23. fejezet

Fejem mellkasán pihent, karjával átkarolt, hajammal játszadozott míg én a tv képernyőjét néztem, ugyanis kérésemre megint csak a kedvenc filmemet néztük. Harry pár napja van LA-ben, hamarosan vissza kell mennie Londonba, mert lassan kezdődik a turnéjuk, de addig szeretne itt lenni, mivel már nem találkozhatunk olyan sűrűn, így próbálunk minél több időt együtt tölteni. Egy puszit nyomtam az arcára majd kikapcsoltam a filmet, kérdőn nézett rám.
- A vége szomorú.- pólójába fúrtam arcomat, kissé elnevette magát, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Lex! Gyere le!- a földszintről szólt a kiabálás. Felkeltem és elindultam ki, de még az ajtóban visszafordultam. Felvonta szemöldökét, én pedig kinyújtottam kezemet, ezzel jelezve hogy jöjjön velem.- Ha ott vagy nem veszekedek vele, te is tudod.- széles mosollyal az arcán kelt fel és fogta meg kezemet, így együtt mentünk le, és ültünk le anyával szembe, de nem engedtem el Harry kezét még akkor sem. Apró mozdulatokkal simogatta kézfejemet, ami mosolygásra késztetett. Vártam, hogy megszólaljon, de elnézve arcát nem igazán tudta hogyan is fogalmazza meg mondanivalóját. Csak reméltem, hogy végre megkapom a magyarázatot a 'miértekre'.. Hogy miért is kellett ideköltöznünk és miért kellene megszakítanom a barátaimmal a kapcsolatot. Miért kellett mindent magam mögött hagynom ilyen gyorsan..
- Hidd el ha azt mondom, hogy mindent miattad tettünk.- összeszűkítettem szemeimet, nem értettem mire akar célozni.- Miattad vállaltam el ezt a filmet.
- Miért?
- Mert azt szeretnék.. Azt szeretném, ha te koreografálnád a táncos jeleneteket.
- Tessék?- hogy meglepődtem-e? Az nem kifejezés.. Nem tudtam eldönteni, hogy ugráljak örömömben, vagy haragudjak rá, amiért eltitkolta mindvégig előlem.
- Nem kell most azonnal döntened, de holnapig tudnom kell a választ Lex.
- Miért pont én?
- Mert tehetségesnek tartanak.- elmosolyodott.- Semmit sem árulhatok el az egészről, csak a tánchoz szükségem dolgokat, ha beleegyezel.- a mellettem ülő göndör hajú fiúra néztem, majd le a földre.
- Én.. Vissza akartam menni Harryvel Londonba.
- Csak gondol át.- még mindig mosolygott. Azt hittem erre a kijelentésemre újra kiabálni fog, vagy kiakadni, hogy nem mehetek haza, de nem így volt. 
- Köszönöm.- apró mosolyt küldtem felé, majd felkeltünk és felmentünk. A szobámba belépve elengedtem kezét és az ágyra hasaltam. Mondhatni szörnyű helyzetbe hoztam saját magam, ugyanis megígértem Harrynek, hogy visszamegyek vele Londonba, de anyut sem szeretném cserben hagyni, és ez lássuk be, nagy lehetőség számomra, és hatalmas mérföldkő a karrieremet nézve. Én koreografálhatok egy filmben.. Minden álmomat felülmúlja, hihetetlen, hogy tényleg engem akarnak. Felültem, felhúztam térdeimet és összekulcsoltam körülöttük ujjaimat. Mivel nem tudtam dönteni, érveket és ellenérveket keresgéltem mind a két döntéshez. A csillogó, zöld szemű fiú leült mellém, átkarolta derekamat, közelebb húzott magához és egy puszit nyomott arcomra, majd fejét vállamon pihentette.
- El kell vállalnod.- hangja lágy volt. Nem néztem rá, behunytam szemeimet és fejemet övének döntöttem.
- De megígértem neked..
- Lex.. Valószínűleg úgy sem tudnánk annyit találkozni a következő hetekben vagy hónapban.. Azt az időt inkább fordítsd arra, amit szeretsz csinálni.. Az álmodra.
- Nem is tudom..
- Mitől félsz?
- A kudarctól..
- Ne butáskodj.- hallottam hangjában, hogy mosolyog.- Nem fogsz kudarcot vallani. Tehetséges vagy és nem lehet nem szeretni téged.- elmosolyodtam szavai hatására.- Ez egy nagyszerű lehetőség és neked élned kell vele, ne halaszd el.
