27. fejezet

Drágáim!
Késtem a résszel, tudom, de nagyon nincs ötletem mostanában, szóval lassan tényleg a blog végére érünk. Remélem azért kitartotok mellettem a végsőkig, még ha szörnyű részek is lesznek..

Ölelés. xx

Harryn kiigazodni tényleg egyenlő a lehetetlennel.. Nem értem, miért kell valakinek ilyen bonyolultnak lennie? Sokszor ki tud vele akasztani, de komolyan.. Ha teheti csak húzza az agyamat és játszadozik velem, kikészít vele. Egyszer aranyosan viselkedik, máskor meg legszívesebben megütném. Olyan, mint amikor még ivott.. Csak most az alkohol hatása nélkül ilyen a természete. Ha lehet inkább kerülöm, és szerintem ő is pont ezen a taktikán van, kivéve ha kell neki valami. Hiányzik, jobban, mint azt bárki gondolná, de igyekszem ezt az érzést elrejteni és nem mutatni, hogy mennyire is fáj. Kissé megráztam fejemet, nem akarok erre gondolni, de mégis mindig itt kötök ki. Egy apró sóhaj után folytattam bőröndöm kipakolását, ugyanis néhány órája értem haza LA-ből. Úgy érzem a karrierem kezd tényleg beindulni, aminek nagyon örülök, és ezúttal ez az én érdemem, bár lehet, hogy mindez hiába.
- Visszajöttél.- felugrottam ijedtemben.
- Létezik csengő. Nem ronthatsz csak úgy be a házamba.- válaszul felém dobott egy kulcsot, amit el is kaptam. Még én adtam neki, amikor együtt voltunk, most azonban újra hozzám került. Torkomban gombóc volt, tudtam, hogy mit is jelent ez.. Lenyeltem könnyeimet és próbáltam továbbra is játszani az ellenségeskedést.- Miért jöttél?
- Azt hittem az Államokba költöztél.
- Miért laknék ott?
- Lassan többet vagy ott, mint itt.- megrántotta vállát, majd kezeit lazán zsebeibe süllyesztette.
- És ez téged miért is zavar?- felvontam szemöldökömet és karba tettem kezeimet. Sejtettem mire megy ki megint ez az egész, és én nem akartam a finálénál ott lenni.
- Ohh, engem nem zavar, csak a barátaidat.
- Szóval te már nem vagy a barátom.
- Te mondtad, nem én.
- Mit akarsz Harry?! Elegem van a játékaidból.
- Honnan veszed, hogy...?
- Ismerlek.- meg sem vártam, hogy befejezze, szavába vágtam.- Tudod mit? Nem is érdekel, csak menj el.
- És ha csak meg akarok magyarázni mindent?- arca megváltozott. Mosolyát felváltotta a komoly tekintete. Nem tudtam, hogy hihetek-e neki, vagy megint csak szórakozik, ezért inkább nem is válaszoltam. - Nem vagy rá kíváncsi?- közel lépett hozzám, csupán centikre volt tőlem. Nagyot nyeltem és próbáltam rendezni légzésemet.. Szólásra nyitottam számat, de egy hang sem jött fel torkomon. Eltűrt egy kósza tincset fülem mögé, közben rabul ejtette tekintetemet ragyogó, zöld szemeivel.
- Miért csinálod ezt?- hangom halk volt. Féltem, hogy megint csak játszadozik velem, és a végén megint rajtam fog nevetni. Féltem, hogy még távolabb kerülünk egymáshoz, és féltem, hogy teljesen elveszítem. Képtelen voltam uralkodni érzéseimen, így könnyek törtek utat maguknak, majd folytak végig arcomon. Arca egy pillanatra megváltozott, de nem tartott sokáig, csupán néhány másodpercig. Szemeibe néztem, majd hátat fordítottam és elléptem egy lépést. Mély levegőt vettem és próbáltam összeszedni magam legalább egy kicsit, de karomnál fogva, gyengéden húzott vissza és fordított magával szembe. Nem mondott semmit, csupán körém fonta karjait. Arcomat mellkasába fúrtam, csak bújtam hozzá.. Már nem is emlékszem mikor érezhettem utoljára ölelését, ugyanakkor bennem volt a tudat, hogy csak kihasználja az alkalmat, hiszen nem ez lenne az első.. Zayn szerint sokat változott, de ők sem tudják mi ütött belé mostanában, azonban azt mondta én újból elérhetem a régi Harryt.. A baj ezzel csak az, hogy túl sokszor okozott fájdalmat és mint látható, nem sokat bírok már elviselni, bármennyire is szeretném visszakapni.. Megint a régi őt. Különben sem rajtam múlik.. 
