5. fejezet

Ahogy meghallották, hogy ott vagyok egyszerre kapták felém tekintetüket. Először nem tudtam hogy jutottak be, aztán leesett.. Elfelejtettem, hogy Zaynnek van kulcsa, csakhogy ő pedig azt felejtette el, hogy azt csak "vészhelyzet" esetén használhatja. Na mindegy, ez a legkisebb problémám jelenleg.
- Mit csináltál a fejeddel?- még mindig csak lefagyva, egy helyben álltam velük szembe. Fel akartam menni a szobámba, de tudom, hogy ezt a beszélgetést nem úszom meg ilyen könnyen. Nem válaszoltam, csupán leültem az egyik fotelbe. Nem akarom, hogy így lássanak. Sose akartam, és soha nem is fogom. Tudom, ők a barátaim, de pont ezért nem láthatnak ilyen állapotban, és nem is akarom, hogy aggódjanak miattam. Felhúztam térdeimet és átkaroltam. Még mindig engem néztek és gondolom vártak egy normális válaszra, amit igazából nem akartam adni, mert én sem tudom mi volt pontosan. Hogy meséljem el azt, hogy az egyik percben még nagyban sétálok hazafelé, a másikban meg puff, a betont ölelem. Ha nem tudnám, hogy idegesek most biztos elnevetném magam. De komolyan.. Elég vicces szitu, legalább is nekem. Nekik annyira már nem.

- Ash?- Liam tette fel a kérdést.

- Egyik barátnőjénél van.- az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam nevetésemet és arcomat térdeim közé temettem.

- Nem fogod elmondani, hogy mit csináltál, ugye?- Zaynre kaptam tekintetemet.

- Hogy mondjam el, hogy mi történt ha én se tudom pontosan?

- Nem emlékszel rá?

- Nem arról van szó Lou.- leengedtem térdeimet és végig néztem rajtuk. Sóhajtottam a kérdő tekintetek hatására.- Jövök haza, egyszer csak bumm.. A földet ölelem.

- Miért?

- Kellett egy ölelés. Honnan tudjam miért. Ha tudnám mondanám.

- Elájultál?- a szőke kis barátom arcáról aggodalmat olvastam le. Na pont ezt nem akartam.. Hogy aggódjanak miattam.

- Olyasmi, gondolom, de nem tudom. Gyorsan jött.. Gyorsan ment.- vállat vontam, és reméltem, hogy ezzel lezárjuk ezt a témát, de persze hogy nem így történt.

- Ettél ma valamit?- ezen a kérdésen elgondolkodtam. Eszembe se jutott enni, és nem is éreztem magamat éhesnek egész nap.

- A kávé annak számít?

- Megtaláltuk a nyertest.- egy párnát vágtam Louishoz. Zayn minden szó nélkül kiment a szobából. Kérdőn néztem a többiekre, az arcukból ítélve ők sem értették mi van, de végül hamar kiderült. Zayn néhány perc múlva egy tányér rántottával a kezében jött vissza, amit letett elém.  Hátradöntöttem a fejemet és eltoltam magamtól az ételt. Igaz, hogy nem ettem ma még semmit, de nem is vagyok éhes, és nem is kell semmi. Kérdőn nézett rám, mire megvontam a vállamat és a fejemet ráztam. A hajammal kezdtem babrálni és az ajkamat harapdáltam. Nem néztem rájuk, tudom milyen tekintetek várnak. Igazából nem akartam beszélni róla, mert mit lehet ennél többet? Csak egyedül akartam lenni, és különben sem tartozok nekik magyarázattal.

