26. fejezet

Ugyan azok a szürke hétköznapok már hetek óta.. Csak a tánc létezik számomra, csakúgy, mint régen. A családom visszajött Londonba, csakhogy egyszer beszéltünk azóta. Ahogy ők sem, úgy én sem keresem őket, egyedül a húgommal találkozok szinte napi szinten. Nem tudom hogy romolhatott így meg a kapcsolatunk, de tudom, hogy nagy részben az én hibám, viszont amit ők csináltak, vagy mondtak, sem volt éppen a legjobb dolog. Harry amióta kisétált.. Vagy inkább kiszakadt az életemből.. Nos, nem is hallottam róla semmit azóta. Tudtam, hogy az a veszekedés mindent meg fog változtatni, még is hagytam, hogy ezt hozza ki belőlem. Mégis hagytam és tűrtem szavait, pedig simán el is mehettem volna, de nem.. Nekem túlságosan is fontos volt ahhoz, hogy ne halljam az igazat. Az igazat, ami szörnyen tud fájni.. Szavai tisztán csengnek újra és újra fülemben még most is. Fáj, hogy eddig titkolta.. Hogy hazudott nekem. Elhinni az egészet.. Az fáj a legjobban. Ezek után, hogy hihetnék el neki bármit is az elmúlt négy évből.. Ha nem lenne az új csoportom, biztos összeroppannék, de így legalább van ami eltereli  a figyelmemet, bár a fürtös hajú fiú hiányát senki sem tudja pótolni. Kissé megráztam fejemet, ugyanis megint csak itt lyukadtam ki.. Elköszöntem a srácoktól, és amint kiment mindenki a stúdióból, már én is indultam. Minden nap ez megy.. Felkelek, bemegyek a stúdióba, délután jön a csoport, hazamegyek és alszok.. Minden nap újra és újra.. Néha átjön a húgom, vagy Zaynék közül valaki, de semmi sem történik az életemben amióta kilépett belőle.
- Beszélnetek kell.- már nálam voltunk Zaynnel.
- Nem, nem kell.
- Látod magad? Szörnyen nézel ki.. Így csak magatokat bántjátok, ettől nem lesz jobb egyikőtöknek sem.
- Nem érdekel Zayn.
- Dehogynem. Ne hidd, hogy nem tudom szinte mindig rá gondolsz..
- Tök mindegy én mit hiszek vagy érzek, ha az ő részéről minden csak hazugság volt.
- Ezt nem tudhatod.
- Nem akarok erről beszélni.
- Akkor is meg kéne beszélnetek.- nem válaszoltam, nem akartam ezt így tovább folytatni és Harryről beszélni. Tisztán és érthetően elmondta mi a helyzet, ha ő így érez, legyen, én nem fogom zaklatni. El kell fogadni és továbblépni, még ha fáj is. Talán már rég ennek kellett volna történnie, és már rég pontot kellett volna tenni a történetünk végére. Hiába érzem azt, amit, már nem számít.. De nem fogok ezen agyalni és a szobám egyik sarkában ülni és sírni, míg zombivá nem válok. Helyette inkább tényleg magammal foglalkozok, mert igazuk volt azoknak, akik azt mondták mindig másokat helyezek magam elé. Hogy beszélhetnénk meg, ha azt sem tudom mit kéne? Mindent kiadtunk magunkból aznap és mindent egymás fejéhez vágtunk, nincs miről beszélni. Különben is, félő, hogy csak egy újabb veszekedés lenne a vége, én pedig ezt nem akarom újra átélni, elég volt egyszer is.

Nem tudom elégszer mondani, mennyire boldog vagyok amikor táncolhatok és átadhatom másoknak azt, amit tudok. Olyankor hihetetlen mi szabadul fel bennem.. Az az érzés.. Leírhatatlan. Szeretem azt, amit csinálok, és ha tehetném életem végéig csak táncolnék, főleg olyankor, amikor mások kérik, hogy mutassam meg mit tudok. Most sem volt másképp, boldogan mutattam meg a kedvenc koreomat a csoportnak mielőtt elmentek volna. Jó érzés volt újra átadni magam ezeknek a lépéseknek, ugyanis ezt még LA-ben hoztuk össze az ottani volt csapattal, amikor még a műsorban szerepeltem.- Elképesztő vagy.
