23. fejezet

Fejem mellkasán pihent, karjával átkarolt, hajammal játszadozott míg én a tv képernyőjét néztem, ugyanis kérésemre megint csak a kedvenc filmemet néztük. Harry pár napja van LA-ben, hamarosan vissza kell mennie Londonba, mert lassan kezdődik a turnéjuk, de addig szeretne itt lenni, mivel már nem találkozhatunk olyan sűrűn, így próbálunk minél több időt együtt tölteni. Egy puszit nyomtam az arcára majd kikapcsoltam a filmet, kérdőn nézett rám.
- A vége szomorú.- pólójába fúrtam arcomat, kissé elnevette magát, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Lex! Gyere le!- a földszintről szólt a kiabálás. Felkeltem és elindultam ki, de még az ajtóban visszafordultam. Felvonta szemöldökét, én pedig kinyújtottam kezemet, ezzel jelezve hogy jöjjön velem.- Ha ott vagy nem veszekedek vele, te is tudod.- széles mosollyal az arcán kelt fel és fogta meg kezemet, így együtt mentünk le, és ültünk le anyával szembe, de nem engedtem el Harry kezét még akkor sem. Apró mozdulatokkal simogatta kézfejemet, ami mosolygásra késztetett. Vártam, hogy megszólaljon, de elnézve arcát nem igazán tudta hogyan is fogalmazza meg mondanivalóját. Csak reméltem, hogy végre megkapom a magyarázatot a 'miértekre'.. Hogy miért is kellett ideköltöznünk és miért kellene megszakítanom a barátaimmal a kapcsolatot. Miért kellett mindent magam mögött hagynom ilyen gyorsan..
- Hidd el ha azt mondom, hogy mindent miattad tettünk.- összeszűkítettem szemeimet, nem értettem mire akar célozni.- Miattad vállaltam el ezt a filmet.
- Miért?
- Mert azt szeretnék.. Azt szeretném, ha te koreografálnád a táncos jeleneteket.
- Tessék?- hogy meglepődtem-e? Az nem kifejezés.. Nem tudtam eldönteni, hogy ugráljak örömömben, vagy haragudjak rá, amiért eltitkolta mindvégig előlem.
- Nem kell most azonnal döntened, de holnapig tudnom kell a választ Lex.
- Miért pont én?
- Mert tehetségesnek tartanak.- elmosolyodott.- Semmit sem árulhatok el az egészről, csak a tánchoz szükségem dolgokat, ha beleegyezel.- a mellettem ülő göndör hajú fiúra néztem, majd le a földre.
- Én.. Vissza akartam menni Harryvel Londonba.
- Csak gondol át.- még mindig mosolygott. Azt hittem erre a kijelentésemre újra kiabálni fog, vagy kiakadni, hogy nem mehetek haza, de nem így volt. 
- Köszönöm.- apró mosolyt küldtem felé, majd felkeltünk és felmentünk. A szobámba belépve elengedtem kezét és az ágyra hasaltam. Mondhatni szörnyű helyzetbe hoztam saját magam, ugyanis megígértem Harrynek, hogy visszamegyek vele Londonba, de anyut sem szeretném cserben hagyni, és ez lássuk be, nagy lehetőség számomra, és hatalmas mérföldkő a karrieremet nézve. Én koreografálhatok egy filmben.. Minden álmomat felülmúlja, hihetetlen, hogy tényleg engem akarnak. Felültem, felhúztam térdeimet és összekulcsoltam körülöttük ujjaimat. Mivel nem tudtam dönteni, érveket és ellenérveket keresgéltem mind a két döntéshez. A csillogó, zöld szemű fiú leült mellém, átkarolta derekamat, közelebb húzott magához és egy puszit nyomott arcomra, majd fejét vállamon pihentette.
- El kell vállalnod.- hangja lágy volt. Nem néztem rá, behunytam szemeimet és fejemet övének döntöttem.
- De megígértem neked..
- Lex.. Valószínűleg úgy sem tudnánk annyit találkozni a következő hetekben vagy hónapban.. Azt az időt inkább fordítsd arra, amit szeretsz csinálni.. Az álmodra.
- Nem is tudom..
- Mitől félsz?
- A kudarctól..
- Ne butáskodj.- hallottam hangjában, hogy mosolyog.- Nem fogsz kudarcot vallani. Tehetséges vagy és nem lehet nem szeretni téged.- elmosolyodtam szavai hatására.- Ez egy nagyszerű lehetőség és neked élned kell vele, ne halaszd el.
- Talán igazad van..
- Talán?- arcán elégedett mosoly ült. Válaszul csupán csak hümmögtem. Mindenem azt kiáltotta odabent, hogy fogadjam el, hiszen tényleg nem tudhatom mikor kapok újra egy ilyen ajánlatot, de még is valami visszatartott. Furcsa érzésem volt, de magam sem tudom megmagyarázni..~

