2014. június 27., péntek

35. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Döntöttem a bloggal kapcsolatban, és arra jutottam, hogy ez az utolsó rész. Illetve lesz még egy epilógus, de vége a kis történetnek ezáltal. Nem szeretném tovább húzni, nagyon sajnálom. Akármennyire is imádom írni, vannak akiknek már annyira nem tetszik, én pedig nem szeretném így folytatni.. Csak addig amíg Ti szívesen olvassátok.:)
Ölelés. xx

/ Zayn szemszöge /

Harry eddig bírta a terhet, a súlyt, ami Lex betegségével járt. Teljesen kifordult magából az újabb kórház miatt, és ismét az alkoholhoz nyúlt vigasz után. Csak idő kérdése volt, hiába is akarta tagadni, látszott rajta, hogy nehezen viseli, talán nehezebben, mint Lexi.. Persze előtte erős maradt, de mi mégis tudtuk mi van a háttérben, annak ellenére, hogy velünk sem volt hajlandó erről beszélni. Az ő helyében mindenki frusztrált lenne, főleg így, hogy senki sem tud konkrétat mondani, és az összes orvos csak találgat. Már-már azt hiszi az ember, csak kísérleteznek szegény lányon, és nem hogy segítenének neki, csak rontanak az állapotán és az egész helyzeten. Harry fél, hogy egy nap el fogja veszíteni, ahogy mindenki.. De ő más.. Lexi neki a mindene, és a végsőkig is képes lenne elmenni, csakhogy segítsen neki, és hogy megoldást találjon, de ezekben a próbálkozásokban benne van a csalódás is, amin már túl sokszor kellett nekik átesni. Senki sem érdemelné ezt.. Az élete napról napra hullott porrá és még csak nem is tehetett ellene semmit sem. Fáj erre gondolni, mert Lexi kiskorom óta az egyik legjobb barátom, és végignézni ahogy a szervezete leépül, mindennél rosszabb. Senki sem akarja elveszíteni, mégis az emberek képesek ilyenkor a legrosszabbakra gondolni, és nem a jókra.
- Nem akarom elveszíteni.
- Nem fogod.- vállára tettem kezem, de magam sem voltam biztos abban, hogy szavaim igazak-e.- Nem fogjuk..- ahogy ő sem, úgy se én, se a többiek, akik szeretik nem akarták elveszíteni.. De ezt az újabb kórházat a legtöbben úgy könyvelték el, mint ha a legrosszabb dolog lett volna, köztük én is, de magam sem tudom miért, csupán bennem volt az a rossz előérzet, amit minél előbb el akartam tüntetni a fejemből.
- Harry.. El kell mondanod mi történt.- Niall lépett hozzá közelebb. A fürtös hajú barátunk láthatólag küszködött a szavakkal, ahogy a levegővel egyaránt, mégis muszáj volt elmondania mi történt. Mikor megszólalt hangja halk volt, de továbbra is lehajtott fejjel ült előttünk.
- Natalie volt nála.. El szeretett volna menni fagyizni.. Felszaladt, hogy átöltözzön, de nem jött le.. A földön találtam meg..- hangja elcsuklott mondandója végén.- Be akarok menni hozzá.
- Az orvos azt m..
- Nem érdekel.. Mellette akarok lenni.
- Harry..
- Ott akarok lenni amikor felébred.- hangja ezúttal határozott volt.
- Nem gondolod, hogy előtte le kéne nyugodnod?
- Majd összeszedem magam út közbe.- azzal már fel is kelt és kisietett a házból.