- Kösz.- csak mosolyogtam.
- Hé, van kedved meginni valamit?
- Le akarsz itatni?- felvontam szemöldökömet, de csak vigyorogtam.
- Ezt egy igennek veszem.- elégedett mosolyra húzta száját, csupán vállon löktem és a fejemet ráztam.- Akkor az itteni clubban?
- Ott leszek.- elnevettem magam, majd miután Tim elment, összepakoltam, elmentem zuhanyozni és hazafelé vettem az irányt, kicsit rendbe akartam hozni magam.
- Úgy látszik te sem vagy egy szent.- nem álltam meg, nem érdekelt. Gondoljon amit akar és tartsa is meg, én nem vagyok rá kíváncsi.- Ugyan Lex..
- Mit akarsz?- megfordultam. Mosollyal az arcán lépett hozzám közelebb. Smaragd szemei ragyogtak ahogy a lámpa fénye megvilágította. Régóta nem láttam már..
- Olyan könnyen adod magad.- végigsimított arcomon, de nem sokáig.. Leszedtem onnan kezét és a teste mellé löktem vissza.- Nem látod mit akar tőled?- felnevettem és a fejemet ráztam.- Ennyire könnyen kaphatnak meg téged?
- Féltékeny vagy, Harry?- felvontam szemöldökömet. Száját mosolyra húzta, majd elnézett a vállam felett.- Oda megyek a barátaimmal, ahova csak akarok, és nem érdekel a véleményed.- megpaskoltam párszor mellkasát majd otthagytam.
- Én szóltam!- utánam kiabálta, de nem reagáltam rá. Ahhoz képest amit vártam, nem volt olyan vészes találkozás. Sokkal rosszabbnak képzeltem el a veszekedésünk utáni első beszélgetést. Persze hozta a formáját, de felőlem azt csinál amit akar. Otthon átöltöztem, felvettem egy csőszárú farmert, egy laza, 'London' feliratú fehér pólóval és egy fehér dorkót társítottam hozzá. Hajamat kivasaltam majd fújtam egy keveset magamra a kedvenc parfümömből és már otthon se voltam. Tim már ott volt amikor megérkeztem, leültem mellé és  rendeltünk két sört. Eleinte csak beszélgettünk, de amint meghallottuk a kedvenc számainkat elmentünk táncolni. Az igazság az, hogy nagyon jól éreztem magam a társaságában, még ha alkohol hatása alatt is álltunk. Tim a csoportomba jár és nagyon rendes srác, többször is eljöttünk már ide iszogatni, igaz, hogy akkor többen voltunk, de ez nem lényeg. Csak az, hogy mind a ketten jól éreztük magunkat és nem számított semmi. Semmi.. Még a mellettünk két székkel arrébb ülő Mr Harry Styles sem, aki természetesen pár óra múlva bukkant fel a helyen, mily meglepő módon. Nem foglalkoztam vele, de tekintete többször is égette bőrömet egész idő alatt. Tudtam, hogy csak felügyelni jött ide, mégsem fogtam vissza magam. Tényleg nem értem mit hitt, vagy gondolt, elvégre ő hazudott nekem mindvégig. Nos, igen.. Nem fogtam vissza magam, pedig tudtam, hogy részegen szinte kezelhetetlen vagyok. Nem tudtam tisztán gondolkodni.. Kézen ragadtam a barátomat és kihúztam a tömegből. A zene halkulni kezdett, de nem szűnt meg, kicsit elviselhetőbb lett, nem úgy mint az én szívverésem, szinte egy ritmusba vert a benti zenével. Szólásra nyitotta száját, de mielőtt bármit is mondhatott volna lágy csókot leheltem rá. Mikor újra észbe kaptam már a mosdóban ültem a mosdókagylón és nyakán hagytam apró csókokat. Nem gondolkodtunk, ahogy leállni sem tudtunk. Bőröm égett és ajkaim bizseregtek övéért. Hajába túrtam, kezét végigvezette combomon miközben ajkaink szenvedélyes csókban forrtak össze.
- Elég volt!- kicsapódott az ajtó, Timet a falnak szorította. Leugrottam onnan és máris mellettük voltam, megpróbáltam leszedni róla kezeit, de nem sikerült.
