29. fejezet

A szél arcomba fújta szőke hajamat, testem beleborzongott, akárhányszor csak találkozott bőröm a hideg levegővel. Felfrissített az érzés, még akkor is ha kissé fáztam. Fel kellett ébrednem, bár legszívesebben még aludtam volna, ugyanis nem lehetett több hat óránál. Korán kaptam időpontot, Harry pedig a korai órák ellenére is elkísért, de egyébként is ő szerezte az időpontot, szóval miért ne tette volna. Szinte minden nap mellettem van, aminek a napokban jobban örülök, vannak szörnyen gyenge pillanataim, olyankor tényleg csak rá van szükségem. Melegség árasztott el, amikor leült mellém, bőre forró volt enyémhez képest. Csendben vártunk az eredményekre, bár én úgy is tudtam mi lesz a vége. Egy újabb hiábavaló kivizsgálás, egy újabb hiábavaló utazással együtt. Dzsekijét rám terítette, a kedves gesztust egy mosollyal köszöntem meg, majd befészkeltem magam karjai közé. Fejemet mellkasának döntöttem és behunytam szemeimet. Egy jobb helyet láttam magam előtt. A nap sütött, az ég tiszta volt, és semmi sem rondított bele a csodaszép látványba. A homok forró volt talpam alatt, a víz pedig kellemesen meleg, mikor belesétáltam. Boldog emberek vettek körül, őszinte mosollyal arcukon élvezték az életet, gondtalannak tűntek.. És ott volt ő.. Göndör fürtjeit víz áztatta, bőrén megcsillantak a cseppek, ahogy felém sietett. Vagyis én csak azt hittem, hogy felém, de végül kiderült, nem hozzám tartott, csupán átszaladt rajtam, egy másik lányhoz.. Mint ha ott sem lettem volna. Tehetetlenül néztem őket, fájdalommal a szívemben.
Arcomat simogatta, arra ébredtem fel. Már a folyosón voltunk, ölében ültem, karjai közt. Az előbbi sötétséghez képest most világosság árasztotta el a helységet. Nagyon úgy nézett ki, hogy még mindig az eredményekre vártunk, ha nem így lett volna, már úton lennénk hazafelé, és most a kocsiban ébrednék. Sóhajtottam, majd pólójába fúrtam arcomat és átkaroltam nyakát. Halkan nevette el magát, mikor ránéztem arcán még mindig mosoly volt. Nem szólaltam meg, nem akartam megtörni a csendet, vagy elkezdeni beszélgetni, mert akkor túl sok minden kerülne szóba, amit nincs kedvem kitárgyalni. Szinte egyedül voltunk a váróban egész idő alatt, csupán néhányszor ment el előttünk egy-egy siető nővérke, vagy orvos. Őszintén, örültem amikor elsiettek mellettünk, addig sem kellett újra csalódottan hazamenni. Harry letett az egyik székre majd elsétált, míg el nem tűnt a folyosó végén. Miután kinyújtóztattam kicsit fáradt végtagjaimat megnéztem a telefonomat. Volt néhány nem fogadott hívásom, de nem volt kedvem visszahívni senkit sem, válaszolgatni ugyan azokra a kérdésekre.. A zöld szemű fiú kávéval a kezében jött vissza és ült le mellém. Kezembe nyomta az egyik gőzölgő poharat és egy puszit nyomott a hajamba. Halkan köszöntem meg, majd kortyoltam a forró italba. Nem volt a legjobb, de mégis jól esett, ahogy a törődése is.
- Ms Graham?- a fehér köpenyes orvosra kaptuk tekintetünket szinte egy emberként. Felkeltem és közelebb léptem hozzá, Harry ugyanígy tett.- A helyzet az Ms Graham, hogy..- hangja lehalkult kissé, s elharapta a mondat végét. Tudtam nagyon jól mi jön most. Közli, hogy fogalmuk sincs mi ez a gyors leépülés, nagyon sajnálják, de ha gondoljuk felírnak nekem vitaminokat. A félig mögöttem álló fiú megfogta kezem és közelebb húzott magához, ő is tudta mi következik, hiszen annyiszor estünk már túl ezen.- Nem tudunk biztosat mondani az állapotával kapcsolatban.- hát persze, hogy nem. Soha senki sem tud.- Sajnáljuk.- megszólaltam volna, de folytatta mondandóját.- Csupán találgatni tudunk, ahhoz, hogy biztosat mondjunk több vizsgálatra lesz szükség.