/ Lexi szemszöge /


Kissé felemeltem fejemet, hogy körbenézhessek a helységben, de azonnal, nagy lendülettel már vágtam is vissza a párnába. Becsuktam szemem, és azt kívántam bárcsak ne történt volna ez megint. Nem voltam szomorú, ahogy nem is féltem, az egyetlen érzés, ami bennem kavargott az a düh volt. Dühös voltam magamra, mert megint ez történt és megint itt kötöttem ki. Abban a pillanatban ki akartam rohanni a kórházból és elutazni valami távoli helyre, ahol egyedül lehetek és ahol nem okozok folytonos csalódást és fájdalmat másoknak. Már nem féltem semmitől sem, ami történhet velem, ugyanis felkészültem minden lehetséges dologra, ellenben a körülöttem levőkkel..  
- Eszedbe se jusson.- összerezzentem, ugyanis nem vettem észre, hogy bent volt. Összevontam szemöldökömet, ezzel is jelezve, nem értem mire céloz.- Nem fogsz elmenni.- ajkamat rágcsáltam, közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam. Miatta.. Amiatt, amit arcáról és szemeiből ki tudok olvasni.. Szenved, és ez csakis az én hibám. Mikor újra észbe kaptam már mellettem ült, tekintete aggódó volt, és óvatosan simított végig arcomon, mintha azzal is fájdalmat okozhatna.. Alig egy hete én ültem a kórházi ágya mellett, most pedig fordítva történik minden. A helyzet csupán annyiban más, hogy ő gyógyultan távozott innen, én nem úgy fogok.
- Harry..? Félek..- az egyetlen dolog amitől féltem, hogy nélküle kell lennem.
- Nem kell félned.- magához húzott, hangja halk volt, de nyugodt. Azonban másképp viselkedett, mint ezelőtt. Nem csak bennem, benne is megváltozott valami, talán érezte azt, amit én.. Hogy nem sok jó történhet velem most már. Talán eddig bírt erős maradni.. Tudom, hogy nehezen viselte az elmúlt időszakot, ugyanis nem vagyok hülye, és éreztem hiányát éjjelenként. Volt, hogy egyedül ébredtem az éj közepén, és ő sehol sem volt.. Nem véletlen.- Vigyázok rád.. Nem engedem, hogy bajod essen.- hiába, sajnos nem tehetett semmit sem, hiszen ő sem tudta mi ellen kéne megvédenie, mégis kicsit megnyugodtam, de nem magam miatt voltam zaklatott, hanem miatta. Hogy mi lenne vele, ha történne velem valami szörnyűség.. Néhány perccel később, a fürtös hajú fiú eltűnt egy fehér köpenyes alakkal. Csak az ablakon keresztül nézhettem beszélgetésüket, mégis rosszat sejtettem. Harrynek kellett néhány pillanat, míg összeszedte magát mielőtt belépett volna.. Arcán minden tisztán tükröződött vissza, kérdeznem sem kellett, a választ leolvashattam róla.
- Mennyi?- csupán ennyit tudtam kipréselni számon, ő azonban válasz helyett megrázta fejét és hátat fordított nekem.- Harry.. El tudom viselni.
- Én nem.- hirtelen fordult felém, szemeit könnyek lepték el.- Nem tudok nélküled élni és nem is akarok Alexis!
- De igen. Igenis tudsz.
- Lexi, a legrosszabb pillanatot választottad most erre..
- Higgy nekem.. Csak most az egyszer.
- Inkább hazaviszlek. 