- Mi művelsz?!- rákiabáltam, amitől rám emelte tekintetét.
- Megakadályozom, hogy hülyeséget csinálj!- elengedte a barátomat, helyette engem kezdett húzni, hiába próbáltam ellenkezni, semmit sem tehettem. A kocsiban nem szóltam hozzá, még csak rá se néztem az úton. Haragudtam Harryre, nagyon is.. Nincs joga beleszólni az életembe ezek után.. Épp, hogy beértünk a házba, már minden ki is bukott belőlem.
- Megőrültél?! Egyáltalán mit képzeltél?! Hogy tehetted ezt velem?! Tudod milyen megalázó volt?! Ha miattad nem jön többet a csoportba, az a te hibád lesz, és ne hidd, hogy nem fogom visszaadni!- kiabáltam vele, ugyanis szörnyen ideges voltam, lehet hogy csak az alkohol miatt, lehet hogy nem, de nem tudtam ezzel foglalkozni.- Úristen Harry!
- Befejeznéd?- nyugodtan beszélt, ami csak jobban felidegesített.
- Nem! Nem fejeztem be!- felvonta szemöldökét. Hihetetlen.. Ha azon volt, hogy jobban idegesítsen, hát sikerült neki. Gyorsan termettem előtte, megböködtem mellkasát majd folytattam.- Élvezed, mi?! Élvezed, hogy így láthatsz.. Hogy szenvedni láthatsz! Mindig is ez volt a célod, nem igaz?! Tönkretenni, utána meg jókat nevetni a szerencsétlen, hiszékeny Lexin!
- Szólj, ha kitomboltad magad és végeztél.- felnevettem és a fejemet ráztam.
- Végeztem!- mélyen néztem szemeibe.- Tudod mivel végeztem még?- közel hajoltam arcához, csupán néhány centi választott el minket egymástól. Mikor újra megszólaltam nem vettem le szemeiről tekintetemet, lassan és nyugodtan mondtam ki a szót, különleges hangsúlyt adva minden egyes betűnek.- Veled.- már mentem is fel, miután kimondtam. Beálltam a zuhany alá, legalább fél óráig állhattam a víz alatt amikor kijöttem onnan. Éreztem, hogy a fejem szépen lassan tisztulni kezd. Vizes hajamba túrtam majd kimentem a szobámba. Harry a falnak dőlve állt, nyilván rám várt.- Ha arra vársz, hogy bocsánatot kérjek.. Felőlem örökké várhatsz, mert nem fogok.- az ágyra ültem és felhúztam térdeimet.- Az egyetlen aki itt bocsánatkéréssel tartozik az te vagy.
- Jó érzés?
- Mi?
- Amit csinálsz.
- Képzeld az! És neked jó érzés volt mindvégig hazudni és játszani velem? Ha?!- nem válaszolt.- Kimondjam én helyetted? Persze, hogy az volt!
- Lexi..
- Mi van azzal, hogy soha többet nem fogjuk látni egymást.? Hogy soha többet nem jössz ide?!
- Nyugodj meg, oké?
- Nem, Harry, nem akarok megnyugodni! Fogalmad sincs milyen érzés ez nekem.. Még csak el sem tudod képzelni.. És ha segíteni akarsz, elmész innen.. Most.- forró cseppek hagyták el szemeimet és folytak végig arcomon. Nem tudtam uralni érzéseimet.