- Sajnálom.- lassan toltam el magamtól és kérdőn néztem rá. Arca meggyötörtnek tűnt, szemei fájdalomtól telve csillogtak. Letöröltem könnyeimet és csak vártam a folytatást, de úgy nézett ki, nem fogom megkapni. Apró sóhaj hagyta el számat, majd az ágyra ültem. Mint már említettem, képtelenség kiigazodni rajta mostanában.- Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked, és s..- mielőtt folytathatta volna szavába vágtam.
- Harry, teljesen összezavarsz..
- Tudom.
- Az egyik pillanatban szeretsz.. A másikban azt mondod minden csak hazugság volt.. Ellenségesen viselkedsz és csak játszadozol velem.. Most meg ez.
- Tudom, é..
- Ne hazudj többet, kérlek..
- Oké.- hangja alig hallható volt. Úgy tűnt, mint aki rágódik azon, mit is mondjon. Ugyanakkor nem csak neki volt mondandója.. Én is küszködtem a szavakkal..- Szeretlek, érted?
- Mi?- végképp össze voltam zavarodva, és azt hittem csak én hallottam rosszul. Minden darabokra hullott előttem, csak néztem ki a fejemből, de semmit sem értettem. 
- Igen.- pulzusom az egekbe szökött és arcomat újra könnyek lepték el. Régi érzések törtek utat maguknak, még is csak ültem az ágyon, mozdulatlanul, mint aki hallja a dolgokat, de képtelen felfogni. Én is így éreztem magam. Képtelen voltam hinni neki, bármekkora érzéseket is szabadított fel bennem ez a néhány szócska. 
- Nem.- a fejemet ráztam és felpattantam.- Megint csak hazudsz.. Csak játszol velem..- hangom elfúlt.- Csak ki akarsz megint használni.
- Ez nem igaz.- a ragyogó zöld szempár, most szomorúan nézett vissza rám. Közel lépett hozzám, de elhúzódtam. Már nem akartam érezni se érintését, se közelségét. Ahogy azt az érzést sem, amit az a bizonyos szó ébreszt fel bennem, ahányszor csak kiejti ajkain.- Lexi..- kérlelve nézett rám, én mégis elfordultam. Behunytam szemeimet, azt kívánva bárcsak ne lenne ez most igazi.. Bárcsak álmodnám ezt az egészet. Fel szerettem volna kelni, megszabadulni a fájdalomtól, ami mellkasomat nyomta belülről. Minden erőm elhagyott, lábaim összecsuklottak és a földre rogytam. Olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak tudtam. Sírtam.. Ez volt mind amire képes voltam abban a pillanatban. Szörnyen éreztem magam, és tudtam, hogy úgy is nézek ki. Már nyilvánvaló, hogy nem az a lány vagyok, aki egykor voltam. Éreztem, ahogy leült mellém, majd ölébe vett és karjait szorosan fonta körém. Átkaroltam nyakát, pólójába fúrtam arcomat és engedtem, hogy a forró cseppek egymást kövessék arcomon. - Minden rendben lesz.- egy puszit nyomott a hajamba, nyugtatásképpen hátamat simogatta.
- Nem, nem lesz.- felnéztem rá.
- De igen, az lesz.- letörölte a sós cseppeket arcomról és elmosolyodott.
- Már semmi sem lesz a régi.. Te ezt nem értheted.
- Miről beszélsz?- képtelen voltam elmondani neki.
- Csak.. Ne játszadozz az érzéseimmel.- behunytam szemem és hozzá bújtam. Hiába is tagadtam, szükségem volt rá.
- Nem fogok, megígérem.- suttogta, majd fejét enyémnek döntötte. Karjai között biztonságban éreztem magam, még ha eddig nem is hittem neki..