- Talán igazad van..
- Talán?- arcán elégedett mosoly ült. Válaszul csupán csak hümmögtem. Mindenem azt kiáltotta odabent, hogy fogadjam el, hiszen tényleg nem tudhatom mikor kapok újra egy ilyen ajánlatot, de még is valami visszatartott. Furcsa érzésem volt, de magam sem tudom megmagyarázni..~

Nos.. Harry visszament Londonba, én pedig hosszú gondolkodás után elfogadtam az ajánlatot. Igazából, így utólag vissza gondolva nem is értem magam, hogy miért nem vágtam rá rögtön az igent.. Na mindegy, a lényeg, hogy elfogadtam és kész. Másnap már meg is kaptam a zenét és néhány gondolatot is hozzá, hogy mi lenne az elképzelésük az egészről. Azt mondták végül is rám bízzák, de nyitott voltam az ötleteikre, elvégre ez az ő filmjük. Mint kiderült a szüleim azért szerették volna, hogy visszamenjek balettozni, mert talán az is előfordult volna a filmben, és akkor nem ártott volna felidéznem néhány lépést. Csakhogy ők nem tudják, amit én.. Minden egyes lépésre emlékszem, minden egyes emlékre azokról az időkről, ugyanis gyerekként akkor voltam a legboldogabb.. Emlékszem Zayn mindig az ablakon keresztül nézte az órákat és utána mindig elmentünk fagyizni.. Minden fellépésemen ott volt, persze cserébe fociznom kellett vele, de nem bántam.. Akkoriban tényleg csak az számított, hogy együtt csinálhassunk valamit, hogy mit, az már mindegy volt. Kicsit hiányoznak azok az idők.. A gondtalan napok.. Amikor az volt a legnagyobb problémája az embernek, hogy mit játsszon.. De ahogy az idő változik, az emberek úgy nőnek fel, és változnak.. Valaki jó irányba, valaki kevésbé. Én a szerencsések közé tartozom, mert csak annyit változtam amennyit kellett, és a barátaim még mindig a barátaim, nem dobtam el őket mások helyett.. Viszont azt kívánom bárcsak Nat most mellettem lehetne.. Hiányzik, ugyanúgy ahogy Liam és a többiek is, de nem szomorkodok, mert hamarosan újra láthatom őket.. Hamarosan újra otthon lehetek.

Az órák jól mennek, kaptunk egy saját stúdiót, ami vagy a kétszer akkora, otthoni. Kicsit fura, hogy táncosokat tanítok, akik idősebbek nálam és valószínűleg tapasztaltabbak is, azért vannak velem egy idősek is, sőt még fiatalabbak is. Elég jól kijövök mindenkivel, bár az első napot végigparáztam, sose voltam még ilyen helyzetbe, szóval ez teljesen új volt nekem.. Az eddigi csoportjaim mások voltak, mondhatni kezdők, közöttük pedig vannak profik is, de ahogy a napok teltek úgy kezdtem belerázódni és felszabadultabb lenni. Szépen lassan összeállt a koreo, ami szerencsére és nagy örömömre elnyerte mindenki tetszését. Hosszú és nehéz napjaim voltak és vannak egyaránt, ugyanis volt, hogy reggel hattól este hétig bent kellett lennünk, a csúszás miatt. Sose éreztem magam ilyen fáradtnak és kimerültnek még a tánc miatt, de megérte, a végére valami fantasztikusat fogunk összehozni.

Nem panaszkodok, mert én ezt szeretem csinálni, nekem ez a szenvedélyem, szóval bárhol, bármikor és bármeddig képes lennék csinálni széles mosollyal az arcomon és teljes szívből. Hihetetlen érzések kavarogtak bennem mindvégig, és magam sem tudom elhinni, hogy ez mind velem történik. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egyszer én koreografálhatok majd egy filmben, az sem segített, hogy minden olyan gyorsan történt és váratlanul. Persze jobban örültem volna, ha előbb tájékoztatnak, de már ez sem számít. Nem tudok a szüleimre haragudni amiért elszakítottak mindentől, mert most már tudom, hogy miattam tették, és az álmaimért.