25. fejezet

Úgy látszik a szüleim elérték a céljukat és még tudatuk nélkül is, de szétszedtek minket. Oké.. Talán nem az ő hibájuk, de ha eljutott hozzájuk a hír, most már biztos örömtáncot járnak. Igazából nem tudom mit hittem, de bármi is volt az, tévedtem. Tévedtem mindennel és mindenkivel kapcsolatban. Ezek után egyáltalán kinek hihetek..? Mindenki a hátam mögött szervezkedik én pedig élem az életemet a sötétségben. Nagyszerű mondhatom.. Zaynnél és a srácoknál már rá se merek kérdezni, mert tudom, hogy tudták, csak nem mondták el, de az ő szájukból hallani még rosszabb lenne, mint saját magamtól. Ez van.. Az élet megy tovább, jobbik esetben. Beszéltem a szüleimmel, a stúdió valami velem egy idős lányé volt, de ők sem tudtak a zár lecseréléséről, viszont megadták a címét, és a nevét is, Samantha. Furcsa egy telefonbeszélgetés volt velük, az már biztos, nem kérdezték miért mentem el, és teljesen normálisan beszéltek velem. Ha nem ismerném őket azt mondanám talán most örülnek, hogy vége a kapcsolatomnak Harryvel, de ők a szüleim.. Náluk sem akarom tudni amit éreznek és gondolnak.. Elég volt egyszer végighallgatni, akkor is több ezer kilométerre mentem tőlük, valószínűleg most sem lenne másképp. Nem bántam meg, hogy hazajöttem és ha tehetném ugyanígy cselekednék. Nem fogok kényszerben ott élni, egy filmkoreográfiáért cserébe.. Túl sok ez egyszerre és még nincs vége van egy olyan érzésem. Az életem mostanában a lejtőn megy lefelé a legnagyobb kérdés már csak az, hogy mikor csapódok, vagy mikor indulok el újra a tetejére.. Sóhajtva keltem fel és indultam el a megadott címre. Mint kiderült a bérleti díjat sem igazán fizette ki, szóval tényleg el kellett mennem hozzá. Amikor megjelent az ajtóban, lövésem sem volt ki lehet, soha nem láttam még. Rövid, vörös haja volt, ami harmonizált a lebarnult bőrével és zöld szemeivel.
- Lexi vagyok.- mosolyogtam.- Samanthat keresem, n..- folytattam volna, de szavamba vágott.
- Én vagyok, segíthetek?
- Ami azt illeti igen. Kiadtuk neked a stúdiót, amíg vissza nem jövünk, de te lecserélted a zárat és még csak nem is fizettél.. Visszajöttem, szóval kérem a kulcsokat.
- Ez nem így működik.
- Ohh, szóval nem így működik.. Az nem így működik amit te csináltál.
- Fizetek, csak..- kérdőn néztem rá, de nem folytatta.
- Tudod mit? Nem érdekel a pénz, csak kérem a kulcsokat.
- Lexi..
- Most! Ha lehet.- kissé felemeltem hangomat. Csalódott arccal ment be, majd miután visszajött a kezembe nyomta a kulcsokat.- Köszönöm.- szólásra nyitotta száját, de nem vártam meg mit akar mondani, megfordultam és elmentem, egyenesen a stúdióhoz. Nem változott bent semmi, aminek örültem. Igazából nem is értettem minek cserélte le a zárakat, de valahogy nem is akarom megtudni.. Végre a saját stúdiómban táncolhattam megint, és csak ez számított, semmi más.. Ha más nem, ez boldoggá tesz. 

- Miért csinálod ezt folyton?- megijedtem. Megfordultam és mélyen néztem zöld szemeibe. Napok óta először láttam, de még sem volt a megszokott, rossz érzéssel töltött el jelenléte. Azt hiszem ismerem már ezt a forgatókönyvet, de ott állva, egymással szemben azt kívántam, bárcsak ne ismerném. Nagyon jól tudtam mi fog most következni, az, hogy még jobban összeveszünk, és kiabálunk egymással. Éreztem, hogy olyanokat is egymás fejéhez fogunk vágni, ami mindkettőnknek fájni fog, ezzel még távolabb taszítva egymást. Annyiszor eljátszottuk már ezt, és a vége mindig ugyan az..
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Lexi nem értelek! Miért jó ez neked?!
- Ohh, nem.. Nem én leszek ezúttal is a hibás!- feltartottam kezeimet és fejemet ráztam.- Nézz magadba Harry!
- Én, Lex? Én?!
- Nem folytatom ezt.- felnevettem, de nem örömömben.
- Igen, ezt a legegyszerűbb.. Elfutni. Ebben elég gyakorlott vagy, nem gondolod?- az ajtóban fordultam vissza.
- Mi bajod van?
- Az, hogy az életembe avatkozol!
- Csak jót akarok!
- Kinek?! Nekem? Vagy magadnak?
- Harry, ez nem fair..
- Amit te csinálsz talán az? Lásd be.. Az élet nem fair!