- Szóval kideríthetik mi a baja?
- Úgy véljük.- bólintott.- Írtunk fel gyógyszereket, meglátjuk, hogy reagál majd a szervezete.
- Köszönjük.
- De az is lehet, hogy a gyógyszerek miatt a jelenleginél is rosszabb lehet.. Azt is vegyék figyelembe.- aprót bólintottam, a többit Harry intézte. Az úton hazafelé csendben voltunk, nem tudom, hogy képes leszek-e végigcsinálni.. A tükör előtt állva elborzadtam a látványtól.. Attól a személytől, aki visszanézett rám. Sokat fogytam, szemeim alatt sötét karikák csúfították, az így is szörnyű kinézetemet. Behunytam szemem és arra gondoltam, hogy ezúttal talán sikerülni fog.. Meg fogok gyógyulni, és újra táncolhatok.. Újra azt csinálhatom, ami boldoggá tesz, amit szeretek.
- Gyönyörű vagy.- pillanatok múlva két kezet éreztem derekamon, majd Harry teste az enyémhez simult. Állát vállamra tette, majd mikor kinyitottam szememet, tekintetünk találkozott a tükrön keresztül. Fejemet övének döntöttem és apró mosolyt erőltettem meggyötörtnek tűnt arcomra.- Minden rendben lesz.- egy puszit nyomott arcomra. Felé fordultam, átkaroltam nyakát és szemeit fürkésztem, de nem tudtam kiolvasni belőlük semmilyen érzelmet. Halk dallamot dúdolt, majd rávett, hogy vele együtt lépkedjek. Elnevettem magam, de nem vettem le tekintetemet övéről.- You never love yourself half as much as I love you.-  mosolyogva hallgattam, ahogy az egyik kedvenc dalomat énekli, miközben lassan ringatóztunk a szobám közepén. Jó érzés volt, amit a telefonja csörgése szakított meg. Lefejtettem karjaimat nyaka körül és az ágyhoz léptem, leültem ölembe húztam egy párnát, aminek mintáját ujjammal rajzoltam körbe és körbe. Miután letette odalépett hozzám, letette mellém a készüléket majd letérdelt elém, hogy arcunk egy vonalba lehessen. Kezeimet övéi közé fogta, hangja lágy volt mikor megszólalt.- El kell mennem, de pár óra múlva visszajövök..- tartott egy kis szünetet mielőtt folytatta volna.- Megleszel?
- Harry.. Nem kell rám vigyázni egész nap.. Megvagyok.- puszit nyomott a tenyerembe, majd felkelt.
- Sietek.- szemeimet forgattam, közbe mosolyogva néztem fel rá. Édes volt a törődése, de tényleg nincs szükségem felügyeletre a nap 24 órájában.- Nyugi. Jól vagyok.- egy puszit nyomott homlokomra és kisietett a szobából. Elindítottam kedvenc zenéimet a telefonomon majd lefeküdtem, de nem sok idő jutott a pihenésre. A fürtös hajú fiú telefonja ismét megzavart. Fel sem tűnt, hogy itt hagyta. Épp szóltam volna bele, hogy nincs itt a telefon tulajdonosa, de megelőztek.
- Hazz, ne késs.. Ma nyolckor számítok rád, te is tudod. Ne hagyj megint cserben, kellesz a csapatba.. Nélküled nem nyerhetünk.- szó nélkül tettem le, ugyanis felismertem a férfi hangját.. Brad volt az.

28. fejezet

Harryvel megint távol vagyunk egymástól, ugyanis vissza kellett mennem az Államokba. Úgy tudja ismét a tánc miatt, de nem ez az igazság. Sokkal komolyabb és bonyolultabb dolog van a háttérben ennél, és őszintén, örülnék ha a tánc miatt lennék itt, de nem így van. A helyzet az, hogy ezzel a teherrel egyedül vagyok a családomon kívül.. Nattal a kapcsolatunk odáig romlott, hogy nem is beszélünk már, elköltözött Adammel Liverpoolba, szeretne tovább tanulni. Még csak nem is szólt, pedig én tényleg csak jót akartam, de hát ez van.. Csak remélni tudom, hogy egyszer meglátja az igazi arcát Adamnek. Szóval ez van.. A szüleim nem erőltetik a témát, úgyhogy mondhatni egyedül vagyok ezzel, persze mellettem vannak és segítenek, de más, mint ha egy olyan személlyel beszéled meg, akit már kiskorod óta ismersz és a legjobb barátnők voltatok.. Nem tudtam a körülöttem levő emberekre figyelni, így mikor újra úgymond beszámítható voltam és érzékeltem a külvilágot már a hotelszobámban ültem. Ezúttal egyedül jöttem, nem hiszem, hogy képes lettem volna még egyszer elviselni a szüleim aggodalmát.
- Na? Milyen a csapat?- nos, igen.. Harry úgy tudja még benne vagyok egy tánc csapatba.. Pár hónapja hívtak meg, jártam is, de jött a hír, és kiléptem.. Már csak egy indok, amiért LA-be kell jönnöm, semmi több. Úgy volt, hogy jelentkezünk egy tehetségkutató műsorba, de ez nem fog megtörténni.. Vagyis meg fog, de nélkülem, amit szörnyen bánok.
- Szuper.- nem volt túl meggyőző a hangom, de a mai nap után nem is csoda. Utálok hazudni neki, mindig is utáltam és ez nem fog változni, ugyanakkor néha muszáj.. Mint most.
- Minden rendben?
- Csak fáradt vagyok.- és ez igaz is volt. Lefárasztott a sok fehér köpenyes ember az egész nap folyamán és semmire sem vágytam jobban, mint egy jó kis alvásra.
- Hagylak, aludj csak.- hallottam hangjában, hogy elmosolyodik, amitől a bűntudat csak jobban nőtt bennem.
- Harry?- válasz helyett csupán csak hümmögött.- Szeretlek.
- Én is téged, Lex.- letettem. Hallani akartam, még ha nem is láthattam arcát.. Tudom, hogy Harry sok hülyeséget művelt nem csak velem.. Bár én kaptam a legtöbbet, és azt mondta csak játszott velem, még is úgy érzem a hazugsága volt a hazugság.. Vagy csak ennyire naiv vagyok.. És csak szeretném azt hinni, hogy így van.. Nem kérdeztem rá, miért tette azt, amit, mert az ő dolga, és talán nem is érdekel mi volt a háttérben, lehet, hogy csak jobban fájna, mint az amin átmentem. A pár hét alatt, amíg újra felépítettük a kapcsolatunkat visszanyerte bizalmamat és újra képes vagyok hinni neki, még ha gyerekesnek is hangzik. De lehet, hogy csak ő a mentőmellényem a süllyedő csónakban, amiben éppen evezek..~

Csupán néhány napig voltam távol, még is olyan, mint ha több hétről lett volna szó. Amikor elmentem London még napsütésben úszott, most meg felvette a borús, szeles arcát. A fürtös hajú fiú csendben figyelte, ahogy tevékenykedek. A földön ültem, háttal neki, miközben pakoltam ki a bőröndöket. Mindenem azt súgta, mondjam el neki az igazat, ugyanakkor féltem. Nem csak elmondani mindent, de féltem rá nézni is. Nem akartam elsírni magam előtte, pedig közel voltam hozzá.
- Oké, hallgatlak.- kissé oldalra fordítottam fejemet, ezzel jelezve, hogy figyelek.- Valami baj van.. Alig szóltál néhány szót amióta visszajöttél.
- Elfáradtam, ennyi a egész.- folytattam tovább a pakolgatást, ezúttal könnyek társaságával.