- Nem hiszek nekik.- feljebb tornáztam magam az ágyon, karjaimat összefontam mellkasom előtt. Nem értette miről beszélek, szerintem egy pillanatra azt hitte még meg is őrültem.- Hogy..- nem tudtam megfogalmazni rendesen mondandómat.- Hogy képesek megmondani mi..
- Ne mond ki.- szemeimet forgattam.
- Ha az okát sem tudták.- pakolászni kezdtem, majd kimásztam az ágyból.
- Mit csinálsz?- szinte azonnal mellettem termett.
- Haza megyek.- félve néztem fel rá, de vége az lett, hogy szemeimet könnyek homályosították. Habozás nélkül fontam köré karjaim, arcomat nyakába fúrtam és próbáltam összeszedni magam. Ez a "minden rendben" dolog egészen addig működik, míg nem találkozok zöld tekintetével. Szívfájdító látvány, pedig elnézném életem végiéig ragyogó tekintetét, most azonban csak a könnyeket váltják ki belőlem. Még mindig túl óvatosan bánt velem, így mikor hazaértünk még azt sem engedte meg, hogy saját lábaimon menjek fel a szobába. A házban csend volt, ami majdhogynem idegesített, még sem tudtam ezzel foglalkozni. Karjai közt feküdtem, fejem mellkasán pihent, Harry úgy szorított magához, mint még ezelőtt soha. Eltitkolta előlem azt a dolgot, testbeszéde, és viselkedése azonban mindent elárult. A levegő egyre nehezebbé vált, mellkasom feszült minden egyes vételkor. Behunytam szemem, majd próbáltam természetes lenni mikor megszólaltam.- Mondanom kell valamit.
- Nem, nem kell.
- Hallgass meg, oké? Nem kérem többször.
- Lexi..
- Csak..- hangom elcsuklott, arcomon egy könnycsepp gördült végig, de nem engedtem érzéseimnek, be akartam fejezni mondandómat.- Szeretnék megköszönni mindent.
- Miért érzem úgy, hogy most búcsúzkodsz?
- Mert talán így is van.- elhallgattam egy pillanatra.- Megváltoztattad az életemet.
- Nem Lex.. 
- Ne szólj közbe.- felnéztem rá, arcomon mosoly jelent meg, ellenben az övével. Szemeit könnyek lepték el..- Kitartottál mellettem..- újabb sós csepp hagyta el szememet.- Te vagy a mindenem, és ez nem fog változni soha sem..- mély levegőt vettem, majd mikor újra megszólaltam már zöld íriszeinek szenteltem tekintetemet.- Nagyon szeretlek Harry.
- Nem hagyhatsz itt..- arcát kezemre tette. Megtört.
- Nem foglak.. Mindig vigyázni fogok rád, ahogy te tetted velem.
- Alexis..- torkom elszorult, képtelen voltam megszólalni, fájt minden.. Fájt a tudat, hogy elveszítem, hogy magára hagyom, és fájt, amit át kell élnie miattam. Csakis szenvedést és fájdalmat vagyok képes magam mögött hagyni, és aki a legjobban megsérült mindez idő alatt, az ő. Hiába segíthettem neki, ez sokkal rosszabb.. Szorosan fonta körém karjait, majd egy puszit nyomott hajamba. Hozzá bújtam és mélyen szívtam be illatát, csak hogy még egyszer érezhessem..- Mindig szeretni foglak.- hangja inkább csak hüppögés volt, számomra viszont az utolsó amit hallani akartam. Behunytam szemem és ezúttal engedtem a sötétségnek, had ragadjon magától, had vigyen messzire attól a fiútól, akit mindennél jobban szerettem a világon. Megszűnt az összes fájdalom, amit éreztem, mégis minden olyan üres volt..