- Rád sem ismerek..
- Te vagy az, aki megváltozott.. Nem én.
- Viccelsz velem? Mikor ártottam neked Harry? Egyáltalán bántottalak valaha?! Mindig melletted voltam és most ez a hála?! Hát nagyon szépen köszönöm!
- Ne csinálj úgy, mint ha te lennél itt az ártatlan áldozat!- igen, kiabáltunk egymással. Egyikünk sem tudta visszafogni magát és talán nem is akarta.
- Egy idióta vagy!
- Akinek iszod minden szavát, nem igaz?!
- Miről beszélsz..?
- Tényleg elhittél mindent, amit mondtam? Olyan könnyen félre lehet vezetni, hiszékeny vagy és a mások iránt érzett szereteted a legnagyobb ellenséged és a gyenge pontod!
- Elég volt!
- Fáj, mi? Megtudni az igazat.. Elhinni.- nem tudtam mit mondani, teljesen lesokkoltak szavai.- Látod?
- Gyűlöllek!- szemeimet könnyek lepték el, de hangom nem remegett meg.
- Nem, nem gyűlölsz.- közelebb lépett hozzám, csupán centiméterekre voltunk egymástól.- Nagyon is szeretsz, és ez tesz sebezhetővé.- lenyeltem könnyeimet és arcát fürkésztem, de hiába, semmilyen érzelmet nem tudtam róla leolvasni. Az enyém azonban nyitott könyv volt számára, ahogy a fejem is. Látta a gondolataimat és nagyon jól tudta mit érzek.
- És te mit érzel Harry? Szeretsz? Vagy csak ez is a show része volt?!- külön hangsúlyt kapott az a bizonyos szó. Nem szólalt meg, amiből tisztán lejött minden és ezáltal meg is kaptam a választ kérdésemre.- Szóval minden hazugság volt.. Nagyszerű! Remélem mindenki tudott róla és jól kiröhögtetek a hátam mögött! Igazi barátok vagytok, mondhatom.- kezeimet mellkasára tettem és ellöktem magamtól. A fájdalom pillanatokon belül átjárta egész testemet, a dühvel együtt.- Szánalmas vagy, érted?! Hazudsz a barátaidnak! A rajongóidnak! A családodnak! És hazudsz saját magadnak is! De tudod mit? Megérdemled mindazt amit kaptál, vagy kapni fogsz ezáltal. Egyedül fogsz maradni, és akkor én már nem leszek ott, hogy segítsek.
- Nem kell a segítséged!
- Akkor miért mindig engem hívtál?! Miért mindig hozzám jöttél, ha nem kell a segítségem, ha?!- úgy kiabáltam vele, mint még ezelőtt soha. Ha kívülállóként nézhettem volna végig, megijedtem volna saját magamtól.. Ettől az énemtől..- Miért én voltam mindig az első, akit felhívtál, amikor félig ájultan, összeverve feküdtél valamelyik sikátorban?! Szégyelltél mások előtt úgy mutatkozni?! Megérdemelted volna, hogy a rajongóid és a családod is úgy lásson!
- Elég volt Alexis!- mellkasom a kelleténél gyorsabban süllyedt és emelkedett.
- Miért?! Ha nem fogom, meg fogsz ütni, vagy mi, Harry?! Mit csinálsz?! Megalázol? Egy páron már túl vagyunk, szóval gyerünk!- széttártam kezeimet. Nagy léptekkel közeledett felém és a falnak nyomott. Egy pillanatra azt hittem tényleg meg fog ütni, szemei lángoltak, le sem tagadhatta volna mennyire ideges, de arcom helyett a falba ütött, fejem mellé, majd kiviharzott. Az ajtóban értem utol.- Soha többet nem akarlak látni és ne is gyere ide!
- Nem fogsz látni, ne aggódj! Úgy sincs szükségem rád, érted?!- becsapta maga mögött az ajtót, lábaim megadták magukat és a földre rogytam.

24. fejezet

- Nem akarom, hogy vele legyen.
- Te is tudod, hogy ez nem a te döntésed.
- Van beleszólásom.
- Ez az ő élete, és ha szereti miért ne lehetne vele? 
