Sziasztok Drágáim!
Nem szokásom itt a fejezetek előtt írogatni, csak azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy írjatok véleményt a rész végén, örülnék neki nagyon.:) Köszönöm.
Ölelés. xx

- Mi van itt? Én is, én is!- Louis ugrott rám amitől felnyögtem, de nem bírtam abbahagyni a nevetést. Nat alattunk fájdalmas hangokat adott ki, ezért lemásztunk róla és felsegítettük. Megcsapkodta a karomat amitől csak még jobban nevettem.
- Visszatért a régi Lexi.- Niall a nyakamba vetette magát. Arcát kezeim közé fogtam és agyon puszilgattam. Miután sikerült lenyugodnom, csak úgy megjegyezném, hogy legalább 5 percembe telt, mindenkit egy öleléssel üdvözöltem, kivéve, hogy Pezz, El és Dani kaptak még két puszit is. Nem sokkal később megjöttek a többiek is és kimentünk az udvarra. Rábíztuk a srácokra a sütögetést, mi pedig kifeküdtünk a fűre napozni, plusz jókat nevettünk a bénázásaikon.
- Ha Lou süti a húst én nem eszek belőle.- nevettem.
- Ezt még megbánod Lex.- Louis hozzám vágott egy vízibombát. A hirtelen jött támadástól és jéghideg víztől megijedtem, de csak nevettem és visszadobáltam. Végig rohantam az egész udvarban nevetve, Louis pedig utánam ugyanis bele akart cseszni a medencébe. Berohantam a házba, de még oda is követett. Nem tudtam hova menni, ezért kimentem az ajtón, de megbántam. Nem jött utánam, helyette bezárta az ajtót és mögötte röhögött.
- Louis engedj be.- egyszerre csöngettem és dörömböltem, de majdnem megfulladtam a nevetéstől. Nem is lenne baj ezzel, hogy kizárt, ha nem egy szál bikiniben lettem volna.- Ez nem vicces, engedj be.- nem bírtam komoly lenni, de ahogy hallottam ő sem.- Louis ha meglát valaki.. Ohh.. Csókolom Mrs. Forbes.- aranyosan mosolyogtam a kedves szomszédomra. Mrs. Forbes igazából egy hatalmas pletykafészek, ahogy ismerem amint beér a házba már hívja is a többieket és meséli az új híreket. Régen Zaynnel mindig kamu dolgokat mondtuk egymásról neki és utána szét nevettünk magunkat rajta. Az idős hölgy végigmért majd felszegett fejjel ment be a házba. Elnevettem magam és kerítéshez mentem. Sokkal magasabb mint én, de egy próbát megér. Semmire se mentem természetesen..- Lou baszdmeg ez a kerítés nekem magas.- hallottam ahogy mindenki jót szórakozik a szerencsétlenkedéseimen. Próbáltam agyalni, hogy mihez kezdjek és hogy jussak be, de akkor megjelent egy ismerős arc az ajtóban. A nyakába ugrottam és egy puszival megháláltam amiért megmentett. Miután bementünk Niall nyakába ugrottam, aki kiszaladt velem a többiekhez.- Tomlinson most menekülj! Mrs. Forbes úgy nézett rám, mint egy idiótára.- nevetve mentem az említett felé. Egy idő után abbahagyta a hátrálást, gondolom rá jött, hogy nem sok esélyem van ellene. Ahogy elé értem próbáltam felvenni a komoly arcomat, de nem jött össze és elnevettem magam, ahogy ő is. Kihasználtam ezt és a medencébe löktem. Folytak a könnyeim és Matt mögé szaladtam. Ő az egyik barátom táncról, csak hogy tisztázzuk. Louis röhögve mászott ki a vízből és felém jött. Már nem bánt, így kvittek vagyunk. Adott egy nagy vizes ölelést és Elhez ment. Olyan aranyosak együtt és olyan jó nekik. Mindig irigykedtem a kapcsolatukra, persze nem rossz értelemben. Sosem volt olyan kapcsolatom, mint az övüké.
