#Novelláim

This is what you wanted isn't it ~

A London feletti szürke égboltból csak úgy ömlött az eső. Az előbb még gyönyörűen sütött a nap, ami ritka erre felé majd egy pillanat alatt a ragyogó kék eget felváltotta a szürke, komor felhőzet. Az utcán levő emberek menedéket keresve, vagy inkább rohanva szelték át az utakat. A kocsik vízfüggönyt hagyva maguk után suhantak el mellettem, és néhol egy-egy színes esernyő, vagy egy vakító fényszóró rondított bele a számomra csodás látványba. Engem nem zavart a csapadék. Szeretem az esőt, főleg a szagát. Kiskoromban is mindig szívesen mentem ki, hogy beszippantsam a maga után hagyott illatot, de elkalandoztam.. A napomat nem ronthatja el semmi és senki. Pontosabban 2 hónapja nem állhat senki sem a boldogságom útjába. 2 hónapja csak egy átlagos One Direction rajongó voltam. Egy átlagos Directioner álommal, hogy találkozzak a példaképeimmel, azokkal az emberekkel akik megváltoztatták az életemet, akik segítettek nekem a zenéikkel, a videóikkal amikor senki sem volt mellettem. Az álmom valóra vált. Végre összegyűlt a kis pénzem egy koncertre, a barátnőmmel együtt. Ahogy mindenki a koncert előtti napon a fiúk szállodájához mentünk, remélve, hogy találkozhatunk velük, amint megpillantottam ragyogó smaragdzöld szemeit szívem ritmust váltott és gyomrom görcsbe rándult. Odajött hozzánk képet csinálni és váltani néhány szót, annyira közvetlen volt. Megkérdezte megyünk-e a koncertre, persze, hogy mentünk. Az első sorban tomboltuk végig drága barátnőmmel, tekintetünk többször is találkozott ez idő alatt.. A backstage-ben újra volt alkalmunk beszélgetni egymással. El sem akartam hinni, hogy ez mind velem történik meg. Aztán találkozgatni kezdtünk majd minden ment magától. Életem egyik, ha nem a legszebb napja volt amikor megkérdezte leszek-e a barátnője. Sose úgy tekintettem rá, mint "Harry Styles a híresség" és nem is fogok, Ő csak simán Harry. Megismertem azt az oldalát amit nem sokan ismernek.. A romantikus, törődő de érzékeny énjét.
Hideg cseppek találkoztak majdhogynem forró bőrömmel. Hajamból szinte csöpögött a víz és ruhámból is lassan csavarni lehetne, de nem érdekelt. Mentem tovább a megbeszélt találkozóhelyünkhöz és már alig vártam, hogy újra láthassam. Kicsit sietős léptekkel szeltem át a parkot, majd mikor megérkeztem a megbeszélt helyre beálltam egy fa alá. Habár már tökmindegy a ruhámnak. Hátam mögé lépve körém fonta karjait, éreztem teste melegét amibe beleborzongtam. Megfordultam, hogy szembe kerüljek vele, gyönyörű szemei csillogtak. Lágy csókot lehelt ajkamra majd kézen fogott, engedtem had vezessen. Göndör tincseiből csöpögött a víz és fehér pólóján apró nyomokat hagytak a cseppek, de nem ázott el annyira mint én. Szorosan húzott magához, ezzel is próbálva óvni a hideg cseppektől. Házához érve kivette kulcsait zsebéből majd egyiket elfordította a zárban és előreengedett. Kellemes meleg és Harry illat csapott meg belépve. Megszárítkoztunk és kaptam tőle száraz ruhákat, majd a kanapéra ültünk. Szorosan zárt karjai közé, fejemet mellkasának döntöttem és mélyen szívtam be illatát, amit úgy imádok. Nem szóltunk egy szót sem, még is kellemes volt ott ülni vele, karjai között, nem kellenek szavak, hogy élvezzük egymás társaságát. Elnézést kért és elment a fürdőbe. Elnyúltam a kanapén és azon gondolkodtam, hogy történhetett ez meg velem. Bárki feküdhetne most itt, de még is.. Én vagyok az a bárki.. A legszerencsésebb ember a világon. Mikor Harry már vagy jó 15 perce a fürdőben volt elmentem megnézni mi van vele, a mosdókagylón támasztotta magát kezeivel és lehajtotta fejét. Lassan lépkedtem oda hozzá és kezemet vállára tettem amitől felém kapta tekintetét.- Minden rendben?- szinte suttogtam a szavakat. Alig észrevehetően rázta meg fejét, majd úgy helyezkedett, hogy szembe kerüljön velem. Kezével végigsimított arcomon és nagy sóhaj hagyta el telt ajkait. Arcáról fájdalom tükröződött vissza és szemei a szokottnál is jobban csillogtak. Ajkai elnyíltak egymástól, de nem hagytak el szavakat. Közelebb léptem hozzá és megöleltem, arcát hajamba fúrta majd gyengéden tolt el magától, kezeit karomra tette és mélyen véste tekintetét enyémbe.