- Hogy betörjenek a házába?- csönd következett. Forró, sós cseppek hagyták el szemeimet, összehúztam magam a lépcső tetején és vártam a folytatást. Talán csak arra vártam, hogy valami szépet is mondjanak a kettőnk kapcsolatáról, ezzel kicsit enyhítve a fájdalmat, amit odabent éreztem abban a pillanatban. Hogy mondhatnak ilyet? Egyáltalán miért kell ez most..- Nem akarom, hogy ő legyen az, aki ápolgatja a verekedései után.. Vagy hagyja, hogy úgy beszéljen vele, mint egy senkivel.
- Harry megváltozott, te is láttad.- szünetet tartott.- Az emberek változnak.
- De a lányom ennyire nem változhatott meg magától.
- Ne Harryt okold miatta.
- Ennek véget kell vetni, bármi áron..
- Nem teheted ezt vele, f..- felkeltem és a szobámba rohantam. Bezártam az ajtót majd az ágyra hasaltam. Nem akartam elhinni a hallottakat, nem tudtam elhinni. A saját szüleim.. Hogy hihetik, hogy Harry rossz hatással van rám és az életemre? Mindig is szerették őt, és akkor is támogatták amikor vége lett miatta a bandának és mondjuk úgy rossz útra tért. Miért akarnak minden áron a boldogságom útjába állni, és megkeseríteni az életemet? Nem változtam meg, ugyan az a Lexi vagyok, mint évekkel ezelőtt, csupán máshogy értékelem és kezelem a dolgokat.. Ez lenne olyan nagy baj? Vagy az, hogy kiállok a barátaimért és a szeretteimért? Ők tanították ezt nekem, akkor most mi miért csinálják ezt.. Miért akarnak elválasztani tőle, amikor tudják, hogy szeretem? Tudják, mert pár perce mondták ki.. Ez az egész.. Hogy ide kellett jönni a film miatt, csak egy "elterelés" volt.. Szépen elterelték a figyelmet az igazi okról, és ugyanakkor hazudtak is.. Ez az egész szívás.. Nem tudtam parancsolni se érzéseimnek, se könnyeimnek.. Túlságosan is dühös voltam, és egyben szomorú is, a kettő keveréke pedig nem a legjobb párosítás, mert olyankor az ember meggondolatlan dolgokra képes. Én azonban tudtam mit kell tennem, és mi a helyes. Felpattantam az ágyról és előkerestem a bőröndjeimet, eldöntöttem, hogy vissza megyek Londonba. Nekem ezek szerint ott van a családom, és nem itt.. Próbáltam minél halkabb lenni, de az sem érdekelt ha felkeltem az egész házat, csak minél hamarabb el akartam onnan menni, tőlük.. Bepakoltam minden személyes holmimat és ruháimat, írtam nekik egy pár mondatos levelet és úgy hagytam ott a szobát, ahogy a legelső alkalomkor állt.. Berendezve, a dolgaim nélkül. Ahogy akkor is, úgy most is csak négy fal, ahova semmi sem köt, ellenben a londoni házammal és szobámmal.. Itt minden idegen és nem akarok ennek a háznak a részese lenni soha többet. Megráztam a fejem és nagy nehezen, de sikerült lejutnom a földszintre. Halkan nyitottam be Ash szobájába, egy puszit nyomtam a homlokára, majd már mentem is ki tőle, nem akartam felkelteni. A levelet a lépcső legalsó fokára dobtam, majd már mentem is el. A korai óra ellenére hívtam egy taxit, ami a reptérre vitt, vissza se néztem..