- Elárulod mi van veled mostanában?- Zaynre pillantottam és alig észrevehetően ráztam meg fejemet. Miért nem lehet csak simán hagyni? Argh. Nagyon utálom ezt..- Tudjuk, hogy sok minden történt mostanában veled..-összeszűkítettem szemeimet.- De mi itt vagyunk neked Lex.- az ujjamat tördeltem. Azon vagyok, hogy ha nem szólalok meg talán békén hagynak a kérdéseikkel. Felálltam és kimentem a konyhába egy pohár narancsléért. Miután visszaültem a helyemre a hasam hangosan jelezte, hogy ma még nem evett semmit. Odakaptam, mire a többi 5 személy arcára mosoly húzódott. Sóhajtottam és felvettem a tányért. Nem néztem rájuk csak szép lassan megettem a rántottát. Reméltem, hogy ezzel békén hagynak majd. Miután végeztem letettem a tányért az asztalra és megittam a narancslevemet. Fogtam egy párnát amit átkaroltam és hátradőltem.- Lexi ne szórakozz már, nem viccből vagyunk itt.- megint csak Zayn felé néztem.

- Szerinted ez nekem vicces? Szerintem én élvezem amit..- elhallgattam és elfordítottam a fejemet.- Vegyétek úgy, hogy nem mondtam semmit.

- Már hogy vehetnénk úgy? Furcsa vagy és..

- Ne kiabálj velem Zayn..

- Lexi mi van veled? Miért nem tudsz bízni bennünk és elmondani mi folyik itt?

- Ne kiabálj már!- lehajtottam a fejemet és kezeimmel támasztottam lábamon. Behunytam a szememet és mély levegőt vettem.- Fáj a fejem és rohadtul nem vagyok kíváncsi a kiabálásodra. Ha csak így tudsz velem beszélni holnap találkozunk.- még mindig nem néztem fel.

- Viccelsz velem?

- Igen Zayn, viccelek. Viccből ölelem meg a betont és viccből vagyok ilyen mostanában. Szerinted? Meghülyültél, vagy mi van veled?

- Én? Lex, nézz már magadra, hogy nézel ki? Aggódom érted, erre te mit csinálsz? Ellöksz magadtól.- nagyot nyeltem. Nem mondhatom el nekik azokat a dolgokat, amik mostanában velem történnek. Egyszerűen nem lehet, pedig elmondanám. Mert már nem tudom egyedül csinálni. Képtelen vagyok.- Utoljára kérdezem. Mi van veled?- minden szem ránk szegeződött. Ránéztem Harryre, majd vissza Zaynre.

- Nem lehet..- berohantam a fürdőbe. Ez volt a legközelebb és ki kellett találnom valamit. Bezártam az ajtót és a tükör elé léptem. Megmostam az arcomat hideg vízzel, többször egymás után. Az ajtón dörömböltek és a nevemet mondogatták, de nem válaszoltam. Hogy jutottam idáig? Eltaszítom és kizárom az életemből azokat, akik mindig mellettem voltak. Hazudok nekik.. Mi lett belőlem? A tükörképemet néztem. Zaynnek igaza van, megváltoztam, ráadásul nem is kicsit. Kinyitottam az ajtót majd kiléptem. Nem törődve semmivel, megragadtam Harry karját és az emeletre húztam. Becsuktam magunk mögött az ajtót és elé álltam. Nem tudta miért van ott, látszott az arcán.

- Most mi van Lex?

- Mint ha nem tudnád. Miattad hazudok nekik és miattad lököm el magamtól őket.

- Ne akard rám..

- Ne szólj közbe Harry.. Elegem van a kis játékaidból. Lehet neked vicces amit csinálsz, de nekem nem. Nem érdekel ezentúl mit csinálsz vagy kivel vagy, csak szállj ki az életemből. Vagy te mondod el nekik, vagy én. Lehet hogy te igen, de én képtelen vagyok tovább hazudni nekik.

- Azt akarod, hogy mondjak el nekik mindent?- bólintottam.- Mi ütött beléd?

- Belém? Már rég tudniuk kéne mindenről. Tartozol ennyivel Harry..

- Nem tehetem.

- Igaza volt.. Kevinnek.. Megmondta, hogy ez lesz.. Miért nem hittem neki?- a hajamba túrtam. Ezeket igazából csak magamnak mondtam.

