- Azt hittem a barátom vagy.
- Az vagyok.- szemeimet ellepték a könnyek.
- Nem Lexi, nem vagy az.
- Harry kérlek..
- A barátok nem vágják át a másikat. A barátok melletted vannak mindig, elfogadnak úgy ahogy vagy. Nem játszadoznak veled. Szeretnéd ha folytassam?
- Én csak jót akartam neked..
- Jól is éreztem magam, de milyen áron? Úristen Lexi.. Miért mindig csak magadra tudsz gondolni?
- Miattad tettem. A srácokért. A családodért. A rajongóidért. Miért nem veszed észre hogy csak jót akarunk neked?
- Nincs szükségem a segítségetekre!
- De igen van.. Nézz már magadra Harry. Mi lett belőled?
- Neked ahhoz semmi közöd. Te csak Zayn barátja vagy.
- Tévedsz..- suttogtam.
- Én tévedek? Ne csináld már. Minek hazudtál? Azt hittem bízhatok benned.
- Bízhatsz is..
- Most te tévedsz Alexis.
- Ne csináld ezt..
- Én ne csináljam? Hányszor mondtam, hogy hagyjatok békén? Hogy nincs szükségem a segítségetekre.- nem volt hova hátrálnom. Kezdett megint megijeszteni.
- Csak jót akartunk.- alig volt hangom.
- Én nem kérek belőle.. Fogd fel.
- Nem akarom felfogni.. És tudod miért nem? Mert ez nem te vagy. Fogalmam sincs mit történt de ki fogom deríteni és nem érdekel a véleményed.- letöröltem a könnyeimet.- Mert miattad teszem.- elindultam fel a lépcsőn, de elkapta a kezemet.
- Ne avatkozz ebbe bele.. Nem a te dolgod.- megszorította a csuklómat.
- Csak figyelj.
- Utoljára szólok.
- Harry.. Engedj el.. Ez fáj..
- Ígérd meg, hogy nem avatkozol bele.
- Nem tehetem.- a szorítás erősödött.- Kérlek..- a szemeim újra megteltek könnyekkel.
- Ígérd meg Alexis!
- Nagyon szépen kérlek engedd el a kezemet.- könnyes szemmel néztem rá.
- Amint megígéred elengedlek.
- Nem lehet. Miattad teszem..
- Nem szorulok a te segítségedre. Senki vagy számomra.- ajkaim szétnyíltak de egy hang sem jött ki a torkomon. Könnyek folytak végig az arcomon és minden elhomályosult.
Minden megváltozott.. Az otthonom ezentúl ott van, ahol Harry. Nem tudok nélküle élni és az igazság az, hogy nem is akarok. Ő teszi teljessé a kis világomat.. Ő tesz boldoggá. A földön ülve töltöttem meg képekkel és érmekkel egy újabb dobozt. Nem szándékoztam ezek közül kitenni egyiket sem, de nem hagyhatom ott, muszáj elvinnem őket.. Túl sok emlék került elő a múltból, a táncos éveimmel kapcsolatban a holmik által, de mielőtt elsírtam volna magam örömömben és bánatomban egyben, inkább végighúztam a kartonon egy ragasztócsíkot. Nem szándékoztam mindent magammal vinni, mert ez a ház megmarad, sőt a szüleim és Ash ideköltöznek. Az új ház szinte beköltözésre készen áll néhány utcával arrébb. Egyik nap Harry kijöhetett egy kicsit levegőzni és elvitt megmutatni néhányat, így közösen választottunk. Csupán ki kell festeni, berendezkedni és már is költözhetünk. Úgy döntöttünk a festést bevállaljuk.. A szekrényemhez léptem amikor hátam mögött valaki torkát köszörülte halkan. Arcán édes mosoly volt mikor megfordultam, a sérülései már nem voltak olyan észrevehetőek, de ott voltak. Nagy léptekkel és széles mosollyal szeltem át a kettőnk közti távolságot, míg ki nem kötöttem karjai közt. Mélyen szívtam be illatát, szorosan ölelt magához amitől szívem hevesebb dobogásba kezdett, úgy volt, hogy csak két nap múlva engedik haza, de ezek szerint tévedtem. Felnéztem rá, eltűrt egy kósza tincset fülem mögé majd lágy csókot lehelt ajkamra. Hiányzott Harry, nagyon is.. Naponta voltam bent nála a kórházban néhány órákra, de az nem ugyan az.. Csak arra vágytam, hogy mikor este lefekszem, az ő arca legyen az utolsó, amit látok, és mikor reggel felébredek az övé legyen az első is.
- Jól vagy?- államat mellkasán támasztottam meg, majd egy apró puszit nyomtam arcára. Válasz helyett csak hümmögött és egy puszit nyomott számra. Pár pillanat múlva hirtelen felkapott és megpördült velem néhányszor, amitől elnevettem magam. Szemei boldogságtól csillogtak, mikor lábaim újra a talajt érintették már nyakát karoltam át. A mosolyt le sem lehetett törölni arcomról, hihetetlen érzések kavarogtak bennem.
- Szeretem mikor nevetsz és boldog vagy.
- Miattad.- végigsimítottam arcán. Teljesen más lett a napok alatt. Szemei már a boldogságtól csillogtak és vonásai is mások lettek mióta kijött a kórházból. Napok alatt szép lassan lett ilyen.. Önmaga. Emlékszem mikor először voltam bent nála, szemei tompán fénylettek, a boldogságnak nyomait sem lehetett felfedezni bennük, ellenben most. Hosszú idő után először éreztem azt, hogy tényleg megváltozott.. És először voltam úgy vele, hogy talán tényleg vége a szenvedésnek.
- Mehetünk?
- Hova?- kérdőn néztem fel rá.
- Szeretnék minél előbb beköltözni.- mosolyogva ingattam fejemet, végül kéz a kézben sétáltunk el az új házig. Belépve festékes vödrök vártak ránk, Harry már mindent előkészített, ezzel teljesen meglepett, arról nem is beszélve, hogy néhány pillanat múlva a srácok lépkedtek le a lépcsőn széles mosollyal az arcukon. Mint kiderült a négy dilis is segíteni fog nekünk, ők lent színesítették a falakat, a fürtös hajú fiúval pedig felmentünk és a hálószobának adtunk otthoniasabb kinézetet. A szürke falakat, barack színűre festettük. Szinte az utolsó ecsetvonások voltak vissza, amikor Harry mögém lépett, kezeit derekamra tette, szemei ragyogtak mikor megfordultam, elvesztem bennük. Hirtelen arcomat összekente a ragacsos festékkel, amitől nevetés tört ki belőlünk, majd válaszul ecsetemet kissé végighúztam tökéletes arcán, ezzel viszonozva tettét.
- Harry ne!- nevetve hátráltam, miközben ő csak vigyorogva közelített felém egy újabb adaggal, nekem azonban elég volt egyszer is, hogy összekent. Önelégült arccal állt előttem, semmit sem tehettem az újabb támadása ellen, de ezúttal a ruhám bánta az egészet. Egy puszit nyomott a számra, de csak, hogy érezze szeretetemet, egy barack csíkot kapott arcára, pontosan olyat, mint az amerikai foci játékosoknak szokott lenni a szemük alatt.
- Oké, ezt megérdemeltem.- nevetve vont magához.
- Azért kaptad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése