Sziasztok Drágáim!
Ez inkább párbeszédes rész lett, de úgy éreztem ez kell most. Viszont ha nem tetszik előre bocsánat.
Ez inkább párbeszédes rész lett, de úgy éreztem ez kell most. Viszont ha nem tetszik előre bocsánat.
Ölelés. xx
- Nem tudom, táncra megyek.
- ...
- Nem, a hip-hop-osokhoz.
- ...
- Fogalmam sincs.
- ...
- Az jó lenne.
- ...
- Majd megcsörgetlek, ha...- hatalmas fékcsikorgás majd pár pillanat múlva égett gumiszag érződött a levegőben. Ledermedtem, mozdulni se tudtam, a szívem egy pillanatra kihagyott és levegőt is elfelejtettem venni, mint ha megfagyott volna bennem még a vér is. Emberek vettek körül, a szájuk mozgott, de semmit sem értettem a beszédükből. A telefonba Harry a nevemet kiabálta, körülöttem pedig az emberek mondták a magukét, de reagálni se tudtam. Kellett néhány pillanat mire észhez tértem és újra a valóságban voltam. Kérdések milliói cikáztak felém. Lábam megremegett egy pillanatra és úgy éreztem mindjárt elájulok.- S..Sajnálom, nem figyeltem.- csak suttogni tudtam.
- Jól vagy? Én nem akartam, ne h...
- Nem az Ön hibája volt. Sajnálom.- mosolyt erőltettem és lassan indultam el onnan. Nehezen, de sikerült átküzdenem magam a tömegen. A tekintetek szinte égették bőrömet, de nem igazán foglalkoztam ezzel. Más esetben már rég beszóltam volna a sok embernek, de most nem.. A telefont újra a fülemhez emeltem, bár félő volt, hogy elejtem, a kezem még mindig szörnyen remegett.- Miről volt szó?
- Mi történt?
- Semmi.
- Lexi.- nem tudtam megszólalni, eluralkodtak rajtam érzéseim és könnyekben törtem ki. Talán most jött elő az aminek pár perccel ezelőtt kellett volna, ami nemrég inkább sokkban volt jelen. Megijedtem..
- Sajnálom, én most inkább let...
- Nem! Te most inkább megmondod hol vagy.- elmondtam neki hol vagyok majd leültem a legközelebbi padra. Mély levegővételekkel próbáltam kicsit megnyugodni. Túl sok minden történik az életemben mostanában és nem tudom meddig bírom még elviselni. Egy kezet éreztem vállamon, felkaptam fejemet majd karjai közé vetettem magam. Nyakába fúrtam arcomat, majd átkaroltam azt. Úgy éreztem a fájdalom enyhül és megkönnyebbülök valamennyire. Nem akartam elengedni, de mint tudjuk semmi sem tart örökké. Szó nélkül felvette táskámat a padról majd kinyitotta nekem a kocsiajtót. Halkan megköszöntem és beültem. Berakta hátra a cuccomat majd beült mellém. Nem szóltunk egymáshoz az úton, ő csöndben vezetett én pedig csak bámultam ki az ablakon, felhúzott térdekkel. Sejtettem mi jár a fejében és nem akartam ezt tovább fokozni. Össze kellett szednem magam, tudtam, hogy otthon kérdésekkel fog bombázni. Sóhajtva szálltam ki a fekete autóból amikor megállt a házam előtt. Nem vártam meg, kivettem a táskámat a hátsó ülésről és besiettem. Ledobtam mindent a kezemből és a nappaliba mentem. Leültem a kanapéra, törökülésbe bámulva a tv-t.- Hallgatlak.
- Nincs miről beszélnem.- unottan váltogattam a csatornák között.
- Szerintem igen.- kivette kezemből a távkapcsolót és kikapcsolta a készüléket. Felvontam szemöldökömet és kifújtam a levegőt.- Szóval?
- Szóóóval..
- Lexi.- éreztem hangjában és nem csak az arcán, de vonásain is látszott, hogy kezd idegessé válni. Viszont én próbáltam tartani magam, a felépített, magas falak mögé bújni.
- Hagyjuk, oké? Nem akarok róla beszélni.- élesen válaszoltam.
- Te sosem akarsz a gondjaidról beszélni. Nem bízol bennem?
- Nem erről van szó.- hangom ellágyult és apró sóhaj hagyta el ajkaimat.