Nos.. Harry visszament Londonba, én pedig hosszú gondolkodás után elfogadtam az ajánlatot. Igazából, így utólag vissza gondolva nem is értem magam, hogy miért nem vágtam rá rögtön az igent.. Na mindegy, a lényeg, hogy elfogadtam és kész. Másnap már meg is kaptam a zenét és néhány gondolatot is hozzá, hogy mi lenne az elképzelésük az egészről. Azt mondták végül is rám bízzák, de nyitott voltam az ötleteikre, elvégre ez az ő filmjük. Mint kiderült a szüleim azért szerették volna, hogy visszamenjek balettozni, mert talán az is előfordult volna a filmben, és akkor nem ártott volna felidéznem néhány lépést. Csakhogy ők nem tudják, amit én.. Minden egyes lépésre emlékszem, minden egyes emlékre azokról az időkről, ugyanis gyerekként akkor voltam a legboldogabb.. Emlékszem Zayn mindig az ablakon keresztül nézte az órákat és utána mindig elmentünk fagyizni.. Minden fellépésemen ott volt, persze cserébe fociznom kellett vele, de nem bántam.. Akkoriban tényleg csak az számított, hogy együtt csinálhassunk valamit, hogy mit, az már mindegy volt. Kicsit hiányoznak azok az idők.. A gondtalan napok.. Amikor az volt a legnagyobb problémája az embernek, hogy mit játsszon.. De ahogy az idő változik, az emberek úgy nőnek fel, és változnak.. Valaki jó irányba, valaki kevésbé. Én a szerencsések közé tartozom, mert csak annyit változtam amennyit kellett, és a barátaim még mindig a barátaim, nem dobtam el őket mások helyett.. Viszont azt kívánom bárcsak Nat most mellettem lehetne.. Hiányzik, ugyanúgy ahogy Liam és a többiek is, de nem szomorkodok, mert hamarosan újra láthatom őket.. Hamarosan újra otthon lehetek.

Az órák jól mennek, kaptunk egy saját stúdiót, ami vagy a kétszer akkora, otthoni. Kicsit fura, hogy táncosokat tanítok, akik idősebbek nálam és valószínűleg tapasztaltabbak is, azért vannak velem egy idősek is, sőt még fiatalabbak is. Elég jól kijövök mindenkivel, bár az első napot végigparáztam, sose voltam még ilyen helyzetbe, szóval ez teljesen új volt nekem.. Az eddigi csoportjaim mások voltak, mondhatni kezdők, közöttük pedig vannak profik is, de ahogy a napok teltek úgy kezdtem belerázódni és felszabadultabb lenni. Szépen lassan összeállt a koreo, ami szerencsére és nagy örömömre elnyerte mindenki tetszését. Hosszú és nehéz napjaim voltak és vannak egyaránt, ugyanis volt, hogy reggel hattól este hétig bent kellett lennünk, a csúszás miatt. Sose éreztem magam ilyen fáradtnak és kimerültnek még a tánc miatt, de megérte, a végére valami fantasztikusat fogunk összehozni.

Nem panaszkodok, mert én ezt szeretem csinálni, nekem ez a szenvedélyem, szóval bárhol, bármikor és bármeddig képes lennék csinálni széles mosollyal az arcomon és teljes szívből. Hihetetlen érzések kavarogtak bennem mindvégig, és magam sem tudom elhinni, hogy ez mind velem történik. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer én koreografálhatok majd egy filmben, az sem segített, hogy minden olyan gyorsan történt és váratlanul. Persze jobban örültem volna, ha előbb tájékoztatnak, de már ez sem számít. Nem tudok a szüleimre haragudni amiért elszakítottak mindentől, mert most már tudom, hogy miattam tették, és az álmaimért.