- Nem tudok neked tovább hazudni. Sajnálom.- nem válaszoltam, vártam a folytatást. Nem igazán tudtam mi történik körülöttem, vagyis volt egy sejtésem, de csak remélni tudtam, hogy a gyanúm nem fog beigazolódni.- Lana, te egy gyönyörű, aranyos lány vagy..
- Ne folytasd.- félbeszakítottam mielőtt befejezte volna mondatát. Pont ettől tartottam.. Mindig így kezdődik.. Mondok rólad néhány szép dolgot aztán mire észbe kapsz már vége van mindennek.
- Hallgass végig, kérlek.- fülem mögé tűrt egy kósza tincset.- Nem tudom ezt tovább tenni veled.. Hazudni. Nem ezt érdemled. Hatalmas szíved van és a bizalmadba engedtél amit én kihasználtam.- ajkaim szétnyíltak, de mielőtt bármit is mondhattam volna megelőzött.- Csak kihasználtalak, Lana. Eszköz voltál, hogy féltékennyé tegyek valakit. Hidd el, szörnyen érzem magam.- leráztam magamról kezeit és hátráltam egy lépést. Hallottam amit mondott, el is jutott a tudatomig, csupán nem tudtam elhinni. Megalázva és átverve éreztem magam, egy buta kislánynak akit az orránál fogva vezettek egész idő alatt. Szemeimet ellepték a sós cseppek és látásom elhomályosult. Mielőtt újból megszólalhatott volna elrohantam. Belebújtam cipőmbe és kiléptem a hideg nedves udvarra. A nevemet kiabálta, megálltam majd megfordultam, az esőfüggöny mögül nézett rám. Nem tudom pontosan, hogy az eső vagy a saját könnyeim folytak végig arcomon de nem is igazán számított. Hajamat víz áztatta és a tőle kapott ruháim is hamar nedvessé váltak a szakadó csapadéktól. Nagy léptekkel közeledett felém, mint ha attól tartott, hogy elrohanok. Lehet azt kellett volna tennem már a legelején, elrohanni.- Gyere be. Beszéljük meg.- kezét hátamra tette és próbált befelé terelni, de elléptem mellőle. Nem akartam oda többé bemenni, ahogy megbeszélni sem. Kihasznált. Pont. Nem tudom ezen mit kell annyit "megbeszélni".
- Azt hittem te más vagy. Azt hittem..- hangom elcsuklott. Nehezemre esett beszélni. A szívemet mint ha kiszakították volna mellkasomból és most csak egy üres, tátongó lyuk lenne a helyén.
- Lana..
- Megmondták.. Mindenki megmondta, hogy ez lesz, de azt mondtam nekik nem tudják miről beszélnek, és nincs igazuk, mert te nem az vagy akiről a pletykák szólnak. Te annál jobb vagy és nem játszol mások érzéseivel. A legjobb benne, hogy el is hittem amit mondtam. Hittem magamnak, de legfőképpen  hittem benned Harry.
- Annyira sajnálom.
- Nem vagy más.. Ugyan az vagy mint amilyennek írnak.
- Ne mond ezt..
- Az igazság nagyon tud fájni.- lenéztem a földre majd vissza rá. Csak egyet árulj el. - tartottam egy kis szünetet.- Amikor azt mondtad szeretsz. Nem is gondoltad komolyan, ugye?
- Sajnálom..- felnevettem kínomban.
- Mindenki tudja, hogy ez nem igaz.- megfordultam.
- Lana várj..- oldalra fordítottam a fejemet.
- Nincs miről beszélnünk. Továbbra is Directioner leszek és támogatom a bandát.. Mindenkit, kivéve téged.- éreztem meleg könnyeimet az arcomon ahogy versenyt futva folynak végig a hideg esőcseppekkel.- A legrosszabb dolog az egészben az, hogy beléd szerettem Harry.- visszapillantottam, hogy lássam még egyszer, utoljára arcát majd kiléptem a kapun, ezzel kilépve Harry világából. Szemeimből a könnyek elvegyültek az esőcseppekkel és odabent szívem is vérzett. A fiú akiről azt hittem szeret és más mint amilyennek mondták, nem létezik. Egy nagy hazugság volt az egész, amibe én könnyed léptekkel sétáltam bele. Harry Styles számomra többé nem létezik. Az a néhány pillanat alatt ahogy elrabolta szívemet meg is semmisített. Apró darabokra törte, pont annyira,hogy ne lehessen rendbe hozni már soha többé.