22. fejezet

Csak a reptéren tudhattuk meg, hogy LA-be megyünk, azt hitték majd kiugrunk a kocsiból, vagy mi? Kicsit azért nagy változás, nem? Dehogynem. Hogy miért pont oda? Fogalmam sincs, ugyanis senki sem akarja elmondani, csak azt, hogy fogadjam el és lépjek tovább ezen. Imádom a szüleimet, komolyan, mindig nagyon jól kijöttem velük, de ez sok. Lehet, hogy nekik könnyű mindent otthagyni, de nekünk nem. Miután meghallgattam a beszédüket az új házunkban már mentem is fel a lépcsőn és elfoglaltam az első szobát. Vagyis azt hittem, hogy elfoglaltam, de a bőröndjeim már ott voltak és be is volt rendezve. Eddig nem néztem körbe a házban, de úgy látszik már minden kész van. A falak vörösre voltak festve, a padlót sötét színű parketta borította, közepén egy nagy fekete szőnyeggel. A plafonról egy nagy gömblámpa lógott le, a bútorok sötét színűek voltak, hasonlítottak a parkettához, egy nagy franciaágy is helyet kapott bent és kijárt még egy nagy erkély is számomra. A hozzá tartozó fürdő nem mondanám, hogy összeillett volna vele, minden halvány barack és fehér színű volt. Annyira nem az én stílusom.. Az ágyra ültem, hátradőltem és nem törődve az időeltolódással felhívtam Harryt, reménykedtem benne, hogy tudok vele beszélni, de hiába, nem vette fel. Mély levegőt vettem majd kimentem, de nem jutottam le a földszintre, a mellettem levő szobából elég hangos zajok szűrődtek ki. Lassan nyitottam be, épp, hogy elment a fejem mellett egy plüssmackó.
- Hééé, Hercegnő mit művelsz?- leültem mellé és kivettem kezeiből a játékokat.
- Nem akarok itt lenni.. Haza akarok menni.- kis kezeivel a szemét törölgette.
- Attól még nem kell mindent összetörni.- elmosolyodtam majd karjaim közé zártam. Nagyon jól tudom mit érzett.. Túlságosan is.- Inkább öltözz át. Elmegyünk sétálni, oké? Csak mi ketten.- mosolyogva bólintott én pedig felkeltem és kimentem a szobából. A konyhában találtam meg őket.- Remélem örültök, mert Ash kiborult.
- Majd meg fogja szeretni ezt a helyet is.
- Csak gondolj rá! Ha tényleg jót akarnál neki nem hoztad volna ide.
- Fejezd be Alexis.- kifújtam a levegőt.- Hova mész?- ezt a kérdést már a húgomnak tette fel.
- Lexivel sétálni.
- Nem, nem mész sehova.- felháborodva néztem rá. Ashley az emeletre rohant én meg már ott sem voltam. Nem tudom mi ütött belé, de ez már tényleg sok.. Csak mentem amerre a lábaim vittek, vagyis fogalmam sincs merre. Van itt néhány barátom, még amikor a műsorban voltam akkor szereztem őket, de most nem igazán vágytam senki társaságára sem.. Vagy akire igen, nos.. Ők több ezer kilométerre voltak tőlem.
- Hé Graham!- ezt a hangot és a hozzá társuló nevetést bárhol felismerem. Megfordultam és a szám széles mosolyra húzódott. Amint elém értek mind a négyen karjaik közé zártak.
- Jó ismerősöket látni.
- Hogy hogy itt vagy?
- Örülnék én is, ha tudnám. Ideköltöztünk, de mielőtt bármit is kérdeznétek, akaratom ellenére vagyok itt, és nem tudom miért.