2014. június 18., szerda

34. fejezet

Drágáim!
Jelentem, sikeresen leérettségiztem infóból, így végre nálam is szünet van. 
Eredetileg 40 részesre terveztem a blogot, de majd meglátjuk mi lesz belőle, addig is remélem kitartotok velem a végsőkig.:)
Legyetek jók!

Ölelés. xx

Szörnyülködve néztem a tükörben rám meredő lányt, aki egykor nem így nézett ki. Szinte csontváznak mondanám magamat, barna bőröm sápadttá vált és szemeimből a csillogás fénye kihunyt már hónapok óta. Nem tudom miért hittem, hogy minden jobbra fog fordulni, csak mert ott hagytuk azt a házat. Igaz, a kapcsolatunk jobb, szorosabb lett, de én csak rosszabbul néztem ki. Hiába akartam tagadni, megjátszani, hogy minden rendben, a kinézetem nem erről árulkodott. A magabiztosságomnak lőttek, amint a tükörben viszont láttam ezt a barna hajú lányt, az önbizalmam mindig eggyel csökkent, ezáltal a kedvem is. Gyakran teszem ezt.. Állok a tükör előtt és próbálom elfogadni a látványt. Az életem szépen lassan kicsúszott kezeim közül. 
- Még mindig gyönyörű vagy.- mögém lépve kezeit derekam köré fonta, állát vállamon támasztotta, majd egy apró puszit nyomott arcomra. Harry mindig kedveskedett, amivel csak tudott. Ha rosszul éreztem magam, ő jött és szó nélkül ölelt át.. Ha a fájdalom túlságosan is eluralkodott testemen, ő ott volt és próbált nekem segíteni, bár a fizikait nem is, de a lelki fájdalmat igenis képes volt megszüntetni minden egyes alkalomkor. Csodálom a kitartását, hiszen más az ő helyében valószínűleg már rég elhagyott volna, Harry mégis itt van mellettem a történtek ellenére is. Behunytam szemem, fejemet övének döntöttem és mélyen szívtam be illatát.
- Eladom a stúdiót.- szinte suttogva ejtettem ki a szavakat számon. Fájt a tudat, hogy hamarosan minden oda lesz, amit az évek alatt felépítettem, de nem bírnám tovább csinálni, bármennyire is szeretném, a testem képtelen lenne elviselni a terhelést. Bárcsak ne kéne ezt tennem, mégis úgy érzem nincs más választásom.
- Lex..
- Nem bírnám.
- Csak várj még pár napig.. Gondold át még egyszer.- felé fordultam, szemei csillogtak, de ezúttal sem a boldogságtól. Utáltam így látni, főleg mert miattam ilyen, és ez szörnyű érzés. Miattam szenved, és a tudat.. Mindennél rosszabb.
- Nem kéne itt lenned.- kezemet arcára tettem, nem tudta miről beszélek, ez tisztán látszott rajta.- Mellettem..
- Ezt már megbeszéltük.
- Nem bírlak így látni Harry.. Miattam vagy ilyen.. El kéne hagynod és boldogan élni valaki más mellett.. Jobbat érdemelsz.
- Nem akarok más mellett lenni, és tudod miért?- nem válaszoltam, csupán nagy szemekkel néztem fel rá. Közel hajolt hozzám, majd fülembe suttogta szavait.- Mert téged szeretlek és melletted vagyok boldog.
- Harry..- hangom halk volt. Behunytam szemeimet, szavaitól hideg futott végig egész testemben.
- Ne vitatkozz.- mikor újra arcát néztem, széles mosoly jelent meg rajta. Lágy puszit nyomtam szájára, majd köré fontam karjaim és arcomat nyakába fúrtam.- Van valaki lent, aki látni szeretne.- összevontam szemöldökömet mikor rá néztem, de csak mutatta, hogy menjek miután egy puszit nyomott hajamba. Lassan sétáltam le a lépcsőn, ugyanis volt, hogy félúton beleszédültem és majdnem lezúgtam. Az kellett volna még.. Azért is kórházba menni, még több gyógyszert és orvost látni.. Eléggé meglepődtem mikor a nappaliban megpillantottam azt a személyt, akire nem számítottam. Sőt.. Azt hittem többet nem látom majd, de úgy látszik tévedtem. Rám emelte barna tekintetét, majd felkelt mikor közelebb léptem hozzá. Nem tudtam mit kéne mondanom neki, de nem is agyaltam ezen sokáig, ugyanis szó nélkül ölelt magához. Könnyek folytak végig arcomon, hiszen azt hittem elveszítettem és sosem látom majd. Mikor elváltunk egymástól mind a ketten kissé elnevettük magunkat.