Az első dolgom otthon az volt, hogy vegyek egy nagy fürdőt a saját fürdőmbe. Vagy órákig ülhettem a kádban, csak azután szálltam ki, miután a víz már kezdett melegből hidegbe váltani, de akkor sem szívesen. A szobámba lépve a telefonom még mindig kikapcsolt állapotban hevert az ágyam közepén, nem volt se erőm se kedvem bekapcsolni, és nem csak azért mert jönne több tucat üzenet és hívás, csupán szerettem volna egyedül lenni és tisztán gondolkodni. Bekapcsoltam a gépemen a kedvenc zenéimet és szépen lassan kipakoltam az összes bőröndből, így a szobám végre olyan lett, mint régen. Kitakarítottam az egész házat majd elmentem bevásárolni, a hűtőm a hasamhoz hasonlóan üresen állt. Főzni akartam valamit, csak hogy elüssem az időt, de mivel nem tudtam eldönteni mi legyen, inkább vettem kaját az egyik gyorsétteremben. Nem így terveztem, de ez lett belőle. Kipakoltam, mindent a helyére tettem és evés után elmentem a stúdióhoz is, kíváncsi voltam, ugyanis a szüleim kiadták amíg mi távol vagyunk, de mivel én visszajöttem, újra az enyém. Legalább is azt gondoltam, egészen addig, amíg a kulcs nem ment bele a zárba. Hiába próbálkoztam, a zárat lecserélték, még a hátsó bejáratnál is. Nem hiszem el.. Mondhatni csalódottan mentem haza, ahol már várt rám valaki.- Hogy kerülsz ide?
- Igen, én is örülök neked.- széles mosolyt küldtem felé, majd karjai közé vetettem magam. Szörnyen hiányzott már Zayn, főleg, hogy alig beszéltünk valamit, amíg távol voltam.- Liz hívott, hogy eltűntél. Gondoltam, hogy itt leszel.- elmosolyodott, de szemeiben tisztán látszott az aggodalom is. Biztos azt hiszi megőrültem.. De megszokhatta már az évek alatt, hogy amit eldöntök, azt meg is teszem.
- Nem tehettem mást, el akartak.. Vagy inkább el akarnak választani Harrytől.- hajamba túrtam majd mutattam, hogy inkább üljünk le.- Szerintük rossz hatással van rám és az életemre.
- Ez hülyeség. Harry csinált dolgokat az elmúlt hónapokban, de nincs rossz hatással rád, sőt..
- Én tudom, de ők nem.
- Szóval eleve azért vittek oda, hogy távol tartsanak tőle?
- Röviden, tömören ennyi, igen..- sóhajtottam.- Látnod kellett volna anya arcát amikor Harry megjelent nálunk.
- Rá fognak jönni, hogy rosszul döntöttek és ezzel csak téged löknek el maguktól.
- És elválasztanak a húgomtól.
- Próbáltad megbeszélni velük?
- Nem, de nem is akarom, eleget hallottam már.
- Akkor inkább gyere át, a srácok örülni fognak neked. Lou már úgy is hiányolt, nem volt kivel innia.
- Naa..- elnevettem magam. Ahogy Zayn is, úgy a többiek is nagyon hiányoztak. Nem volt kivel nevetnem, vagy el lennem, de komolyan.. Addig volt jó LA-ben, amíg a 5SOS srácok és Harry ott voltak, utána már nem volt jó semmi. Élveztem volna nélkülük is, ha nem úgy lettem volna odarángatva, mert imádom LA-t, de nem így. Nagy öleléssel fogadott mindenki, olyan jó volt megint velük lenni, és hát volt mit megbeszélnünk és bepótolnunk.
- Lex itthon van, menjünk ünnepelni.- elnevettem magam és a fejemet ráztam.- Én csak veled iszok Lex.
- Tudom Lou, tudom.- nem akartam elmondani nekik miért jöttem vissza, nem amíg Harryvel nem beszéltem erről, mondtam is neki, hogy szeretnék vele beszélni, ezért felmentünk a szobájába.- Nem tudom hogy fogalmazzak.
- Csak mond.
- A szüleim nem akarják, hogy veled legyek, szerintük rossz hatással vagy rám és melletted nem vagyok biztonságban.- lehajtottam fejemet. Nem rögtön válaszolt, néhány pillanatig elgondolkodott a hallottakon. 
- És szerinted?- felkaptam fejemet, szemei szomorúan csillogtak. Kezemet arcára tettem és kissé elmosolyodtam.
- Te vagy a legjobb dolog az életemben.- lágy csókot lehelt ajkamra, majd karjai közé zárt. Abban a pillanatban tudtam, hogy itt van a helyem, idetartozok.. Nem akartam többé a rossz dolgokra gondolni, vagy egyáltalán foglalkozni velük. Hirtelen elengedtem, majd hátrébb léptem pár lépést, nem értette cselekedetemet, tisztán leolvasható volt arcáról.- Húzd fel a pólódat.- hangom halk volt, ő azonban még mindig nem értette mit akarok, vagy egyáltalán mi ütött belém.- Harry..- azt hiszem leesett neki. Sóhajtottam, majd hozzáléptem és felgyűrtem hasán fehér pólóját. Ahogy sejtettem..- Azt hittem befejezted.