Liammel felmásztunk a fára néhány vízibomba társaságában és a többieket vettük célba. A legtöbb dobásunk talált, de voltak akik visszadobáltak. Jót nevettünk fent a többieken, akik először nem tudták honnan érte őket a támadás, de amikor megláttak minket fuldokolni a nevetéstől rá is jöttek. Alig ittam alkoholt, a kedvem még is az egekben járt. Liam miután kifogytunk a bombákból lemászott és a barátnőjéhez ment. Lábammal megkapaszkodtam az ágban és hátradőltem. Lajhárnak éreztem magam ahogy ott lógtam fejjel lefelé a fáról. Akaratlanul is elnevettem magam. Hiába, én ilyen vagyok. Aki a saját hülyeségén nevet, ráadásul egyedül.
- Te mennyit ittál?- zöld szempárral találtam szembe magam.
- Ha ittam volna szerinted most itt lógnék?- vigyorogtam.- Ma még semmit, de jó hogy mondod.
- Iszol velem?
- Ha segítesz innen lejönni.- átkarolta derekamat és miután elengedtem magam megtartott, így nem estem le. Megköszöntem a segítséget és a piák felé mentünk. Kezdésnek vodkát ittunk, tisztán.. Aztán jött valami színes lötty. Nem tudom mi volt, csak ittuk.
Mindenki a medencében volt, Zaynnen és rajtam kívül, de én inkább a napozást választottam. Elnyúltam az egyik napágyon és süttettem magam, de hirtelen sötétség lett. Kinyitottam a szememet és kérdőn néztem arra a személyre, aki eltakarta előlem a napot. Shannon ült le mellém, őt is táncról ismerem.
- Mi van közted és Harry között?
- Mi?- felültem majd elnevettem magam.
- Jól hallottad.- vigyorgott.- Ahogy egymásra néztek..
- Mint két ember szokta. Ne már.- vállon löktem.
- A szemeid nem ezt mondják.- felháborodva néztem rá, de elnevettem magam.
- Nincs közöttünk semmi.- felvonta szemöldökét.- Talán tetszik neked? Szóljak neki?- csak nevettünk.
- Hülye.- vállon lökött és vigyorgott.
- Várj.. Harry!- a fürtös a medence túloldalán volt. Mielőtt folytathattam volna Shan a vízbe lökött. Nem a víztől fuldokoltam, hanem a nevetéstől miután feljöttem. Felhúztam magam és a medence szélére ültem, Shan pedig mellém. Harry úszott oda és kérdőn nézett ránk.- Semmi, bocsi.- nevetve ráztam a fejemet, de elkapta a lábamat és berántott a vízbe. Harryt megütögettem a vízben a tettéért, de csak nevettünk. Jól éreztem magam a barátaimmal, hosszú idő után újra. Minden jól alakult, egészen addig amíg Louval nem álltunk neki versenyezni, hogy ki bír többet inni. A legtöbb embernek nem tetszett, de voltak akik velünk nevettek, mint például Niall és Matt. El, Nat, Zayn és Harry viszont eléggé ellenezték, de nem foglalkoztunk velük. Egy idő után már nem számoltuk, hogy hányadik pohárnál tartunk, illetve nem is igazán tudtuk.
Harry kivette a kezünkből az üveget és elvitte. Louissal összenéztünk és szomorú arcot vágtunk, majd elnevettük magunkat.
- Tudod Lex, én nyertem.
- Csak szeretnéd. Bizonyítsd be.
- Hogyan?
- Menj végig a medence szélén, ha végig bírsz menni anélkül, hogy elesnél vagy beleesnél, nyertél.
- Jó, de utána te is.- röhögött.- És nem ér direkt elesni.- szívemre tettem kezemet és bólintottam.- Ha egyikünk sem esik el, iszunk még.
- Benne vagyok.- nevettem, ő pedig nagy nehezen felkelt és a medencéhez botladozott.
- Mit csinál?- Liam indult el felé, de kitettem a kezemet.
- Hagyd.- Mindenki őt nézte, voltak akik nevettek és voltak, akik nem. Nekem a könnyeim is folytak tőle. Louis majdnem a székre esett visszafelé, de végül a két lábán tért vissza.
- Nem akarom, hogy te nyerj, inkább igyunk még.- a táncos barátaim már elmentek így csak mi maradtunk.