- Sajnálom.
- Én is..
- Ne, Lex.. Neked nincs mit. Nem tettél semmit sem.- idegességében a földet pásztázta szemeivel és ujját tördelte.- Igazad volt.- csendben hallgattam, nem szóltam közbe.- Adammel kapcsolatban..
- Sajnálom Nat.
- Ezt nem akartam, emlékszel?- felnevetett, de szemeit könnyek lepték el.- Azt mondtam az elején, nem akarom elveszíteni, mert mindig is az egyik legjobb barátom volt..
- Nem érdemel meg téged.. Nem érdemes az ilyenekkel foglalkozni.
- Harry nem fog elhagyni téged.- kérdőn néztem rá, ugyanis nem értettem mi ez a gyors témaváltás.- Túlságosan is szeret..
- Én.. Öhm..
- Ahogy rád néz..- elmosolyodott.- Bárcsak engem is így szeretne valaki.- nem jutottam szóhoz. Főleg azért is nem, mert néhány perccel ezelőtt még az ő kapcsolatának kisiklása volt a téma, most pedig a fürtös hajú fiú.. Hiába próbáltam, nem tudtam mit mondani, túl sok minden történt kettőnk között Natalie-val. Tudom, hogy szüksége lenne rám most, hogy vége a kapcsolatának, de félek, hogy ha megint olyan közel engedem magamhoz, ismét én fogok megsérülni a végén.- Tudom mind gondolkodsz és megértelek.
- Nem, én..
- Lexi. Ismerlek.- elmosolyodott.
- Ne haragudj.. Igyekszem, de..
- Jobban vagy?- akárcsak régen, most is úgy váltott témát, mint ha ez olyan természetes lenne. A gyors váltáshoz mindig is nagyon értett, ahogy ahhoz is, hogy vidítsa fel a másikat. Ott ülve úgy érzetem valami megváltozott.. Egy fal épült kettőnk közé, amiről nem tudom meddig marad állva. Szerette volna lerombolni, tisztán látszott arcán, de ehhez ketten kellenek. Arcán mosolya csak szélesebb lett, hogy nem válaszoltam. Mivel ismert, tudta, hogy ilyenkor az agyam ezerrel jár.- Tetszik a hajad.. Sokkal jobb.
- És mit szólsz az egész kinézetemhez? Csontváz barna parókával.
- Ne légy hülye.- kissé vállon lökött és fejét csóválta.- Majd a tánc segít.
- Azt.. Kétlem.
- Tessék?!- felháborodva nézett rám, elnevettem magam, hiszen mindig ezt csinálta amikor nem tetszett neki valami.- Nem teheted, te táncosnak születtél.
- De n..
- Nem! A-a.. Ne mondj semmit.- felvontam szemöldökömet, a vége azonban mind a kettőnk részéről nevetés lett. A barátnőmnek mennie kellett néhány perc múlva, amit bántam, hiszen tényleg örültem, hogy újra láthatom és beszélhetek vele. Hosszasan öleltük meg egymást az ajtóban, ami csak egy valamit jelentett. A falak az én oldalamról is leomlottak.
- Hiányoztál.- ajkai megremegtek, majd eltűrt egy tincset füle mögé és kilépett az ajtón. Natalie jobban hiányzott, mint azt gondoltam volna. Lehet több barátom is, de senki sem olyan, mint a legjobb barátnőm. A fürtös hajú fiú széles mosollyal az arcán lépett hozzám közelebb, majd gyengéden vont magához.
- Mihez lenne kedved?- egy puszit nyomott hajamba. Hümmögtem, majd felnéztem rá, államat mellkasán támasztottam.
- Elmegyünk fagyizni?
- Persze.- elnevette magát. Szeretem a mosolyát.. Nem, dehogyis, ez nem igaz.. Egyszerűen imádom, a nevetésével együtt. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, hogy felöltözzek, és ne pizsibe menjek ki az utcára, csakhogy nem minden terv szerint alakult.