- Oké kislány, akkor most velünk jössz.- felvontam szemöldökömet, ugyanis csak Ash idősebb nálam, a többiek nem, jó Michael is csak pár hónappal fiatalabb, mint én, de akkor is.. Ezt teszi, ha kicsire nősz.. Mikey karon ragadott és ugyanígy tett Cal is. Azt viszont nem mondták el hova visznek, csak azt, hogy nem fogom megbánni. Velük semmit sem lehet megbánni, és most sem volt ez másképp. Az egész délutánt a négy bolondommal töltöttem a jelenlegi házukban.. Legalább is ők így írták le a helyet, ami számomra nem volt meglepő. Hatalmas ház volt és eszméletlen. Részben a medencében hülyéskedtünk, részben kosaraztunk vagy csak szimplán hülyéskedtünk. Mindegy is volt mit csináltunk, mert mindvégig jól éreztem magam. A telefonom pedig egész idő alatt kikapcsolt állapotban hevert valahol a ház egyik zugában, fogalmam sincs hova tettem. Nem kellett sokáig győzködniük, hogy ott maradjak náluk éjjelre, ami nem para, mert nagyon jó barátok vagyunk, hála Niallnek és a srácoknak akik bemutattak nekik még a turnén. Rendeltünk pizzát, betettünk valami filmet, később előkerült néhány üveg pia is, de senki sem lett részeg, csak iszogattunk, és miután meguntuk a filmet ps-eztünk természetesen.. Nem bírták volna kihagyni. Ash mellett aludtam, de inkább csak beszélgettünk, mert egyikünk sem igazán tudott aludni. Kitárgyaltuk ezt az egész szitut, és Asht érdekelte, hogy alakulnak a dolgok Harryvel. Aztán jött egy ötlet.. Hajnalba átmentünk Mikey, majd Luke szobájába és velük is egyeztettünk. Ashton felfújt egy matracot, amíg én elmondtam a végleges tervet a többieknek. Úgy hajnali négy lehetett amikor beosontunk Cal szobájába, az ágyról áttettük a matracra, végighúztuk a házba, egészen ki az udvarig. Nehéz volt nem hangosan nevetni, nem csak a szitun, hanem azon, hogy még csak fel sem kelt. A mi aranyos kis barátunk a medencében kötött ki, a matracon.
- Caluuuum!- Mikey kiabált, Cal a vízben kötött ki, mi pedig nevetésben törtünk ki. Amint kimászott a vízből mind hátráltunk pár lépést, de túl fáradtnak tűnt ahhoz, hogy visszavágjon. Átnyújtottam neki egy törölközőt, mire karjai közé zárt, ezzel teljesen összevizezve, de csak nevettem. Vagy fél órás keresés után végre megtaláltuk a telefonomat és elindulhattam haza. Kaptam tőlük egy-egy puszit, majd már mentem is, persze csak miután megígértem nekik, hogy ezt megismételjük. Nem maradnak sokáig, és ha már itt kell lennem, legalább azokkal legyek, akiket szeretek. A hajam és a ruhám az úton megszáradt, Cal ajándékként lefröcskölt mielőtt eljöttem volna. Próbáltam minél halkabban bemenni, nem akartam senkit sem felkelteni. Az előszobán sikeresen átjutottam, de a lépcsőn már nem tudtam felmenni.
- Még is mit képzeltél?- lassan fordultam meg.
- A 5SOS srácoknál voltam.
- Ennyi?
- Mit kéne mondanom? Hogy sajnálom? Azt akarod, hogy hazudjak? Mert nem, nem sajnálom, hogy velük voltam és azt sem, hogy nem szóltam róla. Ők a barátaim.
- Lexi.. Ittál?
- Argh.. Komolyan?
- Nem hiszem el, hogy..- a szavába vágtam.
- Nagyon szívesen hallgatnám ezt tovább, de fáradt vagyok.. Megyek aludni.
- Nem mehetsz hozzájuk többet.
- Ohh.. Szóval itt kell élnem.. Új életet kezdenem, de a barátaimmal nem találkozhatok.. Ahha.- felmentem a szobámba, és ledőltem az ágyra. Nincs mit tenni, el kell fogadnom ezt a helyzetet, anyának valami az agyára ment és most teljesen bekattant tőle, és ha ezt a viselkedést tovább folytatom csak rosszabb lesz minden, viszont ő sem hajlandó engedni. Nem tudom mi baja van a srácokkal, eddig imádta őket, ahogy Zaynéket is. Mi ez a hirtelen változás? Semmi baja nem volt akkor, amikor velük voltam majdnem az egész turnén, ezzel sokat kihagyva a suliból.. Az nem zavarta, akkor most mi van..?~

Napok teltek el úgy, hogy nem beszéltem senkivel sem a barátaim közül. Nem tudtam elérni őket, amit én magam sem értek.. Lukeyékkal minden napot együtt töltöttünk amíg itt voltak, néha még a húgom is csatlakozott hozzánk, persze akkor visszafogtuk magunkat, de volt, hogy hajnali négykor értem haza és akkor is az erkélyemen keresztül másztam fel a szobámba, mivel a szüleim azt hitték, hogy a szobámba zárkóztam már megint. Azt viszont ne akarja senki se tudni, hogy hogyan csináltam, legyen az én titkom. Igen, csalódott voltam amikor a srácok visszamentek Londonba, ezzel teljesen egyedül hagyva, de örülök a sikerüknek, nagyon is. Azóta nem is járok el annyit, inkább bezárkózok a vörös falak közé és zenét hallgatok. Több, mint egy hete vagyunk itt, azóta hanyagolom a táncot is.. Egyik este kihallgattam a szüleimet, anyu itt kapott állást az egyik stúdióban, ezért volt fontos, hogy idejöjjünk, de szerintük nem annyira, hogy ezt közöljék velünk. Szívem szerint keresztbe tennék neki, hogy kirúgják és menjünk haza, de az nem én lennék, pedig megtenném.. Hiányzik Harry.. Zayn.. És mindenki.. Mint már említettem, nekem ők teszik teljessé az életemet.