- Lex..- megráztam a fejemet.

- Felejtsd el amit mondtam.- kimentem a szobából, le a többiekhez. Nem mondtam semmit, csak Zayn karjai közé vetettem magam.- Sajnálok mindent.

- Jól vagy?- bólintottam és mindenkitől bocsánatot kértem, majd megöleltem őket.

- Lexi miattam ilyen.- Harry jött le a lépcsőn, felé kaptam tekintetem. Mindent elmondott a többieknek.. Mindent, még a tegnapit is. Én egész idő alatt nem szóltam egy szót sem, de utána sem. Nem akartam ehhez hozzáfűzni semmit.

Nem tudom mikor aludhattam el tegnap és elhinni sem tudom amit Harry tett. Ezt akartam, de nem gondoltam, hogy meg is fogja tenni. Oké, hálás vagyok érte, de ez nem változtat semmin. Nem felejtek, még ha jobb is lenne. A sok jó dolog között még több rossz van, amik akaratom ellenére majdnem minden percben a fejemben ugrálnak. Kevinnek igaza volt vele kapcsolatban. Azt mondta jobb ha elkerülöm Harryt, mert csak szenvedni fogok, de nem hallgattam rá.

Ash épp a szokásos délutáni álmait aludja, ezért úgy döntöttem elmegyek Kevhez. Igazából nem tudom miért mentem hozzá, de már nem volt visszaút amikor egymással szemben álltunk az ajtóban. Egy öleléssel üdvözöltük egymás majd bementünk. A konyhába vezetett, mert épp valami kaját csinált és nem akarta elcseszni. Felőlem.. Leültem az egyik székre és néztem ahogy tevékenykedik.

- Azért jöttél mert igazam volt, ugye?- bólintottam.

- Sajnálom, hogy nem hittem neked.

- Megszoktam Lex.- Kev jó pár éve már a barátom. Nagyon közel kerültünk egymáshoz és hozzá is bármikor, bármivel mehetek. Mindig meghallgat és segít ha tud.

- Ne mondd ezt.

- De ha egyszer igaz. Hányszor mondtam, hogy hagyd békén mert te leszel az aki megsérül és most nézz magadra.

- Én csak segíteni akartam neki.

- Mit akarsz, most mit mondjak?- furcsa volt, ő nem ilyen szokott lenni.

- Nem kell semmit sem mondanod.

- Ahogy neked sem, ugye?

- Kev, mi a...

- Ne kezd Lexi.- kérdőn néztem rá.- Ezt az egészet. Hogy elhiggyem bűntudatod van.

- Pedig bánom. Nagyon is, de higgy amit akarsz.

- Most mi van veled?

- Velem? Te kezdtél támadni.

- Mert egy buta, hiszékeny kislány vagy.- Kev sosem beszélt így velem. - Fogadjunk a fejeddel azt is ő tette.

- Nem ő tette.- kis szünetet tartottam.- Megint ittál, ugye?

- És ha igen? Miért véded őt, Lex? Egyáltalán, mire jó ez? Nem bántott még eleget?

- És te?!- felálltam. Nem akartam ezt tovább folytatni. Elmentem volna, de beállt elém. Egy fejjel ő is magasabb volt nálam, így fel kellett néznem rá.

- Menj, sírd ki magad a vállán. Hátha megint kihasznál majd.- nem vártam meg a folytatást. Kezem az arcán csattant. Szemei kikerekedtek és szinte lángoltak. Sose láttam még ilyennek, ahogy részegnek sem. Tudom, hogy voltak alkohol problémái mielőtt megismertem, de az nem tudtam, hogy megint vannak.

- Fejezd be. Így is van elég bajom, erre még te is belém rúgsz?

- Én rúgok beléd? Hányszor volt rád szükségem, de mindig a kis One Direction körül, vagy Nat körül forgott a világod.  Ha éppen nem pihentél, turnézgattál velük.