2014. június 15., vasárnap

Sziasztok Drágáim!
Nagy valószínűséggel késni fogok az új résszel, nem fogom tudni feltenni 17-én, mert vagy hétfőn vagy kedden érettségizek infóból, ezért a teljes hetem ráment a tanulásra, és nem tudtam mással foglalkozni. Abban a kis szabadidőmben sikerült befejeznem, de még át kell vinnem gépre, mert a telómban van. A héten valamikor felteszem, ígérem. Viszont nagyot esett a nézettségem, ezért lassan tényleg be fogom fejezni ezt a blogot.:( Ne haragudjatok a rossz írásért, nehéz időszakon vagyok túl, a sulit is és az életemet is beleértve. Nem mentség, de na.. A tény, az tény.:) Pár rész és itt a befejezés, nincs értelme így tovább húznom és nem is tudnék gyakran írni, megyek dolgozni nyáron, hogy valóra váltsam az egyik legnagyobb álmom. Viszont mint tudjátok nem tűnök el, aki esetleg szereti az írásaimat olvashatja a többi blogomat. Legközelebb az új résszel jövök.
Jó szünetet mindenkinek, élvezzétek ki és pihenjetek!
Ölelés. xx


2014. június 7., szombat

33. fejezet

Ahogy a dobozok lassan kezdtek megtelni, a szobám és a ház úgy kezdett üressé, majdhogynem élettelenné válni. Nem csak a dolgaimat, az emlékeimet is bepakoltam ezáltal. Szerettem volna minél előbb elhagyni azt a házat, még ha az otthonom is volt egészen idáig. A legtöbb emlék, ami itt történt rossz, és olyan amit legszívesebben egy gombnyomással kitörölnék a filmből, ami az életem során íródik.
- Azt hittem a barátom vagy.
- Az vagyok.- szemeimet ellepték a könnyek.
- Nem Lexi, nem vagy az.
- Harry kérlek..
- A barátok nem vágják át a másikat. A barátok melletted vannak mindig, elfogadnak úgy ahogy vagy. Nem játszadoznak veled. Szeretnéd ha folytassam?
- Én csak jót akartam neked..
- Jól is éreztem magam, de milyen áron? Úristen Lexi.. Miért mindig csak magadra tudsz gondolni?
- Miattad tettem. A srácokért. A családodért. A rajongóidért. Miért nem veszed észre hogy csak jót akarunk neked?
- Nincs szükségem a segítségetekre!
- De igen van.. Nézz már magadra Harry. Mi lett belőled?
- Neked ahhoz semmi közöd. Te csak Zayn barátja vagy.
- Tévedsz..- suttogtam.
- Én tévedek? Ne csináld már. Minek hazudtál? Azt hittem bízhatok benned.
- Bízhatsz is..
- Most te tévedsz Alexis.
- Ne csináld ezt..
- Én ne csináljam? Hányszor mondtam, hogy hagyjatok békén? Hogy nincs szükségem a segítségetekre.- nem volt hova hátrálnom. Kezdett megint megijeszteni.
- Csak jót akartunk.- alig volt hangom.
- Én nem kérek belőle.. Fogd fel.
- Nem akarom felfogni.. És tudod miért nem? Mert ez nem te vagy. Fogalmam sincs mit történt de ki fogom deríteni és nem érdekel a véleményed.- letöröltem a könnyeimet.- Mert miattad teszem.- elindultam fel a lépcsőn, de elkapta a kezemet.
- Ne avatkozz ebbe bele.. Nem a te dolgod.- megszorította a csuklómat.
- Csak figyelj.
- Utoljára szólok.
- Harry.. Engedj el.. Ez fáj..
- Ígérd meg, hogy nem avatkozol bele.
- Nem tehetem.- a szorítás erősödött.- Kérlek..- a szemeim újra megteltek könnyekkel.
- Ígérd meg Alexis!
- Nagyon szépen kérlek engedd el a kezemet.- könnyes szemmel néztem rá.
- Amint megígéred elengedlek.
- Nem lehet. Miattad teszem..
- Nem szorulok a te segítségedre. Senki vagy számomra.- ajkaim szétnyíltak de egy hang sem jött ki a torkomon. Könnyek folytak végig az arcomon és minden elhomályosult.