- Tudod Tomlinson, ez életed legjobb döntése.- elnevettük magunkat és megrohamoztuk a piás asztalt. Egészen addig tartott a mi kis iszogatásunk, amíg a többiek el nem pakolták őket. Kiakadtam, hiszen ez az én házam és az én bulim, de a végén csak nevettem, Zayn pedig a fejét rázta. Fintorogtam majd megbeszéltem Louval, hogy most én jövök. A medencéhez csak úgy jutottam el, ha közben kapaszkodtam valamiben. Lou jót nevetett rajtam. A széléhez álltam és meghajoltam amitől még jobban megszédültem de előre léptem. Nem nagyokat léptem, mégis a világ szörnyen forgott körülöttem és teljesen elvesztettem az egyensúlyomat. Úgy éreztem eltűnt alólam a talaj és a külvilág zajai is lehalkultak. Nem éreztem semmit és nem tudtam mi történik. Elfogyott a levegőm és lassan minden elsötétült.
A ruhám furcsán vizes volt és valami hideg, kemény felületen feküdtem. Köhögni kezdtem. Hirtelen felültem és levegő után kapkodtam, de valaki visszanyomott a földre. Annyira volt időm, hogy megnézzem hol is vagyok. A medence szélén feküdtem és szaporán vettem a levegőt. Kérdésekkel rohamoztak körülöttem és kérték, hogy szólaljak meg. Minek? Nem beszéltem eleget a délután folyamán? Ahogy fölém hajolt hajából és arcáról a cseppek rám estek. Belenéztem zöld szemeibe és körülöttem minden más eltűnt.
- De szép szemeid vannak.- kezemet arcára tettem majd hátrasimítottam egy vizes tincset arcából. Elmosolyodott és megrázta a fejét. Hallottam a halk nevetést majd valaki segített felülni.
- Lex, jól vagy?- Zayn felé néztem és bólintottam. Próbáltam visszaemlékezni, hogy mi is történt pontosan.
- Én nyertem Lou.- széles mosolyt villantottam és megtapsoltam magam, elnevették magukat. Úgy látszik a hideg víz egy picit segített a józanodásban, de azért még mindig ott volt bennem az alkohol.- Jössz nekem egy pohár...
- Semmi alkohol.- Nat szólalt meg.
- Héé, én limonádét akartam mondani.- karba tettem kezeimet és szomorúan néztem rá.
- Örülök, hogy nincs bajod Lex.- Niall mosolygott. Kinyújtottam kezeimet, ezzel jelezve, hogy ölelést kérek tőle. Kaptam is egy hatalmasat.
- Nem baj ha én most felmegyek átöltözni?
- Addig mi összepakolunk.
- Dehogyis. Majd én holnap meg..
- Összepakolunk.- magam elé tartottam kezeimet mielőtt Zayn bekap vacsira. Feltápászkodtam, de rögtön meg is szédültem. Borulás helyett két kezet éreztem a derekamon.
- Segítek neki mielőtt megint elzúgna.
- Héé.- megütöttem, majd engedtem had vezessen. Nem tudom mi jött rám, de amint beértünk a házba elkezdtem táncolni.
- Lex ne már, így is alig állsz a lábadon.- kinyújtottam a nyelvemet a kis fürtös barátomra, de a lépcső aljánál megtorpantam. Kérdő tekintettel nézett rám, majd sóhajtott és felemelt, úgy ahogy a menyasszonyokat szokás. Átkaroltam nyakát, majd dúdolni kezdtem az esküvős indulós zenét. Tudjátok melyiket.. Elnevette magát.
- Szeretnéd ha elvennélek?- az ajkamba haraptam és elgondolkodtam kérdésén. Persze tudtam, hogy csak szórakozik, de az agyam befolyásolva volt.
- Szeretném.- egy puszit nyomtam az arcára, majd mellkasának döntöttem fejemet és a vizes pólójával játszadoztam. Letett a szobámba a földre. Vettem ki a szekrényből száraz fehérneműt, egy rövidnadrágot és egy pólót. Ahogy a fürdőbe lépkedtem megint dúdolni kezdtem az esküvős dallamot és a ruháimat lengettem. Visszanéztem rá az ajtóból és kivillantottam fogsoromat egy széles mosoly társaságában. Elnevette magát és megrázta a fejét.
- Aranyos vagy.
- Annyira, hogy elveszel?
- Menj öltözz át.- nevetett.
- És te? Te is tiszta víz vagy.
- Menj.- beléptem az ajtón és becsuktam magam mögött. Levettem vizes ruháimat majd megtörölköztem és belebújtam a száraz ruhákba. Néhányszor elestem, de olyankor jót nevettem magamon. Vizes hajamon végigmentem egyszer fésűvel, majd kiléptem az ajtón. Harry az ágyamon ült, de már rajta is száraz ruhák voltak.
