mögém lépve kezeit derekam köré fonta, állát vállamon támasztotta, majd egy apró puszit nyomott arcomra. Harry mindig kedveskedett, amivel csak tudott. Ha rosszul éreztem magam, ő jött és szó nélkül ölelt át.. Ha a fájdalom túlságosan is eluralkodott testemen, ő ott volt és próbált nekem segíteni, bár a fizikait nem is, de a lelki fájdalmat igenis képes volt megszüntetni minden egyes alkalomkor. Csodálom a kitartását, hiszen más az ő helyében valószínűleg már rég elhagyott volna, Harry mégis itt van mellettem a történtek ellenére is. Behunytam szemem, fejemet övének döntöttem és mélyen szívtam be illatát.
- Eladom a stúdiót.- szinte suttogva ejtettem ki a szavakat számon. Fájt a tudat, hogy hamarosan minden oda lesz, amit az évek alatt felépítettem, de nem bírnám tovább csinálni, bármennyire is szeretném, a testem képtelen lenne elviselni a terhelést. Bárcsak ne kéne ezt tennem, mégis úgy érzem nincs más választásom.
- Lex..
- Nem bírnám.
- Csak várj még pár napig.. Gondold át még egyszer.- felé fordultam, szemei csillogtak, de ezúttal sem a boldogságtól. Utáltam így látni, főleg mert miattam ilyen, és ez szörnyű érzés. Miattam szenved, és a tudat.. Mindennél rosszabb.
- Nem kéne itt lenned.- kezemet arcára tettem, nem tudta miről beszélek, ez tisztán látszott rajta.- Mellettem..
- Ezt már megbeszéltük.
- Nem bírlak így látni Harry.. Miattam vagy ilyen.. El kéne hagynod és boldogan élni valaki más mellett.. Jobbat érdemelsz.
- Nem akarok más mellett lenni, és tudod miért?- nem válaszoltam, csupán nagy szemekkel néztem fel rá. Közel hajolt hozzám, majd fülembe suttogta szavait.- Mert téged szeretlek és melletted vagyok boldog.
- Harry..- hangom halk volt. Behunytam szemeimet, szavaitól hideg futott végig egész testemben.
- Ne vitatkozz.- mikor újra arcát néztem, széles mosoly jelent meg rajta. Lágy puszit nyomtam szájára, majd köré fontam karjaim és arcomat nyakába fúrtam.- Van valaki lent, aki látni szeretne.- összevontam szemöldökömet mikor rá néztem, de csak mutatta, hogy menjek miután egy puszit nyomott hajamba. Lassan sétáltam le a lépcsőn, ugyanis volt, hogy félúton beleszédültem és majdnem lezúgtam. Az kellett volna még.. Azért is kórházba menni, még több gyógyszert és orvost látni.. Eléggé meglepődtem mikor a nappaliban megpillantottam azt a személyt, akire nem számítottam. Sőt.. Azt hittem többet nem látom majd, de úgy látszik tévedtem. Rám emelte barna tekintetét, majd felkelt mikor közelebb léptem hozzá. Nem tudtam mit kéne mondanom neki, de nem is agyaltam ezen sokáig, ugyanis szó nélkül ölelt magához. Könnyek folytak végig arcomon, hiszen azt hittem elveszítettem és sosem látom majd. Mikor elváltunk egymástól mind a ketten kissé elnevettük magunkat.
- Sajnálom.
- Én is..
- Ne, Lex.. Neked nincs mit. Nem tettél semmit sem.- idegességében a földet pásztázta szemeivel és ujját tördelte.- Igazad volt.- csendben hallgattam, nem szóltam közbe.- Adammel kapcsolatban..
- Sajnálom Nat.
- Ezt nem akartam, emlékszel?- felnevetett, de szemeit könnyek lepték el.- Azt mondtam az elején, nem akarom elveszíteni, mert mindig is az egyik legjobb barátom volt..
- Nem érdemel meg téged.. Nem érdemes az ilyenekkel foglalkozni.
- Harry nem fog elhagyni téged.- kérdőn néztem rá, ugyanis nem értettem mi ez a gyors témaváltás.- Túlságosan is szeret..
- Én.. Öhm..
- Ahogy rád néz..- elmosolyodott.- Bárcsak engem is így szeretne valaki.- nem jutottam szóhoz. Főleg azért is nem, mert néhány perccel ezelőtt még az ő kapcsolatának kisiklása volt a téma, most pedig a fürtös hajú fiú.. Hiába próbáltam, nem tudtam mit mondani, túl sok minden történt kettőnk között Natalie-val. Tudom, hogy szüksége lenne rám most, hogy vége a kapcsolatának, de félek, hogy ha megint olyan közel engedem magamhoz, ismét én fogok megsérülni a végén.- Tudom mind gondolkodsz és megértelek.
- Nem, én..
- Lexi. Ismerlek.- elmosolyodott.
- Ne haragudj.. Igyekszem, de..
- Jobban vagy?- akárcsak régen, most is úgy váltott témát, mint ha ez olyan természetes lenne. A gyors váltáshoz mindig is nagyon értett, ahogy ahhoz is, hogy vidítsa fel a másikat. Ott ülve úgy érzetem valami megváltozott.. Egy fal épült kettőnk közé, amiről nem tudom meddig marad állva. Szerette volna lerombolni, tisztán látszott arcán, de ehhez ketten kellenek. Arcán mosolya csak szélesebb lett, hogy nem válaszoltam. Mivel ismert, tudta, hogy ilyenkor az agyam ezerrel jár.- Tetszik a hajad.. Sokkal jobb.
- És mit szólsz az egész kinézetemhez? Csontváz barna parókával.
- Ne légy hülye.- kissé vállon lökött és fejét csóválta.- Majd a tánc segít.
- Azt.. Kétlem.
- Tessék?!- felháborodva nézett rám, elnevettem magam, hiszen mindig ezt csinálta amikor nem tetszett neki valami.- Nem teheted, te táncosnak születtél.
- De n..
- Nem! A-a.. Ne mondj semmit.- felvontam szemöldökömet, a vége azonban mind a kettőnk részéről nevetés lett. A barátnőmnek mennie kellett néhány perc múlva, amit bántam, hiszen tényleg örültem, hogy újra láthatom és beszélhetek vele. Hosszasan öleltük meg egymást az ajtóban, ami csak egy valamit jelentett. A falak az én oldalamról is leomlottak.
- Hiányoztál.- ajkai megremegtek, majd eltűrt egy tincset füle mögé és kilépett az ajtón. Natalie jobban hiányzott, mint azt gondoltam volna. Lehet több barátom is, de senki sem olyan, mint a legjobb barátnőm. A fürtös hajú fiú széles mosollyal az arcán lépett hozzám közelebb, majd gyengéden vont magához.
- Mihez lenne kedved?- egy puszit nyomott hajamba. Hümmögtem, majd felnéztem rá, államat mellkasán támasztottam.
- Elmegyünk fagyizni?
- Persze.- elnevette magát. Szeretem a mosolyát.. Nem, dehogyis, ez nem igaz.. Egyszerűen imádom, a nevetésével együtt. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, hogy felöltözzek, és ne pizsibe menjek ki az utcára, csakhogy nem minden terv szerint alakult.