- Akkor miről? Annyi éve ismerjük egymást, most miért nem tudsz megnyílni nekem?- nem válaszoltam. Tudtam a választ, ami a fejemben bonyolultan hangzott, pedig kicsit sem volt az, viszont nem akartam kimondani. Félek a válaszától.. Talán ez a legmegfelelőbb szó rá.- Lexi!
- M..Mi?
- Látod? Erről beszélek. Képtelen vagy rám figyelni.
- Sajnálom.
- Sokra megyek vele.- hátat fordított nekem, gondolom próbált lenyugodni, mielőtt olyat mondana amivel megbántana. Lehet, hogy leállt az alkohollal, de olykor még most is nehéz kontrollálnia dühét. Mögé léptem és vállára tettem kezem.
- Harry.- suttogtam. Makacskodott, ezért elé léptem. Kerestem tekintetét, de ő csak elnézett mellettem. Rosszul esett, rosszul éreztem magam.- Én sajnálom, tényleg. Csak.. Túl sok minden történt és nem tudok úgy tenni, mint ha a dolgok rendben lennének körülöttem.. Egyszerűen nem megy.- még csak rám sem nézett. Elszorult a torkom és szemeimet lassan könnyek lepték el.- Harry.. Ne csináld ezt, ne lökj el magadtól.
- Én? Én löklek el?- hozzám beszélt, de még mindig nem engem nézett. Keresztülnézett rajtam..- Te viselkedsz.. Így.
- Így?- suttogtam.
- Egyik pillanatban szükséged van rám, de mire ideérek kizársz a világodból.
- Én..
- Ne. Ne kezdj el magyarázkodni.- elindult, de elkaptam karját.
- Ne menj el, kérlek.. Beszéljük meg.
- Látod? Erről beszéltem.- szólásra nyitottam számat, de hangok helyett csak újból könnyek folytak végig arcomon.- Mit akarsz mit tegyek?- megráztam a fejemet és számat összeszorítottam, ezzel elfojtva feltörni készülő sírásomat.
- Csak.. Ne menj el.- kezem elengedte karját, és szinte élettelenül esett testem mellé.
- Akkor mond el végre mi ez az egész.- gyengének éreztem magam és mellkasomban a fájdalom nemhogy enyhült volna, csak rosszabbodott, a szorító érzés megnehezítette légzésemet. Kezeit karomra tette, érintésébe beleborzongtam. Lehajtottam fejemet majd mély levegőt vettem.
- Félek.- csak suttogni tudtam. Nem szólt közbe, hagyta, hogy folytassam.- Attól félek, hogy elhagysz..
- Ezt m...- nem hagytam hogy befejezze, a szavába vágtam.
- Mert.. Mert megváltoztattalak és a..
- Honnan szedted ezeket?- megráztam a fejemet, de még mindig csak a padlót bámultam.- Lexi..
- Nem is emlékszel?- nagyot nyeltem.- Aznap a clubban..
- Hogy őrült módjára másztál a ringbe, engem védve?- éreztem ahogy arcom felforrósodik. Ez igen.. A "mindig magabiztos Alexis Graham" most inkább hasonlít egy ijedt nyuszira, vagy egy reflektorfény előtt álló szarvasra, mint arra a lányra, aki pár éve volt.. Vagy inkább aki pár hete voltam.
- S..Sajnálom.- állam alá nyúlva elérte, hogy felemeljem fejem és szemeibe nézzek.
- Soha ne kérj bocsánatot a tetteidért Lex. Soha..- ujjával arcomat simogatta. Behunytam szemem és kissé oldalra döntöttem fejemet.- Nem vagy egyedül, nem kell egyedül végigcsinálnod.- szólásra nyitottam számat, de ezúttal sem tudtam megszólalni. Felnéztem smaragdzöld szemeibe, fájdalmas tekintet nézett vissza rám. Úgy éreztem, mint aki rögtön elájul.- Senki sem bánthat Lex..- suttogta. Nehéznek éreztem szemeimet, pár pillanat múlva a sötétség átvette uralmát elmém felett.
