2014. január 18., szombat

19. fejezet

Fejem mellkasán pihent, apró formákat rajzolgattam ujjaimmal hasára és mélyen szívtam be finom illatát. Minden olyan nyugodt volt. Nyugodt és átlagos, olyan amilyen már régen volt. A sok veszekedés és távollét után ennél jobbra nem is vágytam, mint mellette ébredni és csak feküdni vele az ágyban egész reggel. Néha tényleg csak jó lenne elmenekülni a világ elől, oda ahol egyedül vagy, ha nem is hosszú ideig, csak pár napig.. Néhány nap és vissza a valóságba. Nem kéne több.
- Min gondolkodsz?- apró, gyengéd mozdulatokkal simított végig karomon újra és újra.
- Sok mindenen.- felemeltem fejem és egy puszit nyomtam arcára.- Adam hazajött pár napja, de csak tegnap jelentkezett. Azt mondta nem kért a kinti életből és hiányzott neki Nat.. Aki egyből visszament hozzá.
- És mi a baj ezzel? Örülnöd kéne.- egy puszit nyomott hajamba.
- Én örülök is csak.. Már régóta ismerem és sokszor játszott a barátnőivel.
- Az emberek változnak Lex.
- Lehet.. De ha még egyszer megbántja én megütöm.- Harry elmosolyodott és a fejét rázta.- Komolyan beszélek, ne nevess ki.- csak hümmögött, majd egy újabb puszit nyomott hajamba.- De legalább visszajött hozzá.- ezt már az előzőeknél halkabban mondtam.
- Sosem hagylak el vagy engedlek el többé.
- Túl nagy szavakkal dobálózol Styles.- felnéztem rá majd kissé elmosolyodtam, eltűrt egy kósza tincset arcomból. A telefonom jelezte, hogy üzenetet kaptam.. Natalie írt, hogy menjek át hozzá, mert beszélni akar velem a buli előtt. A barátnőm bulizós kedvébe van és úgy döntött rendez egyet.- Mennem kell, Nat krízis van.- egy lágy csókot leheltem ajkára, utána kimásztam az ágyból és felöltöztem.
- Akkor este?
- Akkor este.- egy puszit nyomtam a szájára és már mentem is. Ahogy én sem, úgy ő sem szereti ha kések vagy sokára érek át hozzá.
Nagyjából arról akart beszélgetni amire gondoltam. Adam.. Kikérte a véleményemet, majd elmondta miket mondott neki. Persze neki is elmondtam azt, amit Harrynek.. Hogy már sok embert kihasznált és ki tudja most meddig marad, vagy hogy egyáltalán minek jött vissza.. És pontosan miért is ment el. Végül arra jutott, hogy ad neki még egy esélyt, ami azért várható volt, mert Nat nagyon szereti.. Ő tudja és ő érzi, meg hát.. Jobban is ismeri, mint én, annak ellenére, hogy szinte együtt nőttünk fel. Ha a barátnőm mondja, hogy megváltozott akkor elhiszem, de csak neki.. Pár óra múlva egyedül hagytam és elmentem haza, ahol természetesen levágtam magam a tv elé, de nem sokkal később be is aludtam. Pedig kivételesen nem akartam.. Amikor felkeltem kissé sietnem kellett. Gyorsan elmentem lezuhanyozni majd hajat göndörítettem és sminkeltem. Mindezt rekord idő alatt.. Maradt még legalább negyed órám, míg Harry értem jön. Felvettem a ruhámat, ami egy halvány rózsaszín, rövid testhez simuló ruha volt. Kerestem hozzá kiegészítőt, belebújtam a cipőmbe, bedobáltam néhány dolgot a táskámba és mentem is le a lépcsőn. Volt egy olyan érzésem, hogy érdekes este lesz. Ahogy kiléptem az ajtón Harry már ott volt. Egy puszit nyomtam a szájára, összekulcsoltuk ujjainkat majd elindultunk a club felé. Elég sok ember gyűlt már össze mire odaértünk. Köszöntünk a barátoknak és közös megegyezés után elmentünk piáért. Harry valami színes koktélt kért nekem, én meg egy sárgát választottam neki. Színekre mentünk.. Ha rajtam múlt volna végig táncoltam volna az egész estét, de valaki mindig kirángatott a tömegből, hogy igyak vele. Szerintem arra mentek, hogy leitassanak. Hiába, nem jött össze, bár egy kicsi szédülés volt, de kinek nem.. Szerintem legkészebb Ash volt. Mindenen nevetett.. Nagyon aranyos volt, de komolyan.. És ha ő nevet, te sem bírod ki. Egyik pillanatban még a barátnőmmel táncolok, a másikban meg valaki megragadja a karomat és kihúz a tömegből.