- Ez nem igaz.- könnyeim gyorsan folytak végig arcomon.- Hányszor jöttem hozzád, otthagyva őket.. Éjjelente.. Mindig melletted voltam, szóval ne akarj rossz barátként beállítani Kevin.

- Ohh persze, elfelejtettem. Te vagy Miss Tökély.- kezem újra az arcán csattant. Megfordultam és elsiettem, de visszarántott karomnál fogva, amitől az asztal sarkának ütköztem. Éles fájdalom hasított az oldalamba, és a földre rogytam. Kevin csak bámult rám.- Egyszer mindenki megkapja amit érdemel Lexi.- felálltam és mélyen a szemébe néztem.

- Mindent értek, ne aggódj. A barátságunk kamu volt és neked csak a hírnév kellett. Undorító, mocskos alak vagy, aki nem érdemli meg a szeretetet, vagy...- most az én arcomon csattant egy pofon.- Gratulálok Kevin. Elérted amit akartál. A legnépszerűbb vagy a férgek között.- a falnak szorított. Erre nem számítottam, és egy picit megijedtem tőle.

- Nem tudod miért léptem az életedbe, ahogy azt sem ki vagyok.

- Kicsit sem érdekel.- a hasába ütöttem amitől el tudtam szabadulni.

- Szörnyű lesz, ha a táncos karrierednek annyi.

- Ne fenyegess. Nem vagyok jó kedvemben.- Szemben álltunk az asztal két oldalán, és mélyen néztünk egymás szemébe. Nem szakítottam meg a szemkontaktust, nem félek tőle. Téved, ha azt hiszi igen. Viszont valahogy ki kell jutnom innen. Hirtelen jött ötletként az útba borítottam a székeket és kirohantam a konyhából. A bejárati ajtó zárva volt és a kulcs sehol. Tudta, hogy ez lesz. Nem hiszem el.. Nagyot ütöttem az ajtóba, majd meghallottam magam mögött nevetését. A köztünk lévő távolság szörnyen gyorsan csökkent, miután megfordultam. Nem volt hova mennem, sarokba szorítottam saját magamat.- Miért csinálod ezt?

- Tudod te nagyon jól. Ne játszd meg.

- Úgy nézek én ki?! Ne legyél már idióta!- a keze újra az arcomon csattant, csakhogy ezúttal erősebben, de tartottam magam. Bármennyire is fájt, nem engedtem a fájdalomnak. Észrevettem a kulcsot a falon, már csak ki kéne találnom, hogy szedjem le onnan. Közel hajolt hozzám és szinte suttogta a fülembe a szavakat.

- Majd rájössz mit tettél és megérted én miért tettem.

- Rohadj meg.- ellöktem magamtól és a kulcsért nyúltam, de a kezembe ütött. Fájdalmas hangok hagyták el a torkomat. Szörnyen fájt a csuklóm.

- Nem fogsz tudni táncolni? Milyen kár.- szemeimet sós cseppek hagyták el. Meglendítettem karomat, de ezúttal a körmeimet is használtam. Az arcába karmoltam pofon szerűséggel. Körmeim helye megmaradt s vörös folyadék kezdett szivárogni belőlük. És Zayn azt mondta nem veszem hasznát a műkörmeimnek..Hahh.  Tudtam, hogy nem kellett volna, és idiótaságot csináltam, de nem érdekelt. Ki akartam venni a kezéből a kulcsot amíg az arcával volt elfoglalva, de ennek az lett az eredménye, hogy a földön kötöttem ki. Fogalmam sincs hogyan, de megint megöleltem a padlót. Egy kézzel tudtam csak felkelni onnan, a másik csuklóm a kétszeresére dagadt. Viszont már nem csak ő vérzett, ami a különbség, hogy nekem fogalmam sem volt honnan ered a vörös folyadék. Egyedül annyit tudtam, hogy valahol a fejemen kaptam egy ütést, ugyanis az eddiginél is jobban égett.