- Holnap visszamész balettozni.- azt hittem kiköpöm a kakaómat abban a pillanatban.
- Öö.. Nem?
- De igen.
- Én hip hop táncos vagyok, nem balett.
- Lex.. Ne kezdjük ezt megint.
- Lenyeltem, hogy ide kellett jönnünk.. Hogy nem találkozhatok a barátaimmal.. De ezt nem fogod rám erőszakolni.
- Majd meglátjuk Kicsim.- arcom megváltozott.- Csak hallgass végig, hogy miért.
- Legyen..- meglepődött.- De akkor én már itt sem vagyok. Kényszerítsd rám azt is, és másnapra már Londonban leszek.. Otthon!- az utolsó szónak különleges hangsúlyt adtam. Letettem a bögrémet az asztalra, és elmentem ajtót nyitni, a csengő szerencsére megmentett egy újabb veszekedéstől. Unottan nyitottam ajtót, amióta itt lakunk naponta jön valaki a szüleimhez és a folytonos csengő hangja lassan kiakaszt. Ezúttal azonban enyhén szólva ledöbbentem, amint megláttam a vendégünket, azt hittem egy pillanatra, hogy meghülyültem, de tévedtem, ez a valóság volt. A meglepettségtől megszólalni sem tudtam, ezért inkább karjai közé vetettem magam. Arcomat pólójába fúrtam, szorosan fonta körém karjait.
- Hiányoztál Szépségem.- elmosolyodott majd száját enyémre nyomta. Ajkamba haraptam miközben eltűrt egy kósza tincset a fülem mögé. Lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam szájára. Szélesen vigyorgott, mindig is viccesnek találta azt, hogy elég kicsire nőttem, főleg hozzá képest.
- Harry?
- Szia.- kedvesen mosolygott anyára.
- Kicsim ne haragudj, de hogy kerülsz ide?- szúrós pillantást küldtem felé.
- Ash mondta, hogy itt laktok. Tegnap felhívott.- szólásra nyitotta száját, de megelőztem, mielőtt valami sértőt küldene a barátom felé.
- Mi most.. Elmegyünk egy kicsit, oké? Majd sietek.- Elővettem a kedves énemet, intettem neki és már ott sem voltam, pár pillanat múlva a fürtös hajú fiú is csatlakozott hozzám, ujjaink összefonódtak. Szavakban ki sem lehet fejezni mennyire hiányzott a közelsége, a társasága.. Mindene. Elmentünk Harry szállodájához, ahol medencéztünk egy kicsit, majd rendeltünk vacsit. Ez hét nélküle, több évnek tűnt számomra.

21. fejezet

- Lányok, beszélnünk kell.- a húgom kérdőn nézett rám, de mivel én sem tudtam miről van szó, csupán megrántottam a vállamat.- Elköltözünk.
- Tessék?- felpattantam a helyemről és kissé.. Kissé?! Na jó.. Felháborodva néztem a szüleimre.- Most csak vicceltek velünk, ugye?
- Nem, Kicsim.
- De.. Miért?! Én nem akarok elköltözni innen. London az otthonom, itt vannak a barátaim.. Az álmom! Az álmomat élem, nem fogom feladni! Nem fogok mindent és mindenkit itt hagyni.
- Én sem akarok elmenni.
- Nincs beleszólásotok. Sajnálom, de mi már döntöttünk.
- Nélkülünk? Nem tehetitek ezt..
- De igen megtehetjük, és mielőtt azzal jönnél, hogy felnőtt vagy, ne is fáradozz, mert nem fog beválni.