- Megjött a menyasszony.- nevettem.
- Kicsit ázott, nem gondolod?
- Nem a külső a lényeg.- odaléptem hozzá és megböködtem az arcát majd leültem a földre.
- A többiek mérgesek rám?
- Dehogyis.
- És itt maradnak?
- Szerinted?
- Várj! Ne mondd ki a választ, én akarom. Igen.
- Gratulálok.- nevetett és pedig széttárt karokkal dőltem hátra.
- Edward vagyok. Úúú kitalálom épp arra gondolsz, hogy hol legyen a nászutunk.- ülő helyzetbe tornáztam magam, de nevetve lökött vissza a földre.
- Aranyos vagy részegen, bár múltkor nem ilyen voltál.
- Múltkor még utáltalak.
- És most már nem?- felültem és a fejemet ráztam.
- Nem.
- Itt hagyhatlak egy percre úgy, hogy nem csinálsz semmit és nem töröd össze magad?
- Itt, de csak ha megmondod nekik, hogy nem szükséges itt maradni, jól vagyok.
- Megbeszéltük.- széles mosoly ült az arcomra, majd néztem ahogy kisétál a szobából. Előre-hátra hintáztam, majd felpattantam és az erkélyre mentem. Felültem a fakorlát tetejére és lelógattam a lábamat. Lehajtottam fejemet és lekötött az, hogy nézzem ahogy a lábamat mozgatom.- Nem úgy volt, hogy nem csinálsz semmit?
- Az egy perc már rég letelt.
- Ha leesel onnan..
- Nem fogok.- fintorogtam és hátradőltem, de csak hintáztam egyet. Elnevettem magam, ő pedig a fejét rázta. Elindult vissza a szobámba.- Harry ne hagyj itt, le fogok esni.
- Jól van Lex.- még csak meg sem fordult. Felkiáltottam, ő pedig megfordult. Úgy tettem, mint aki épp hátraesik, de csak szórakoztam vele. Hátradöntöttem fejemet és nevettem. Mikor előre néztem ott állt előttem. Kivételesen magasabb voltam nála, de alig egy fél fejjel. Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam nevetésemet. Leugrottam onnan és felnéztem zöld szemeibe, de mielőtt bármit is mondhattam volna kézen fogott és húzni kezdett. Levezetett a lépcsőn, ahol a barátaim voltak.
- Louuu.- a nyakába ugrottam. Nevetve pörgött velem egyet. Úgy látszik kicsit ő is jobban van. Bocsánatot kértem tőlük a medencés dolog miatt majd öleléssel köszöntem el tőlük. Harry maradt, de figyelmeztettem, hogy ilyenkor addig pörgök amíg végleg le nem merülök. Felmentünk a szobámba és betettünk egy filmet, de tíz perc múlva kikapcsolta mert nem bírtam abbahagyni a nevetést. Egy idő után úgy tűnt feladta velem a harcot és hátradőlt az ágyon. Nevettem és elkezdtem táncolni, ezzel ünnepelve győzelmemet.
- Lex, kérlek fejezd már be. Fáradt vagyok.
- Én szóltam.- nevettem és ráugrottam. Államat mellkasára tettem és őt néztem. Mielőtt megint kitört volna belőlem a nevetés arcomat a pólójába fúrtam. Egy puszit nyomtam az arcára, majd lemásztam róla. Lekapcsoltam a villanyt és befeküdtem mellé.- Köszönöm amit tettél.- a szemeimet egyre nehezebbnek éreztem. Közelebb bújtam hozzá, mire átkarolt és egy puszit nyomott a hajamba. Az álom szépen lassan elnyomott Harry karjai között.
Tök jó lett :D Lexi megint hozta a formáját :D Aranyos volt :D Bírom ezeket a részeges részeidet hahaa :D Hozd már őket össze.!!! :DD*-* x
VálaszTörlésKöszönöm.:)) Hát, örülök neki.:DD Türelem. Türelem.;) x
TörlésMa találtam rá a blogodra, és IMÁDOM ♥ azt hittem hogy itt megcsókolja vagy valami de nem :/ :D de azért jó részt lett nagyon :D kövit gyorsan :))
VálaszTörlésÖrülök neki, köszönöm szépen.:)♥
Törlésköszönöm és sietek vele. xx
Nagyon jó lett ez a rész is. :DD Team Lexi és Harry ♥
VálaszTörlésKöszönöm.:))
Törlés