- Téged akartalak védeni.- abbahagytam azt amit csináltam, de még mindig nem fordultam meg.- A médiától. Túlságosan is féltettelek tőlük, és féltem, hogy elveszítelek.- összeszorítottam szemeimet, ezáltal újabb könnyek folytak végig arcomon.- Azt hittem így jót teszek, de tévedtem.. Sajnálom.- szavaitól a bűntudatom csak nőtt és nőtt. Hiába nyert értelemet az a pár hónap, a magyarázatával, még is pocsékul éreztem magam. Ha már az őszinteségnél tartottunk úgy éreztem nekem is meg kell tennem, és be kell neki mindent vallanom. Felkeltem és lassan fordultam felé, majd léptem elé. Mély levegőt vettem és próbáltam összeszedni magam.-Tudom, hogy r..- nem bírtam megvárni, hogy befejezze, szavába vágtam.
- Beteg vagyok.
- Tessék?
- Harry.. A szervezetem napról napra épül le, és az orvosoknak fogalmuk sincs miért.- szemei kikerekedtek.- Ezért járok folyton LA-be.. Nem a tánc miatt.
- De.. Miért nem szóltál?
- Mert féltem.. És nem akartam, hogy aggódjatok.
- Inkább eltitkoltad.
- Csak vártam.. Hátha azt mondják, hogy tudják mi van velem.. És meggyógyítanak.
- Mi az, hogy nem tudják?! Ilyen nincs!- kissé felemelte hangját. Pontosan ezt akartam elkerülni, többek között. Nem válaszoltam, csupán odamentem és odabújtam hozzá. Arcát hajamba temette és szorosan fonta körém karjait.- Megkeressük a legjobb orvost.. Meg fogsz gyógyulni Lex.. Megígérem.
- Nem..
- Nem?
- Nem biztos, hogy én akarom.
- Lex..
- Nem hiszem, hogy képes lennék még több vizsgálatot elviselni.
- Nem adhatod fel.. Mi lesz a tánccal?
- Ne csináld ezt.- elléptem előle és az ágyra ültem. Ujjaimat tördeltem közben a földet bámultam. Nem akartam erről beszélni, ahogy megoldást sem keresni, ugyanis valahol legbelül  már elfogadtam a helyzetet. Nem akarok hamis reményekben élni, csak jobban fájna, ha nem jönne össze, és a semmiért küzdöttem és szenvedtem.
- Lex.. Te a táncnak élsz.
- Már nem..
- És Ashley?- elfordítottam fejemet, engedtem, hogy a forró könnycseppek újból végigszaladjanak arcomon. Nem akartam előtte sírni, még is sikerült.. Be akartam fejezni ezt a beszélgetést, és nem erre az egészre gondolni, csupán élni tovább az életemet, amíg még lehet. Szó nélkül lépett oda hozzám, leült mellém majd ölébe húzott. A sírás feltört belőlem, nem tudtam erős maradni, sose voltam képes rá. Hátamat simogatta, míg arcomat nyakába fúrtam és átkaroltam. Csak vele akartam lenni, érezni szeretetét és törődését, semmi másra nem vágytam jobban, de mindezt anélkül, hogy a történtekről beszélnénk. Minden amire abban a pillanatban vágytam csupán annyi volt, hogy karjai között aludhassak el, és reggel, mikor felébredek az ő ragyogó tekintete legyen az első amit látok. Hogy érezhessem ölelését, finom illatát és szeretettel árasszon el, a szokásos apró kedvességeivel együtt. Hallani a nevetését, látni a mosolyát, miközben megfeledkezek a külvilágról, és mint ha egy burok venne körül minket, ahol csupán ketten vagyunk, fájdalom és valóság nélkül.

27. fejezet

Drágáim!
Késtem a résszel, tudom, de nagyon nincs ötletem mostanában, szóval lassan tényleg a blog végére érünk. Remélem azért kitartotok mellettem a végsőkig, még ha szörnyű részek is lesznek..