Egyedül ébredtem, az ágyamban. Felültem, körbenéztem, majd felkeltem és kimentem a szobából. Lentről hangok szűrődtek fel, leültem a lépcső tetejére, felhúztam térdeimet és próbáltam egy kicsit hallgatózni. Rögtön felismertem a hangokat, a srácok voltak a nappalimban. Nem sokat értettem, túl halkan beszéltek, de azt biztosan kivettem a beszélgetésből, hogy a téma én vagyok, aggódnak miattam és szerintük szörnyen vagyok. Hát.. Sokat nem tévedtek. Sóhajtva keltem fel, majd mentem le a lépcsőn, mint ha csak most keltem volna fel. Amikor beléptem a szobába egyszerre kapták felém fejüket és hallgattak el. Csöndben ültem le közéjük, ölembe vettem egy párnát, aminek a sorsa az lett, hogy szorosan öleltem magamhoz.- Miért néztek így rám?- motyogtam, de nem néztem rájuk, csupán éreztem magamon tekintetüket.
- Elájultál.
- Sejtettem.
- Ennyi?
- Miért Zayn, mit mondjak?
- Mondjuk, hogy mi van veled mostanában.
- Te is tudod a választ, felesleges nyaggatnod.- arcomat a párnába fúrtam.
- De..- Zayn nem fejezte be, helyette Niall folytatta.
- Jól vagy?
- Passz.- megrántottam vállamat.
- Gondolom Harry már mondta, de igaz.. Nem vagy egyedül.- elmosolyodtam.
- Köszi Lou.- a srácokkal elég sokáig beszélgettünk, eleinte maradtunk ennél a témánál, de később csak úgy random dolgok jöttek szóba. Nem bántam, főleg amikor témát váltottunk. Tudom, hogy nem vagyok jól, de nem akarom, hogy ezt a világ is tudja. Hogy miért? Arról fogalmam sincs, csupán nem akarom, egyébként sem tartozik másra. Úgy éjfél lehetett amikor elmentek, megkérdeztem, hogy nem alszanak-e itt, de azt mondták majd máskor. Harry viszont maradt. Nem tudtam aludni, csak feküdtem és meredtem a sötétségbe.- Harry.- suttogtam.
- Hm?
- Haragszol rám?
- Lex, aludj.- rekedtes hangjában érződött a fáradtság, de valahogy nem hagyott nyugodni ez a kérdés.
- Csak válaszolj.
- Te pedig aludj.- ennyiben hagytam, ez megtette egy válasznak is. Elterelte a témát.. Minden világos. Oldalra fordultam, ezzel hátat fordítva neki és könnyeimmel küszködtem. Nagyszerű. Minden nagyszerű..
Szinte csak pár órát aludtam, képtelen voltam rá.Annyi minden kavargott a fejemben. Az a sok 'miért'-el kezdődő kérdés.. Minden. Halkan másztam ki az ágyból és mentem az erkélyre. Korán volt még, ezért egy kicsit hűvösebb a kelleténél, de nem bántam, legalább kitisztul egy kicsit a fejem. Mélyen szívtam be a reggeli, friss levegőt és csak magam elé meredtem. Ha megváltoztathatnék csak egyetlen apró dolgot a múltban.. Minden más lenne. A nap sugarai lassan kibontakoztak a horizonton és utat törve maguknak fénnyel árasztottak el mindent, és melegséggel a bőrömet. Behunytam szemeimet, felhúztam térdemet és ráhajtottam fejemet, majd engedtem, hogy a melegség lassan felmelegítse egész testemet.
- Lex.- nem válaszoltam, ahogy rá se néztem.- Hé.- hangja lágy volt és nyugodt. Vállamra tette kezét, de még most sem reagáltam. Sóhajtott majd leült mellém, éreztem közelségét.- A válaszom nem.- nem értettem miről beszél.- Nem haragszom rád, csupán nem értelek.- ránéztem.- Ne nézz ilyen szemekkel.- apró mosoly jelent meg arcán.
- Milyen szemekkel?- csak suttogni tudtam és hangom elég rekedtes volt.
- Bűnbánó, nagy szemekkel.
- Sajnálom.- folytattam mielőtt közbevághatott volna.- Azért voltam ilyen, mert féltem. Nem csak a válaszodtól, hanem attól is, hogy.. Elveszítelek.
- Miért veszítenél el?
- N..Nem tudom.
- Ne beszélj butaságokat. Nem fogsz elveszíteni, nem foglak magadra hagyni.- könnyek folytak végig arcomon.- Szeretlek Lexi és ezen semmi és senki sem változtathat.- magához húzott és szorosan fonta körém karjait. Pólójába fúrtam arcomat majd behunytam szemem.