xxx

Here again. It is worth it?

Ahogy mondani szokás, az élet megy tovább. Az emberek jönnek, és mennek az életedben, csak azok maradnak örökre a szívedben, akik megérdemlik, akik tettek érte. Hiába, nincsenek már melletted, odabent őrzöd őket, a legféltettebb kincsedként, a gyenge pontodként. A nevetések, a könnyek, az örömök és csalódások.. Az ígéretek, amikre mindig is emlékezni fogsz, emlékezned kell, hiszen ha nem teszed, azzal megsérthetsz valakit.. Valakinek az emlékét. Aki már csak a szívedben és az emlékeidben él, és bár másoknak nem, neked még is ott van mindenben.. Mindenben, a levegőben, a tárgyakban, az emberekben, még ha ők nem is tudnak róla, egy-egy illatban, a helyeken, ahol annyi időt töltöttetek együtt, de legfőképpen benned. Hiányolod azt a részét az életednek, saját magadnak, de a múlton át kell lépni. Nem kell elfelejteni, csupán nem szabad hagyni, hogy fájjon. A hirtelen jött hűvös fuvallat nem engedte, hogy tovább szárnyaljanak a gondolatok elmémben. Mikor újra kinyitottam szemeimet azon a helyen álltam, ahol már évekkel ezelőtt nem. Emlékképek villantak be, mint ha csak mindenem szikrát kapott volna és most lángra lobbant. Képtelen voltam kizárni a képeket és érzéseket, talán nem is akartam. Talán csak vissza akartam menni a múltba, újraélni a legszebb pillanataimat azokkal az emberekkel, akik egykor a világot jelentették számomra és mindig mellettem voltak, de most.. Most egyedül vagyok itt, ami sokáig az otthonomat jelentette, nem várt rám a reptéren, ahogy otthon sem találhatom meg, csupán egy helyen.. Fájó szívvel mentem hozzá, mert megszegtem a neki tett ígéretemet, és volt, hogy a bűntudat felemésztett. Nem jöttem el hozzá minden évben azon a napon, nem hoztam neki vörös rózsákat és nem voltam vele a fekete márvány tövében. Nem tehettem, mert helyette a tanulást és a jövőm építését választottam, de most itt vagyok, hogy megpróbáljam jóvá tenni. Az ígéretet vagy a bűntudatot..? Nem mindegy.. Ahogy a hideg levegő szőke hajamba kapott és arcomba fújta, újra a valóságban érezhettem magam. Nem tehettem róla, az emlékek csak úgy izzottak a fejemben. Újra itt lenni olyan, mint ha egy kést forgatnának bennem, hiába a sok szép pillanat a múltból, fáj, mert úgy lett vége ahogy.. Az érzés, ahogy ragyogó barna szemeibe néztem, szinte leírhatatlan. Nem, ezúttal nem az elmémben jelent meg, az egyik emléknek köszönhetően, hanem tőlem néhány méterre. A szívem ritmust váltott, heves dobogásba kezdett, gyomromban egyszerre szabadult el vagy száz pillangó, torkomban a gombóc is megjelent. A sors lenne? Kétlem, csupán egyszerű véletlen, azonban csak néztük egymást, nem törődve a közöttünk elsuhanó járművekkel, vagy a mellettünk elhaladó emberekkel. A felismerés úrrá lett rajtam, mindenem azt kiáltotta, hogy menjek oda, de nem tudtam, majdhogynem megrémített a tudat, hogy átmenjek hozzá a másik oldalra. A félelem nagy úr. Butaság lenne a múltat bolygatni, csak magamnak okoznék vele fájdalmat, azonban mindenem érte kiáltott.. Csak hallani szerettem volna hangját, látni a mosolyát, a ragyogó szemeit. Az érzéseim iránta eddig valahol mélyen szunnyadtak bennem, de most látva őt, úgy érzem újra felébredtek. Nem számítottam rá, hogy találkozok vele, vagy a többiekkel. Bármennyire is szerettem volna levenni róla tekintetemet, nem rá gondolni, nem ment. Mondhatni boldogság járt át, hogy láthatom, de ez nem tartott sokáig, egy csakugyan szőke hajú lányt zárt karjai közé pár pillanat múlva, ekkor tudtam, hogy mennem kell, és nem csak a szó szoros értelmében. Tudtam róla, és nem is zavart, de élőben látni más, és ezek ellenére fájhat. Mire újra kereste tekintetemet, én már a taxiban ültem és úton voltam a reptérre, a fejemben azonban képek helyett kérdések cikáztak. Megérte visszajönni, a múltat bolygatni? Vagy csupán az emlékeket felidézni.. Megérte ugyan ezt az érzést felszítani és újabb fájdalmat okozni ezzel magamnak? Talán igen, talán nem. Az érzéseim tesznek azzá, aki vagyok, a fájdalom.. Szóval ha ez kell ahhoz, hogy az legyek, aki vagyok, elviselem, bármennyire is fáj. Beletörődök, ahogy a múlttal is ezt tettem, kénytelen vagyok, mivel minden okkal történik, és ez az ok én voltam.

xxx