- Kérlek..- szemeimet könnyek lepték el, de jelenleg kicsit sem érdekelt és tudom, hogy őket sem hatotta meg, ezért is nem akartam sírni. Persze, hogy nem mondtak semmit. Miért is tették volna?- Legalább azt mondjátok el miért..
- Hogy miért? Komolyan?- kérdőn néztem rájuk.- Ashley menj fel Lexi szobájába!- félve nézett rám, bólintottam egyet mire felszaladt a lépcsőn.- Betörnek a házadba, bepakolnak egy kocsiba, a barátodat összeverik.. És még ezek után azt kérdezed, hogy miért?- honnan tud a kocsis dologról? Honnan tudja ezeket egyáltalán? Le sem tagadhattam volna meglepettségemet.
- Beszéltél Harryvel?
- Muszáj volt, ha már te nem mondasz el semmit.- megszólaltam volna, de a szavamba vágott.- Miért zársz ki az életedből Lexi?
- Mert nem akarom, hogy aggódjatok. El tudom intézni a dolgaimat, nem vagyok már kislány.
- Akkor sem maradhatsz itt.
- De már mindennek vége! Vége van, érted? 
- Nem tudhatod.. Sajnálom Kicsim, de így lesz a legjobb.
- Kinek? Nektek?! Mert Ashnek és nekem nem!
- Lexi.. Csinálhatjuk így, vagy kevésbé kellemesen. Nem tudsz ellene mit tenni.- arcomat kezei közé fogta, de elhúzódtam. Apámra néztem, aki meg sem szólalt, csupán engem nézett. Ismerem ezt a tekintetet, de jobb ha nem hozom fel, mert egy újabb vitába keverednénk.- Holnap délután indulunk.
- Mi lesz a műsorral? A csoporttal..? Harryékkel?- egy könnycsepp gördült végig arcomon, de rögtön le is töröltem.
- Majd találsz másik munkát és csoportot. Harryt pedig jobb ha elfelejted.
- Nem hiszem el, hogy ezt mondtad.- kirohantam a nappaliból és bevágtam magam a kocsiba. Amilyen gyorsan csak tudtam már ott is hagytam őket a házamban. Csak egy valamit reméltem.. Hogy otthon lesz.. Könnyek homályosították látásomat és a kezeim is kissé remegtek az idegességtől és talán a félelemtől is egyben. Ahogy megálltam a ház előtt a gyomrom görcsbe rándult. A hajamba túrtam majd egy mély levegő után kiszálltam a járműből. Próbáltam összeszedni magam, de minden próbálkozás hiábavalónak tűnt. Nem mehetek el, és nem hagyhatok itt mindent. Lehet, hogy Natalieval most nem beszélünk, de nélküle nem tudnék élni.. Ahogy az öt dilis barátom nélkül sem. Végül megnyomtam a csengőt és közben letöröltem könnyeimet. A fürtös hajú, smaragdzöld szemű fiú nyitott ajtót. Szólásra nyitotta száját, de ezúttal gyorsabb voltam nála.- Elköltözünk.- épp, hogy kimondtam már is újabb sós cseppek áztatták arcomat. Szemei felcsillantak és ajkai kissé elváltak egymástól, de nem szólt semmit, csupán szorosan fonta körém karjait. Miután szétváltunk ujjait enyéim közé csúsztatta és bevezetett a házba. Csöndben mentünk fel a lépcsőn, egyenesen a szobájába. Leültem az ágyra, ő pedig becsukta az ajtót, majd nekidőlt annak. Felhúztam egyik térdemet és államat támasztottam rajta, kezeimet összefontam körülötte. Elmeredtem a semmibe, az agyam teljesen kikapcsolt.
- Sajnálom.- ő törte meg a csendet. Lassan lépkedett felém, végül leült mellém és átkarolt. Fejemet vállára hajtottam majd behunytam szemeimet.- Az én hibám Lex, elmondtam mindent a...
- Tudom, hogy beszéltetek, de nem a te hibád. Azt akarja, hogy haragudjak rád és így könnyebb lesz elmenni, de nem akarok elmenni.- a már megszokott apró, de lágy mozdulataival nyugtatott.
- Csak jót akar nektek.
- Akkor ne döntsön helyettünk.. És igen, tudom, hogy ő az anyám meg minden, de akkor is.- kissé elnevette magát.- Mi az?
- Aranyosan viselkedsz amikor dühös vagy.- elmosolyodtam és a fejemet ráztam.