Minden megváltozott.. Az otthonom ezentúl ott van, ahol Harry. Nem tudok nélküle élni és az igazság az, hogy nem is akarok. Ő teszi teljessé a kis világomat.. Ő tesz boldoggá. A földön ülve töltöttem meg képekkel és érmekkel egy újabb dobozt. Nem szándékoztam ezek közül kitenni egyiket sem, de nem hagyhatom ott, muszáj elvinnem őket.. Túl sok emlék került elő a múltból, a táncos éveimmel kapcsolatban a holmik által, de mielőtt elsírtam volna magam örömömben és bánatomban egyben, inkább végighúztam a kartonon egy ragasztócsíkot. Nem szándékoztam mindent magammal vinni, mert ez a ház megmarad, sőt a szüleim és Ash ideköltöznek. Az új ház szinte beköltözésre készen áll néhány utcával arrébb. Egyik nap Harry kijöhetett egy kicsit levegőzni és elvitt megmutatni néhányat, így közösen választottunk. Csupán ki kell festeni, berendezkedni és már is költözhetünk. Úgy döntöttünk a festést bevállaljuk.. A szekrényemhez léptem amikor hátam mögött valaki torkát köszörülte halkan. Arcán édes mosoly volt mikor megfordultam, a sérülései már nem voltak olyan észrevehetőek, de ott voltak. Nagy léptekkel és széles mosollyal szeltem át a kettőnk közti távolságot, míg ki nem kötöttem karjai közt. Mélyen szívtam be illatát, szorosan ölelt magához amitől szívem hevesebb dobogásba kezdett, úgy volt, hogy csak két nap múlva engedik haza, de ezek szerint tévedtem. Felnéztem rá, eltűrt egy kósza tincset fülem mögé majd lágy csókot lehelt ajkamra. Hiányzott Harry, nagyon is.. Naponta voltam bent nála a kórházban néhány órákra, de az nem ugyan az.. Csak arra vágytam, hogy mikor este lefekszem, az ő arca legyen az utolsó, amit látok, és mikor reggel felébredek az övé legyen az első is.
- Jól vagy?- államat mellkasán támasztottam meg, majd egy apró puszit nyomtam arcára. Válasz helyett csak hümmögött és egy puszit nyomott számra. Pár pillanat múlva hirtelen felkapott és megpördült velem néhányszor, amitől elnevettem magam. Szemei boldogságtól csillogtak, mikor lábaim újra a talajt érintették már nyakát karoltam át. A mosolyt le sem lehetett törölni arcomról, hihetetlen érzések kavarogtak bennem.
- Szeretem mikor nevetsz és boldog vagy.
- Miattad.- végigsimítottam arcán. Teljesen más lett a napok alatt. Szemei már a boldogságtól csillogtak és vonásai is mások lettek mióta kijött a kórházból. Napok alatt szép lassan lett ilyen.. Önmaga. Emlékszem mikor először voltam bent nála, szemei tompán fénylettek, a boldogságnak nyomait sem lehetett felfedezni bennük, ellenben most. Hosszú idő után először éreztem azt, hogy tényleg megváltozott.. És először voltam úgy vele, hogy talán tényleg vége a szenvedésnek.
- Mehetünk?
- Hova?- kérdőn néztem fel rá.
- Szeretnék minél előbb beköltözni.- mosolyogva ingattam fejemet, végül kéz a kézben sétáltunk el az új házig. Belépve festékes vödrök vártak ránk, Harry már mindent előkészített, ezzel teljesen meglepett, arról nem is beszélve, hogy néhány pillanat múlva a srácok lépkedtek le a lépcsőn széles mosollyal az arcukon. Mint kiderült a négy dilis is segíteni fog nekünk, ők lent színesítették a falakat, a fürtös hajú fiúval pedig felmentünk és a hálószobának adtunk otthoniasabb kinézetet. A szürke falakat, barack színűre festettük. Szinte az utolsó ecsetvonások voltak vissza, amikor Harry mögém lépett, kezeit derekamra tette, szemei ragyogtak mikor megfordultam, elvesztem bennük. Hirtelen arcomat összekente a ragacsos festékkel, amitől nevetés tört ki belőlünk, majd válaszul ecsetemet kissé végighúztam tökéletes arcán, ezzel viszonozva tettét.
- Harry ne!- nevetve hátráltam, miközben ő csak vigyorogva közelített felém egy újabb adaggal, nekem azonban elég volt egyszer is, hogy összekent. Önelégült arccal állt előttem, semmit sem tehettem az újabb támadása ellen, de ezúttal a ruhám bánta az egészet. Egy puszit nyomott a számra, de csak, hogy érezze szeretetemet, egy barack csíkot kapott arcára, pontosan olyat, mint az amerikai foci játékosoknak szokott lenni a szemük alatt.
- Oké, ezt megérdemeltem.- nevetve vont magához.
- Azért kaptad.