- Had magyarázzam meg.
- Ne.. Csak ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani.. Ne tegyél felesleges ígéreteket.
- Lexi..- kimentem a szobából. Csalódtam benne és magamban is, mert azt hittem tényleg abba fogja hagyni. Bíztam benne és hittem szavainak, de úgy látszik hiába, és ez örökre benne marad. Ilyenkor van úgy az ember, hogy legszívesebben kikapcsolná az érzéseit.. Ha megtehetném, most megtenném, nem akarok semmit sem érezni. Kisiettem a házból és hazáig meg sem álltam, nem volt szükségem még több úgymond meglepetésre ezen a napon, azonban nem volt szerencsém ezúttal sem.
- Zayn hívott..
- Ohh nagyszerű.. Mindenki felhív mindenkit, csak engem nem.. Mindenki tud mindenről, rajtam kívül! Ez csak.. Nagyszerű.- levágtam magam mellé.
- Sajnálom.- nem válaszoltam.- Ezt is, és.. Hogy ellöktelek magamtól.
- Szakítottatok?- meglepődtem.
- Nem.- hát persze..- De hiányoztál, és rájöttem nem ér annyit az egész.- válasz helyett inkább csak megöleltem. Hiába, Nat a barátnőm, és nem tudok rá sokáig haragudni, még ha tudom, hogy hülyeség amit csinál és a végén úgy is ki fog derülni az igazság Adamről. Miután megbeszéltük a dolgokat és elment a barátnőm döntöttem.. A Bradtől való félelmem ellenére elmentem a klubhoz. Nem értem miért csinálja ezt vele, amikor tudja mennyit jelent neki a karrierje, és megmondta, hogy kilép. Lerendezték a dolgokat.. Fogadja el és hagyja békén, nem tudom mi ebben olyan nehéz. Ha lemegy edzeni azt mondom oké, mert miért ne menjen, de ezek a sérülések nem egy bokszzsáktól származnak.. Belöktem az ajtót és körbenéztem, szokás szerint tele volt a hely, Brad azonban sehol. Elmentem az irodájához, kopogás helyett csak benyitottam, de az is üresen állt. Nagyszerű.. Odamentem egy ismeretlenhez, aki megmutatta hol van, persze épp az egyik zsákot püfölte.
- Brad..
- Azt hittem nem látlak itt többet Lex.
- Ezzel nem vagy egyedül.
- Miben segíthetek?- arcán gúnyos mosoly volt, mindig is utáltam, és valószínűleg ez az érzés soha sem fog megszűnni, vagy egyáltalán változni, főleg azok után nem, hogy betört hozzám.
- Hagyd békén Harryt. Neki megvan a maga élete, ne akard tönkretenni.
- Nem te teszed tönkre?
- Tudom, hogy visszajár a hülye bajnokságaidra, vagy hívd aminek akarod..
- Miért szólsz bele az életébe?
- És te?!- közelebb lépett hozzám.
- Ismerem már egy ideje, tudom mi a jó neki.- felnevettem.
- Kétlem. Nem te vagy mellette évek óta.. Te tetted ezt vele, miattad hagyta ott a bandát és változott meg! Tönkretetted az életét és még csak nem is érdekel! Amikor végre feladta azt az életet te megint visszarángatod! És még te nevezed magad a barátjának, sz...- mielőtt folytathattam volna, keze az arcomon csattant.
- Nincs jogod így beszélni velem kislány!
- Úgy látszik mégis.- megfordultam és elmentem. Arcom égett a fájdalomtól és fogadni mertem volna, hogy kezének nyoma ott vöröslik rajtam. Nem engedtem a sós cseppeknek, pedig nagyon nem volt kellemes érzés és nehéz volt tartanom magam, ezért inkább kezemet az ütés helyére nyomtam és lehajtottam fejemet. Azt hittem ez a nap boldog lesz, de úgy látszik tévedtem.