- Mizujs Adam?
- Beszélnünk kell.
- Most?- felvontam szemöldökömet.- Nem Nattal kéne lenned?
- Lex.. Nem miatta jöttem vissza.
- Mi? De én.. Várj. Hazudtál neki?- közelebb léptem hozzá. Legszívesebben megütöttem volna, de vártam, had adjon még több indokot mielőtt megtenném.
- Hallgass végig.
- Nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra!
- Lex f..- kezét karomra tette, de gyorsan leráztam magamról.
- És ne érj hozzám! Megígértem.. Ha bántod, megütlek.- ... - Csak.. Még egy okot adj és tényleg megteszem.- felidegesített.. Nagyon is.- Hogy teheted ezt vele? Hogy játszhatsz vele? Egyáltalán miért..
- Hogy a közeledben lehessek. Én.. Miattad jöttem vissza Lex.
- Mi?- lesokkolt szavaival és mire észbe kaptam már csak centik választottak el tőle. Végigsimított arcomon és lassan közeledett felém.- Miattad.- mintha áramütés érte volna testemet.. Mielőtt bármi is történhetett volna, kezem az arcán csattant, látásomat könnyek homályosították.
- Inkább menj oda vissza ahonnan jöttél. Hagyd békén Nataliet.- otthagytam és a mosdóba siettem. Miután meggyőződtem róla, hogy egyedül vagyok bezártam az ajtót és a földre rogytam. Próbáltam visszatartani könnyeimet és azon voltam, hogy összeszedjem magam. Nem lehet igaz.. Eltelt néhány percbe.. Vagy többe, mire sikerült összeszednem magam. Visszamentem a többiekhez, de egész idő alatt próbáltam elrejteni érzéseimet. Csak azon járt az agyam, hogy hogy mondjam el a barátnőmnek. Ha megteszem összetörik, de ha nem akkor hazudok neki. Sosem hazudtam neki.. És ha rájön, a barátságunknak vége.
- Mikor akarsz menni?- kissé megijedtem.
- Ha gondolod mehetünk.- mentünk is, miután elköszöntünk a barátoktól. Harry furcsa volt az úton. Furcsa és csendes. Megálltam, ezért ő is, ujjai kicsúsztak enyémek közül és kérdőn nézett rám.- Hallgatlak.- felvonta szemöldökét.- Tudom, hogy van valami.
- Lex, tudod mennyi az idő?
- Nem megyek sehova, amíg el nem mondod mi van.- miközben közelebb lépett hozzám lassan fújta ki a levegőt.
- Azt hittem megint minden rendben van közöttünk.
- Miről beszélsz?
- Adam..
- Tessék?
- Elég jól elvoltatok.- elindult, de elkaptam karját.
- Akkor azt is láthattad, hogy semmi sem történt.. Sőt betartottam az ígéretemet és megütöttem.- ... - Nem hiszem el, hogy azt hitted én meg Adam..- felnevettem, de nem örömömben, igazából rosszul esett, hogy ezt hitte rólam.- Lányok ezrei vannak naponta a közeledben, ölelgetnek.. Mégsem szólok egy szót sem.. Mert bízok benned.- otthagytam, de nem hagyott elmenni, legalább is nem egyedül. Pár lépéssel lemaradva jött utánam. Otthon lerúgtam a cipőmet és az emeletre mentem, gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem az ágyamba. Nem sokkal később Harry is csatlakozott, de még mindig nem szólalt meg egyikünk sem. Hátat fordítottam neki és a sötétbe meredtem.
- Lex, sajnálom. Csak.. Beszéljük meg, oké?- mély levegőt vettem, felkattintottam az ágyam melletti lámpát, hogy lássam arcát és felé fordultam.- Oké, nézd.. Nem tudom mikor találsz jobbat vagy.. Mikor lesz az amikor már nem kérsz többet az életemből.. Belőlem.
- Hogy? Nekem nem kell jobb vagy más.. Nekem te kellesz és veled akarok lenni.- felültem.- Adam azt mondta miattam jött vissza és csak azért van Natalieval, hogy a közelemben legyen. Ezt.. Mégis hogy kéne elmondanom neki?- letöröltem könnyeimet.- Ugyanakkor nem hazudhatok neki..
- Hé.- magához húzott és szorosan fonta körém karjait.
- Hogy lehet ilyet elmondani valakinek?
- És ha Adam csak részeg volt?
- Az ember részegen a legőszintébb.
- Lex.. Minden rendben lesz, ne aggódj.- egy puszit nyomott a hajamba.