Ölelés. xx

Harryn kiigazodni tényleg egyenlő a lehetetlennel.. Nem értem, miért kell valakinek ilyen bonyolultnak lennie? Sokszor ki tud vele akasztani, de komolyan.. Ha teheti csak húzza az agyamat és játszadozik velem, kikészít vele. Egyszer aranyosan viselkedik, máskor meg legszívesebben megütném. Olyan, mint amikor még ivott.. Csak most az alkohol hatása nélkül ilyen a természete. Ha lehet inkább kerülöm, és szerintem ő is pont ezen a taktikán van, kivéve ha kell neki valami. Hiányzik, jobban, mint azt bárki gondolná, de igyekszem ezt az érzést elrejteni és nem mutatni, hogy mennyire is fáj. Kissé megráztam fejemet, nem akarok erre gondolni, de mégis mindig itt kötök ki. Egy apró sóhaj után folytattam bőröndöm kipakolását, ugyanis néhány órája értem haza LA-ből. Úgy érzem a karrierem kezd tényleg beindulni, aminek nagyon örülök, és ezúttal ez az én érdemem, bár lehet, hogy mindez hiába.
- Visszajöttél.- felugrottam ijedtemben.
- Létezik csengő. Nem ronthatsz csak úgy be a házamba.- válaszul felém dobott egy kulcsot, amit el is kaptam. Még én adtam neki, amikor együtt voltunk, most azonban újra hozzám került. Torkomban gombóc volt, tudtam, hogy mit is jelent ez.. Lenyeltem könnyeimet és próbáltam továbbra is játszani az ellenségeskedést.- Miért jöttél?
- Azt hittem az Államokba költöztél.
- Miért laknék ott?
- Lassan többet vagy ott, mint itt.- megrántotta vállát, majd kezeit lazán zsebeibe süllyesztette.
- És ez téged miért is zavar?- felvontam szemöldökömet és karba tettem kezeimet. Sejtettem mire megy ki megint ez az egész, és én nem akartam a finálénál ott lenni.
- Ohh, engem nem zavar, csak a barátaidat.
- Szóval te már nem vagy a barátom.
- Te mondtad, nem én.
- Mit akarsz Harry?! Elegem van a játékaidból.
- Honnan veszed, hogy...?
- Ismerlek.- meg sem vártam, hogy befejezze, szavába vágtam.- Tudod mit? Nem is érdekel, csak menj el.
- És ha csak meg akarok magyarázni mindent?- arca megváltozott. Mosolyát felváltotta a komoly tekintete. Nem tudtam, hogy hihetek-e neki, vagy megint csak szórakozik, ezért inkább nem is válaszoltam. - Nem vagy rá kíváncsi?- közel lépett hozzám, csupán centikre volt tőlem. Nagyot nyeltem és próbáltam rendezni légzésemet.. Szólásra nyitottam számat, de egy hang sem jött fel torkomon. Eltűrt egy kósza tincset fülem mögé, közben rabul ejtette tekintetemet ragyogó, zöld szemeivel.
- Miért csinálod ezt?- hangom halk volt. Féltem, hogy megint csak játszadozik velem, és a végén megint rajtam fog nevetni. Féltem, hogy még távolabb kerülünk egymáshoz, és féltem, hogy teljesen elveszítem. Képtelen voltam uralkodni érzéseimen, így könnyek törtek utat maguknak, majd folytak végig arcomon. Arca egy pillanatra megváltozott, de nem tartott sokáig, csupán néhány másodpercig. Szemeibe néztem, majd hátat fordítottam és elléptem egy lépést. Mély levegőt vettem és próbáltam összeszedni magam legalább egy kicsit, de karomnál fogva, gyengéden húzott vissza és fordított magával szembe. Nem mondott semmit, csupán körém fonta karjait. Arcomat mellkasába fúrtam, csak bújtam hozzá.. Már nem is emlékszem mikor érezhettem utoljára ölelését, ugyanakkor bennem volt a tudat, hogy csak kihasználja az alkalmat, hiszen nem ez lenne az első.. Zayn szerint sokat változott, de ők sem tudják mi ütött belé mostanában, azonban azt mondta én újból elérhetem a régi Harryt.. A baj ezzel csak az, hogy túl sokszor okozott fájdalmat és mint látható, nem sokat bírok már elviselni, bármennyire is szeretném visszakapni.. Megint a régi őt. Különben sem rajtam múlik.. 