- Engedj ki.- arcára gúnyos mosoly ült és megint közeledett felém, majd néhány pillanat múlva már előttem állt. Felrántotta kezét, én pedig védekezésképpen magam elé emeltem sajátomat, amitől a kulcs végigsértette karomat, és szabad utat engedett a véremnek. Megint a hasába ütöttem, csak ezúttal úgy, ahogy Harryvel tettem. Ebbe az ütésbe mindent beleadtam. Kissé összegörnyedt tőle, így felhúztam térdemet, aminek hála megszédült egy kicsit. Kivettem kezéből a kulcsot és elfordítottam a zárban. Bevágtam magam mögött az ajtót és rohanni kezdtem. Alig egy utcányira lakom, így nem kellett olyan sokat futnom. Egyszer sem néztem vissza. Olyan gyorsan futottam, mint még soha. Előkerestem gyorsan a kulcsomat és a házhoz érve, majdhogynem berontottam az ajtón. Bezártam azt, és benne hagytam a kulcsot, majd felrohantam a lépcsőn. Azt láttam csak, hogy Ash már fent volt és a nappaliban tv-zett. Csak egy pillanatra láthatott. Utánam kiabált, de nem reagáltam. Bezárkóztam a szobámba, de ebben a zárban is benne hagytam a kulcsot. A húgom az ajtón kopogott és a nevemet mondogatta. Szemeimből megállás nélkül folytak a könnyek. Eddig bírtam magam tartani.- Menj a szobádba Ash.

- Lexi, mi..

- Menj a szobádba, kérlek..- a vér lassan végigfolyt a kezemen és a parkettámon hagyott nyomot maga után. Eddig a pólómat áztattam vele, hogy a házba ne hagyjak magam után vércseppeket, de ez a szobám. Ide nem jöhet most be senki, és nem láthatja senki. A lényeg, hogy Ashley nem látta, a többi már nem érdekel.

- Jól vagy Lexi?

- Ashley kérlek, menj a szobádba és bármi történjen is ne nyisd ki a bejárati ajtót.- nem vártam meg a válaszát, bementem a fürdőmbe. Sajnálom szegényt, de így a jobb neki.. Nem bírtam a tükörbe nézni, inkább lemostam karomról a vért. A víz csípte a bőrömet amitől felsikítottam, de nem akartam.. Megmostam az arcomat is, majd nagy nehezen belenéztem a tükörbe. Muszáj volt látnom, hogyan is nézek ki. Hát, nem kellett volna. Hangos zokogás tört ki belőlem. Számra tapasztottam  ép kezemet, de nem sokat segített a helyzetemen. Levettem a pólómat, hogy megnézzem milyen állapotban van az oldalam. Hatalmas lila folt tátongott barna bőrömön. A fejem a tegnapi helyen vérzett, tudta hova üssön a szemét. Minden véres volt körülöttem amitől bepánikoltam. Próbáltam lemosni a mosdókagylóról, de csak jobban elkentem. A földre rogytam és csak sírtam. Minek kellett nekem odamennem?
Nem tudom meddig sírhattam ott. Mint ha ez megoldana bármit is vagy enyhítene a fájdalmon, de mit kellett volna tennem? Ugrálni örömömben? Elcseszett mindent. Ilyen csuklóval minimum egy hónapig nem táncolhatok. Ilyen csuklóval semmire sem megyek.

- Ki tette?- felkaptam a fejemet. Hogy jutott be? Az ajtóm zárva, ahogy a bejárati is.. Összehúztam magam a földön. Egy pólót nyújtott felém amit elfogadtam, majd felvettem. Szép látványt mutathattam.. Akárcsak egy horrorfilmben. Tessék Lexi, most már te is szereplője voltál egynek, örülhetsz.- Ki tette ezt veled?- letérdelt mellém. A fejemet ráztam és valami magyarázaton gondolkodtam. Nem akartam elmondani az igazat, nem akarok így is nagyobb bajt csinálni. Végignézett karomon, majd tekintete az arcomra tévedt. Nem szólt semmit csak óvatosan magához húzott és megölelt. Aprót felszisszentem, mire fájdalomtól csillogó szemekkel nézett rám. Kezei közé vette felsértett karomat.- Látnia kell egy orvosnak.- kirántottam karomat kezei közül és felkeltem. Hátrébb léptem pár lépést, mikor ő is felkelt. 