- Én tényleg nem akarok elmenni.- pólójába fúrtam arcomat.
- Tudom, de ne aggódj. Megoldjuk.- egy puszit nyomott a hajamba és a hátamat simogatta. Mikor összeszedtem magam, lementünk a többiekhez és közöltem a hírt mindenkivel, csalódottak voltak. Nekem ők olyanok, mint a testvéreim és imádom őket, szinte mindennél jobban.. Képtelen vagyok itt hagyni ennyi embert, és igen ez az én legnagyobb gyengém, de nem érdekel. Nekem ők teszik teljessé a napjaimat és az életemet. Szeretem a családomat, de a barátaim mások.. A beszélgetés végére már csak ment a hülyeség szinte a semmin, de nem bántam, mert nevettünk és jól éreztük magunkat szokás szerint. Louisnak jött a nagy ötlete, hogy akkor utoljára igyuk le magunkat együtt, de leszavaztuk. Hogy miért? Mert bármibe is kerül, le fogom beszélni a szüleimet a költözésről. Nem volt erőm hazamenni, nem akartam velük találkozni és újból belekezdeni ebbe az egészbe, ezért ott maradtam a srácoknál. Azt nem mondanám, hogy tudtam aludni, egész éjjel járt az agyam és gondolkodtam. Túl sok minden volt a fejemben és nem tudtam szabadulni a gondolataimról. Mikor végre elaludtam, Harry akkor mászott ki az ágyból, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy megkérdezzem mit csinál vagy mi van, a szemeim már csukódtak is le.

Miután elköszöntem a srácoktól a kocsimmal Natalie felé vettem az irányt. Ha nem sikerül a kis tervem, hogy rávegyem a szüleimet, muszáj neki is tudnia mindenről. Egyáltalán hogy gondolhatták, hogy alig egy nap alatt mindent el tudok intézni? Ha mennem kell, még el kell mennem a banyához és lemondani a csoportot, plusz a műsort is le kell mondanom, még a pakolásról nem is beszélve.. Nem is értem mit gondoltak egyáltalán, de az biztos, hogy nem tegnap találták ki. Szerintem már hetek óta kitervelték ezt az egész költözést csak tegnap szóltak, ne hogy sikerüljön lebeszélnem őket. A jó az, hogy fogalmam sincs hova megyünk. Adam nyitott ajtót, de mielőtt megszólalhatott volna, arrébb löktem és bementem a házba. Nat nem volt lent, ezért felmentem a szobájába, Adam úgy követett, mint egy kiskutya, elég idegesítő volt. Beszélt is hozzám, de nem értettem mit mondott, nem is igazán érdekelt. A barátnőm a gépe előtt ült, meglepettnek tűnt amikor beállítottam a szobájába és rácsuktam a barátjára az ajtót, ezzel megakadályozva, hogy bejöjjön.
- Nem zavarok sokáig, szóval kérlek hallgass végig.- láttam a szemeiben, hogy érdekelte miről van szó.- Sajnálom. Nem várom el, hogy higgy nekem és megbocsáss, de az igazat mondtam aznap este.- mély levegőt vettem.- Ma elköltözünk Nat és.. Csak azt akartam, hogy tudd és, hogy sajnálom.
- Mi?- megrántottam a vállamat majd szó nélkül mentem ki a szobából, de az ajtóban visszafordultam.
- Sosem tudnék ártani neked, mert a legjobb barátnőm vagy és nagyon szeretlek.- kinyitottam az ajtót és már mentem is. Nem szándékoztam tovább maradni egy ilyen emberrel egy házban, de fáj, hogy Nat még mindig nem hisz nekem. Azok után, amiken keresztülmentünk. Otthon nem jött be a tervem, csak az ordibálást kaptam és, hogy van fél órám mindent összepakolni, addig ők lerendezik a műsort és a csoportot. Nem tehettem semmit sem, pedig mindennel próbálkoztam. Fogalmam sincs mivel érdemeltem ki, de még csak el sem köszönhettem a srácoktól. Miért van az az érzésem, hogy itt róluk van szó, és nem rólam? Ez az egész.. Amit mondott, csak egy plusz kifogás.. Nem is értem, hiszen Zaynt fiaként szerette mindig is.. A kocsi hátsó ülésén bámultam ki az ablakon, nézve az elsuhanó épületeket. Ürességet éreztem odabent és fájdalmat.