- Sajnálom.- lassan toltam el magamtól és kérdőn néztem rá. Arca meggyötörtnek tűnt, szemei fájdalomtól telve csillogtak. Letöröltem könnyeimet és csak vártam a folytatást, de úgy nézett ki, nem fogom megkapni. Apró sóhaj hagyta el számat, majd az ágyra ültem. Mint már említettem, képtelenség kiigazodni rajta mostanában.- Sajnálom, hogy ennyi fájdalmat okoztam neked, és s..- mielőtt folytathatta volna szavába vágtam.
- Harry, teljesen összezavarsz..
- Tudom.
- Az egyik pillanatban szeretsz.. A másikban azt mondod minden csak hazugság volt.. Ellenségesen viselkedsz és csak játszadozol velem.. Most meg ez.
- Tudom, é..
- Ne hazudj többet, kérlek..
- Oké.- hangja alig hallható volt. Úgy tűnt, mint aki rágódik azon, mit is mondjon. Ugyanakkor nem csak neki volt mondandója.. Én is küszködtem a szavakkal..- Szeretlek, érted?
- Mi?- végképp össze voltam zavarodva, és azt hittem csak én hallottam rosszul. Minden darabokra hullott előttem, csak néztem ki a fejemből, de semmit sem értettem. 
- Igen.- pulzusom az egekbe szökött és arcomat újra könnyek lepték el. Régi érzések törtek utat maguknak, még is csak ültem az ágyon, mozdulatlanul, mint aki hallja a dolgokat, de képtelen felfogni. Én is így éreztem magam. Képtelen voltam hinni neki, bármekkora érzéseket is szabadított fel bennem ez a néhány szócska. 
- Nem.- a fejemet ráztam és felpattantam.- Megint csak hazudsz.. Csak játszol velem..- hangom elfúlt.- Csak ki akarsz megint használni.
- Ez nem igaz.- a ragyogó zöld szempár, most szomorúan nézett vissza rám. Közel lépett hozzám, de elhúzódtam. Már nem akartam érezni se érintését, se közelségét. Ahogy azt az érzést sem, amit az a bizonyos szó ébreszt fel bennem, ahányszor csak kiejti ajkain.- Lexi..- kérlelve nézett rám, én mégis elfordultam. Behunytam szemeimet, azt kívánva bárcsak ne lenne ez most igazi.. Bárcsak álmodnám ezt az egészet. Fel szerettem volna kelni, megszabadulni a fájdalomtól, ami mellkasomat nyomta belülről. Minden erőm elhagyott, lábaim összecsuklottak és a földre rogytam. Olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak tudtam. Sírtam.. Ez volt mind amire képes voltam abban a pillanatban. Szörnyen éreztem magam, és tudtam, hogy úgy is nézek ki. Már nyilvánvaló, hogy nem az a lány vagyok, aki egykor voltam. Éreztem, ahogy leült mellém, majd ölébe vett és karjait szorosan fonta körém. Átkaroltam nyakát, pólójába fúrtam arcomat és engedtem, hogy a forró cseppek egymást kövessék arcomon. - Minden rendben lesz.- egy puszit nyomott a hajamba, nyugtatásképpen hátamat simogatta.
- Nem, nem lesz.- felnéztem rá.
- De igen, az lesz.- letörölte a sós cseppeket arcomról és elmosolyodott.
- Már semmi sem lesz a régi.. Te ezt nem értheted.
- Miről beszélsz?- képtelen voltam elmondani neki.
- Csak.. Ne játszadozz az érzéseimmel.- behunytam szemem és hozzá bújtam. Hiába is tagadtam, szükségem volt rá.
- Nem fogok, megígérem.- suttogta, majd fejét enyémnek döntötte. Karjai között biztonságban éreztem magam, még ha eddig nem is hittem neki..