- Ne tegyél úgy, mint ha érdekelne mi van velem Harry.

- Ne kezd ezt most. Orvosra van szükséged.

- Kizárt. Nem mehetek így el egy orvoshoz, mit szólna?

- Nem tartozol neki magyarázattal, de gondolj egy kicsit magadra is. Muszáj látnia egynek.- Harry végül elvitt a kórházba. A szüleim meg eljöttek a húgomért és elvitték haza. Én akartam így, és neki így lesz a legjobb. Ő nem ilyen életet érdemel, mint amilyen az enyém. Az orvos szerint megrepedt a csuklóm, ezért kaptam gipszet. Hurráá.. A másik kezemen is kötés van, a fejem pedig le van ragasztva. Nagyszerű hírek, hogy minimum egy hónapig rajtam lesz a gipsz. Ami azt jelenti ülhetek a 4 fal között egész nap.

Mire visszaértünk a padlóról és minden más helyről is eltűntek a vérfoltok. Egyedül az eddig fehér, most már vörös színben tündöklő pólóm emlékeztetett a történtekre, ami a kádban hevert. Kaptam fájdalomcsillapítókat, de nem igazán akartam bevenni, mert én inkább a piát választottam helyette, de végül lenyeltem a hülye bogyókat. Harry akaratom ellenére velem maradt. Nem igazán örültem neki. Bár nem kérdeztem, ő elmondta, hogy Ash hívta fel, hogy bezárkóztam és nem vagyok jól, és valami nagyon nincs rendben velem. Aztán kiderült, hogy az erkélyen keresztül jött be. Nem tudom miért pont őt hívta fel.. Mindenkinek azt mondtam, hogy leestem a lépcsőn Nat házában, amikor elmentem megnézni és meglocsolni a virágokat. Ő ugyanis még mindig Adammel nyaral. Ami a családomat illeti, el is hitték, de ez nem mondható el Harryről. Nem hitt nekem, de nem mondhattam el az igazat. Már csak azért sem mert nem tudom mi ütött igazából Kevbe.

Elterültem az ágyamon, de nem tudtam aludni. Bármennyire is szerettem volna, nem ment. Elegem volt.. Főleg a gipszből a kezemen. A telefonom éjjel kettőt mutatott. Azon is csodálkozom, hogy aludtam valamit. Felültem az ágyon és körbenéztem a szobába. Harry velem szemben ült a fotelben és engem nézett. Úgy tettem, mint akit nem érdekel és nem vette volna észre, majd kimásztam az ágyból és a fürdőbe lépkedtem. Kinyitottam a szekrényt és kivettem a doboz fájdalomcsillapítót, amiből lenyeltem egy bogyót. Megmostam az arcomat majd visszatettem a gyógyszert a helyére. Belenéztem még egyszer a tükörbe majd egy halk sóhajt követően visszamentem a szobámba.

- Ki tette ezt veled?- megijedtem, de nem válaszoltam neki. Nagyot nyeltem és visszafeküdtem. Oldalra fordultam és behunytam a szememet.- Tudom, hogy nem estél le a lépcsőn Lex. Nem..

- Mit akarsz?- felültem.- Minek vagy itt? Nem én kértem, hogy gyere ide. Azt meg végképp nem, hogy maradj is itt. Nincs szükségem felügyeletre.

- Oké, elmegyek. Amint elmondtad az igazat, és hogy ki tette veled.- kifújtam a levegőt és visszafeküdtem.