Korán keltem. Hagytam Harrynek egy üzenetet, hogy hova megyek és, hogy ennek ellenére még áll a reggeli a kávézóban, majd elmentem Adamhez, aki persze nem volt otthon, ahogy a telefont sem vette fel. Jellemző.. Nehogy beszélni tudjak vele. Minek azt.. Nat viszont többször is hívott, de nem vettem fel, nem tudom mit mondjak neki, de azt igen, hogy nem húzhatom sokáig ezt a dolgot. Eleinte szörnyen rossz ötletnek tűnt, de végül elmentem a a barátnőmhöz. Az ajtóban azonban nem várt meglepetés fogadott.
- Mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Natalie a barátnőm és nem hagyom, hogy tönkretedd.
- Te majd megteszed helyettem. Mit fog gondolni rólad? Mindig te és te.. Gyerünk mondd csak el neki.- végignézett rajtam majd szája mosolyra húzódott. Félre löktem és bementem, Nat a nappaliban volt, egy ölelést követően leültem mellé.
- Hívtalak.- összeszűkítette szemeit.
- Tudom és sajnálom..
- Nem számít.- arca megváltozott és széles mosoly kapott helyet rajta.
- Boldognak tűnsz.
- Miért ne lennék az? A buli elképesztő volt és Adam is visszajött.- nem tehetem ezt vele, most hogy megint boldog.- Te viszont elég gondterheltnek látszol. Minden oké?
- Csak nem megint összevesztetek Harryvel?- Adam ült le Nat mellé és fonta köré karjait.
- Jól vagyok és nem, nem vesztünk össze.- lassan fújtam ki a levegőt.- Mennem kell.. Harry már vár.
- Majd kikísérlek.- mosolyt erőltettem.- Addig menj, öltözz fel.- a barátnőm megölelt majd felszaladt a lépcsőn.
- Egyedül is kitalálok, ne törd magad.- otthagytam, de természetesen jött utánam.
- Meddig bírod még?
- Undorító vagy.- megfordultam és elmentem. Haz a megbeszélt kávézóban várt, leültem mellé és vállának döntöttem fejemet. Egy puszit nyomott hajamba miközben elém tolt egy gőzölgő csészét.
- Hogy ment?
- Nem tudtam neki elmondani.
- Rá fog jönni, hogy Adam csak játszadozik vele és akkor te ott leszel neki.
- De így hazudok neki.
- Hogy őt védd. Te sem akarod, hogy megint összetörjön.
- Nem, de..
- Megértené, hidd el.
- Oké, talán igazad van..- sóhajtottam.- Legalább is remélem.
- Mindig igazam van.- vigyorgott.
- Ohh, tényleg?- elnevettem magam, de csak hümmögött, majd ajkát enyémre tapasztotta.
Már indultunk volna amikor megcsörrent Harry mobilja. Türelmesen vártam, amíg elintézte a telefont. Azt mondta el kell mennie, de amikor megkérdeztem mi ilyen fontos.. A válasza csupán annyi volt, hogy 'Brad'. Mondta, hogy menjek vele, de nekem nem volt ehhez kedvem, így csak elkísértem és megvártam a kocsiban amíg elintézte a dolgokat.. Vagy akármi is volt odabent. Legalább fél óráig volt bent a clubban, így kissé megörültem amikor megláttam kilépni onnan, és nem csak az unalom miatt. Nyugodt volt amikor beszállt a kocsiba. Rám nézett, felvonta szemöldökét majd elmosolyodott.
- Mi az? 
- Meg sem kérdezed miért jöttem ide?
- Nem.- a fejemet ráztam.- A te dolgod, ha akarod elmondod.
- Ki vagy te és hol van Lexi?
- Nagyon vicces.- vigyorogtam majd egy puszit nyomtam a szájára. Beindította a motort, nagy örömömre elhajtottunk onnan. Persze, hogy érdekelt mi volt bent, de nem követem el megint ugyan azt a hibát, mert nem veszíthetem el ez miatt.
- Hol tegyelek ki? Van egy kis dolgom.
- Nálatok. Kíváncsi vagyok Lou másnapos fejére.- a szemeit forgatta, de pár pillanat múlva gödröcskéi megjelentek arcán. Az út hátralevő része csöndesen telt, pedig kérdeztem volna, de valahogy mégsem bántam. Az autó lelassított majd megállt a már nagyon is ismerős ház előtt.
- Később felhívlak, oké?- bólintottam.- Szeretlek.
- Én is.- egy puszit nyomott a számra és miután kiszálltam már el is hajtott.

3 megjegyzés:

  1. Szia! Rendezek egy blogversenyt, lenne kedved jelentkezni? http://directionervagyokvoltamleszek.blogspot.sk/2014/01/blogverseny.html kérlek nálam válaszolj komiba vagy chat-be :)

    VálaszTörlés
  2. Wow ebben aztán volt minden :D Adam egy paraszt már bocs :D Viszont örülök, hogy Harry és Lexi megint boldogok, és aranyosak együtt :) Nehogy szétszedd őket! :D Grat, és hamar a kövit!:) xx

    VálaszTörlés